
Fotó: MTI/EPA/J.P.Gandul
Játékosként egy, edzőként sorozatban három BL-címet nyert a madridiakkal, most úgy döntött, elég volt.
2018. május 31., 15:202018. május 31., 15:20
Zinedine Zidane bejelentette, feláll a Real Madrid kispadjáról, miután a klubot három Bajnokok Ligája győzelemre vezette két és fél év alatt. Szerződése 2020-ig szólt, de a csütörtöki, rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette távozását.
Februárban még úgy nyilatkozott, rendkívül fárasztó számára az edzősködés, és ha úgy érzi, hogy nincs benne több, fel fog állni.
Ő lett az első szakember, aki egymás után háromszor a csúcsra vezette csapatát az első számú európai kupában. A bajnokságban 70 százalékos teljesítményt ér el csapatával. A sajtótájékoztatón elmondta, még nem beszélt külön a játékosokkal, de erre mihamarabb sort kerít.
– mondta a 45 esztendős szakember.
Hozzátette, játékosként és edzőként is sokat jelent számára Madrid, hiszen mindent megkapott a klubtól és a szurkolóktól is, de úgy érzi itt az ideje a változásnak. „Ennek a csapatnak szüksége van arra, hogy továbbra is nyerjen, ehhez azonban szerintem egy új hang, egy új metódus szükséges” – indokolta távozását.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!