Nagyon könnyedén szerezte meg a három pontot a Gyergyószentmiklósi Progym a Galaci Dunărea vendéglátójaként. A közel telt házas gyergyószentmiklósi meccsen 10–4-re nyertek a piros-fehérek szombaton este, és ezzel bebiztosították a harmadik helyüket.
Az identitás olyan, mint a szabadság, senkinek nem lesz több belőle, ha elveszi a másét – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a XXI. Csángó bálon szombat este Budapesten.
Miholcsa József szobrászművész 106 alkotása március elejéig még megtekinthető a Pro Art Galériában. A képíró, székely szobrász egyéni kiállítására 29 évet vártak a gyergyószékiek, ugyanis három évtizeddel ezelőtt volt egyéni tárlata Gyergyószentmiklóson.
Egy személy életét vesztette, egy pedig megsérült abban a közúti balesetben, amely vasárnap reggel történt Homoródfürdő és Kápolnás között.
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombat esti díjkiosztóján.
Míg a juh- és kecsketartóknak valamivel többet, addig a szarvasmarha-tenyésztőknek, illetve a gabona- és burgonyatermesztőknek a tavalyhoz képest kevesebbet kell adózniuk idén Hargita megyében.
Könnyedén legyőzte a Brassói Coronát a Csíkszeredai Sportklub a román jégkorongbajnokság alapszakaszában.
Mintegy háromszáz kórista vett részt a huszonkettedik alkalommal megszervezett Alcsíki Egyházi Kórustalálkozón Csíkszentgyörgyön, ahol elhangzottak Kodály Zoltán szavai, miszerint teljes lelki élet zene nélkül nincs.
A Velvet és a PestiSrácok portálok szombati információi szerint beismerő vallomást tett a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi.
A kávé köré számtalan történet fonódik, hiszen elég régóta jelen van életünkben. Egy igazán jó kávéért azonban manapság is a szakma mestereihez illik fordulni. A kávékultúrában kutakodtunk.
Két nap alatt 962, menetjegy nélkül utazó személyt azonosított a vonatokon és vasútállomáskon a rendőrség.
Népviseletben, ünnepi öltözetben díszelgő társaság gyülekezett szombaton délután a felső-csernátoni Malomkert udvarán. Itt lelt otthonra ugyanis a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepe, amelynek alkalmával Kovászna, Hargita, Maros és idén már Brassó megye gazdái is találkoztak, hogy búzaadományukkal hozzájáruljanak a nehéz sorsú emberek élelemellátásához, jólétéhez.
Felnőtt ellenfele szintjére, mégis három játszmában alulmaradt a Marosvásárhelyi Medicina a Bukaresti CSM vendégeként az élvonalbeli női röplabda-bajnokság 18. fordulójában.
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság egy nyárádtői fiatal párt vett őrizetbe kerítés alapos gyanújával.
Halálos közúti baleset történt a 153 A jelzésű megyei úton Ikland külterületén szombaton reggel.
A lángok martalékává vált egy személygépjármű szombaton délelőtt a Kalonda-tetőn. A szerencsétlenségben senki sem sérült meg.
Két kisebb földrengés volt szombat reggel Buzău megyében, tájékoztat az országos földtani intézetre hivatkozva az Agerpres.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint szombat estétől hétfőig mérsékelt mennyiségű csapadékra, jégképződésre és hegyvidéken havazásra kell számítani.
Majdnem egy órán keresztül jól tartotta magát a sereghajtó Marosvásárhelyi ASA, de végül kétgólos vereséget szenvedett a Kolozsvári CFR otthonában a labdarúgó 1. Liga 24. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.