Magyarországi közvetítéssel már hét éve, hogy Erdélyben is meghonosodott a Házasság hete elnevezésű rendezvény, amelyet Bálint-nap környékén tartanak. Marosvásárhelyen már szerdán elkezdődik a rendezvénysorozat.
Rossz hatással van a vakáció a szovátai sípálya statisztikájára, három nap alatt 13 súlyos balesetnél kellett segédkezzenek a Maros megyei hegyimentők, ami azt jelenti, hogy napi négy baleset történik a pályán.
Elutasította kedden a marosvásárhelyi táblabíróság közigazgatási részlege a fellebbezéseket, így megsemmisítve a római katolikus teológiai gimnázium megalapítására vonatkozó tanfelügyelőségi határozatot.
A Maros-híd esedékes főjavításakor két pontonhidat kell felállítani Marosvásárhelyen, hogy biztosítani lehessen a közlekedést a város központi része és az Egyesülés lakótelep között. A város polgármestere a katonaságtól kért tanácsot.
A hétvégén beomlott a segesvári középkori vár falának egy csaknem ötméteres része. Az esetet rögzítették a térfigyelő kamerák – jelentette be kedden a helyi polgármesteri hivatal.
Idén február 17-18-án szervezik meg Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában az Égjen a láng! keresztyén zenefesztivált.
Florin Roman Fehér megyei parlamenti képviselő, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke felháborodva tette szóvá Facebook-oldalán, hogy szerinte törvénytelenül állították fel a kétnyelvű helységnévtáblát Maros és Fehér megye határában.
Kétszáztíz hellyel bővítik a marosvásárhelyi börtönt az elkövetkező időszakban. Jelenleg az intézményben 294 fogvatartott van, ami azt jelenti, hogy a létesítmény kihasználtsága meghaladja a 150 százalékot.
Négy év alatt csupán hatvannégy lakáskérést tudott megoldani a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a csaknem ötszázból. A fiataloknak és fiatal családoknak több mint tíz évet is várniuk kell, hogy kedvezményes bérletű lakáshoz juthassanak.
A Maros megyei prefektúra bejelentette hétfőn, hogy visszavonta azon rendelkezését, amely szerint a gépjárművezetői engedélyt csak Marosvásárhelyen lehet megszerezni.
A városnak adományozták, a tervek szerint pedig lebontják, szétszedik a marosvásárhelyi Víkendtelepen levő fából készült hajót, amelyet Kolumbusz Kristóf nagy felfedező Santa Maria hajójáról mintáztak.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
A Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke, Dan Maşca közleményt adott ki, amelyben elítéli a marosvásárhelyi Hermann Mark Christian párttársa ellen elkövetett agressziót, és nemmel válaszol arra a felkérésre, hogy vonja meg a bizalmat a megtámadott tanácsostól.
A marosvásárhelyi Jeddi úti autóbusz-végállomás elköltöztetéséről, illetve egy többrendeltetésű épület megépítéséről döntöttek a marosvásárhelyi tanácsosok januári soros ülésükön.
Jegy nélkül utazó és a kalauznak csúszópénzt adó személyeket is tetten értek az elmúlt két hétben tartott ellenőrző körútjukon a CFR személyszállító részlegének felügyelői.
Ugye nem gondolták, hogy már a kiajánlóban ászt villantunk? Nekünk is meg kell élni valamiből. A jó hír viszont az, ha a cikkre kattint, megtudhatja, mit jósoltak a tavasz érkezéséről a medvék február 2-án pontban déli tizenkettőkor.
Szappanoperába illő fordulatokat hoz a marosvásárhelyi repülőtér végeláthatatlan felújítása. Január 31-én lejárt a marosvásárhelyi repülőtéren a munkálatok szüneteltetésének a határideje. Egyelőre még a folytatás elkezdése is kétséges.
Rövid közleményt adott ki péntek délután Vass Levente, a marosvásárhelyi RMDSZ vezetője, reagálva arra a polgármesteri hírre, miszerint be fogják zárni a víkendtelepi olimpiai medencét.
Csaknem hetven településen tartanak rendezvényeket a magyar széppróza napjához kapcsolódóan Magyarországon és a Kárpát-medencében február 12. és 23. között. A magyar széppróza napját február 18.-án, Jókai Mór születésnapján ünneplik.