Kedden délben az iskola névadójának szobrát megkoszorúzva hivatalosan megkezdődtek a székelyudvarhelyi Benedek Elek Líceumban az iskolanapok.
Háromnapos iskolaünnep megtartását húzza át a hétfőn kezdődő általános sztrájk. A Vaskertes Általános Iskolában betervezett idei sulinapokat ugyanis hanyagolja a vezetőség, Csata Emese igazgató szerint a sztrájk bizonytalan időtartama miatt fontosnak tartják tanítással, feleltetésekkel tölteni a tiltakozás előtti időszakot, hogy a tanévet a lehető legoptimálisabb körülmények között sikerüljön lezárni.
A bérmálás az a szentség, amely minket nagykorú kereszténnyé, Jézus Krisztus katonájává tesz, és megjelöl ennek eltörölhetetlen jelével – ennek tudatában vállalta több mint háromszáz csíkszeredai, hogy pünkösd vasárnapján megújítsa keresztségi fogadását.
Parajd bizonyult a leggondozottabbnak a Hargita megye legtisztább és legrendezettebb települése című pályázaton, melynek végső rangsorát a Hargita Megye Tanácsa májusi, Csíkpálfalván tartott dísztanácsülésén hoztak nyilvánosságra. A megyei első helyet Csíkszentkirály nyerte, Parajd lett a második, Oroszhegy pedig különdíjban részesült.
A székelyudvarhelyi Pro Autist alapítvány támogatók segítségével egy mobil fogászati berendezést szerzett be, mely segítségével megoldható az autista gyerekek fogászati kezelése.
Mégis indul sportosztály a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Kollégiumban.
Gyenge minőségű földgáz érkezik a Székelyudvarhelyt ellátó vezetékrendszerből.
Romániának jelenleg nincs annyi gazdagja, hogy azok minden szegénynek „adjanak valamit” – nyilatkozta kedden Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter, aki szerint emiatt Romániában jelenleg fennáll az erőszakos cselekedetek kockázata.
Romániának jelenleg nincs annyi gazdagja, hogy azok minden szegénynek „adjanak valamit” – nyilatkozta kedden Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter, aki szerint emiatt Romániában jelenleg fennáll az erőszakos cselekedetek kockázata.
Elena Udrea, fejlesztési és turisztikai miniszter kedden a parlamentben azt nyilatkozta, hogy a regionális fejlesztési és turisztikai minisztérium már a kormány ilyen irányú döntése előtt visszaszorította 37 százalékkal kiadásait.
Elena Udrea, fejlesztési és turisztikai miniszter kedden a parlamentben azt nyilatkozta, hogy a regionális fejlesztési és turisztikai minisztérium már a kormány ilyen irányú döntése előtt visszaszorította 37 százalékkal kiadásait.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
Az előrehozott nyugdíjazás megszüntetésének hírére Hargita megyében is a szokásosnál többen folyamodtak a megyei nyugdíjpénztárhoz, előrehozott nyugdíjat igényelve. Ebben a hónapban nyolcvannal növekedett az igénylők száma.
Az idén immáron tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre Csíkszeredában a Csíkexpó 2010 Nemzetközi kiállítás és vásár, amit az Expo-Har Kft. szervez a Vákár Lajos Műjégpályán május 27–30. között.
A legismertebb és legelterjedtebb kezelési módszerek, a kemo- és sugárterápia önmagukban ritkán hatásosak, élettartam-meghosszabbító és életminőség javító hatásuk az elmúlt évtizedek alatt csak alig változott, és az általuk okozott káros, gyakran életveszélyes mellékhatásokat sem sikerült kiküszöbölni.
A Marosvásárhelyi Lakótársulások Szövetségének vezetője, Budai István szerint a távfűtéses rendszeren levő fogyasztók 60 százaléka komolyan gondolkodik azon, hogy leválna a rendszerről. A lakótársulási elnökök kivárnak – nem adnak tanácsokat, nem avatkoznak be, mindenki azt tehet, amit akar.
A csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola protokolltermében vizsgáztak kedden délelőtt a február közepén indult méhésztanfolyam végzősei.
Mikor az érkező székelyudvarhelyi gyalogos zarándokok meghajtották zászlóikat a templom előtt, egyszerre volt a mozdulatban a „hazajöttünk, megáldott a csíksomlyói Szűz, Mária”, és a hála érzése. Aztán felhangzott a Ha csak egy mustármagnyi hitetek is volna…, és véget érni nem akaróan zengett a szentmisén az Isten-dicsőítés – minden megtapasztalt kegyelemért.
Mint minden évben a Pro-Tusnád Alapítvány szervezésében, az idén is megrendezésre kerül Tusnád községben az Idősek napja.