
Sorbán Attila Örs. Wass Albert verseinek előadása miatt idézték be a rendőrségre
Fotó: Gábos Albin
Gyanúsítottként idézte be a csíkszeredai rendőrség kedden Sorbán Attila Örsöt, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnökét a tavaly októberben megrendezett Wass Albert-estek című kulturális rendezvény kapcsán. A kihallgatás után az ügyészség dönti el, hogy indít-e eljárást az ügyben vagy sem.
2019. május 21., 18:032019. május 21., 18:03
A Wass Albert-estek turné részeként Székelyudvarhelyen tavaly októberben szervezett kulturális rendezvényt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI).
Sorbán Attila Örs, az egyesület elnöke elmondta, múlt héten ismét kapott egy idézést, és ezúttal már gyanúsítottként hívták be, hogy jelenjen meg kedden a rendőrségen.
Mi ezzel az esttel egyáltalán nem ezt szándékoztuk tenni, hiszen a Pannonikum zenekar dalai hangzottak el, és Wass Albert-versek voltak hallhatók a rendezvényen” – fogalmazott.
Hozzátette, Wass Albertet mint irodalmi személyiséget, nem mint történelmi személyiséget idézték, mindössze olyan verseket szavaltak el, amelyek a könyvesboltokban kapható kötetekben is benne vannak. „Ahogy tavaly is, amikor az ügy kapcsán szervezetünk elnökét és alelnökét beidézték a rendőrségre, kinyilvánítottuk: a Wass Albert-estek műsora a szülőföldünk és nemzetünk iránti szeretetet volt hivatott Wass Albert irodalmi munkásságán keresztül is bemutatni. Semmilyen más célja vagy rendeltetése nem volt. A Beke–Szőcs ügy után ez az eljárás is egy újabb megfélemlítési akció közösségünk ellen.
– áll az EMI közleményében. Az ügyben egyébként az ügyészség dönti majd el, hogy indít-e eljárást vagy sem.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
5 hozzászólás