Világjáró képzőművészek alkotnak Gyergyószárhegyen

Bár a Lázár-kastély jelentős vonzerő volt a Szárhegyre érkező alkotók számára, lelakatolása nem tartja távol a képzőművészeket e gyergyószéki településtől. Sőt,

a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ olyan tábor házigazdája lehet tíz napig, melyen nyolc ország „nagyágyúi” hódolnak a természetművészetnek.

Czimbalmos Attila, a központ igazgatója ebben látja a szárhegyi művésztelep hagyományának folytatását, a július 20-ig tartó tábort pedig az év legfontosabb eseményének tartja.

A tábor előzményeiről a Magyarországról gyakran visszatérő Erőss István képzőművész, egyetemi tanár beszélt. Az ötlet öt esztendeje fogant meg:

művészek utazzák körbe a földet, különböző épített és természeti örökségek helyszínein alkossanak, reagálva a kulturális hatásokra. Az alkotásokat térségenként összegezve mutatják be, majd miután a Föld körüli út véget ér, Szöulban tartanak egy összegző kiállítást.

A szikra kipattanásakor Koreában jelen volt Erőss István, ma pedig ő a projekt Kelet-Európai részének felelőse.

A körút első állomása 2014-ben Koreában volt, majd keletről nyugat felé vándorolt a csapat, időnként változó résztvevőkkel voltak Iránban, Indiában, Dél-Afrikában. 2017-ben Európa a helyszín: júliusban Bulgária, Románia és Magyarország a célállomás, augusztusban Németország, szeptemberben Franciaország, majd Litvánia és Anglia következik. Nem marad ki Dél-Amerika sem a sorból, hogy aztán Koreába érjen vissza a karaván. Az alkotásokat természetesen nem viszik magukkal a világjárók, mindegyikről fénykép készül, amely a kiállításon és a katalógusban is helyet kap.

Csak a laikus számára furcsállandó, hogy amit az ember létrehozott, azt nem birtokolhatja, nem „viheti haza”.

A vásártéren alkotó Pokorny Attila például alig érti a kérdést, hogyan tud megválni művétől annak tudatában, hogy egy ideig marad csak látványosság. Azt mondja,

amit ő alkotott, az az övé marad, a lelkében viszi tovább. A természetművészetnek ugyanis ez is lényege: teremteni, de nem birtokolni, a matériához nem ragaszkodni.

Helyi kultúra, táj és épített örökség hatása tükröződik az alkotásokban. Hogy kinek mi ragadja meg a figyelmét, az teljesen egyedi, biztos, hogy más impulzust ad egy dél-afrikainak, egy japánnak, mint az itt született képzőművésznek. Ree Eung Wo Koreából érkezett, immár második alkalommal vendégeskedik Szárhegyen. Utazóművészként sok benyomás éri, azt tartja feladatnak, hogy felfedezze a különbözőségeket és tanuljon azokból. Itt első alkalommal a táj varázsolta el, most az általánostól a részletek felé irányul a figyelme, a virágok, növények sokféleségére összpontosít, ezeket integrálja alkotásaiba.

Nincsenek itt nagy anyagigények, tudjuk meg Ferencz Zoltántól, a központ művészeti vezetőjétől. Mindenki abból gazdálkodik, amit a természetben talál, esetleg egy-két szerszámot kell beszerezni számukra. Nem csoda így, ha többen fából alkotnak, a fenyőt részesítve előnyben, de még a tűlevelek is felhasználásra kerülnek, illatos nyugágyat tervez az egyik táborlakó.

Balázs Péter, aki a magyarországi tábor egyik házigazdája és az egri egyetem képzőművészeti tanszék természetművészeti ágának tanára, szintén a tábor résztvevője. Úgy látja, minden országban más és más a művészek látásmódja. Másként lehet kommunikálni, más a gondolkodásuk és az is, hogyan élik meg az alkotói folyamatot. Másak, mégis együtt munkálkodva valahogyan közös nyelvet beszélnek. „Remélem, ugyanilyen jó lesz nálunk is, a noszvaji barlanglakásoknál, és a felfedezés izgalma mindvégig megmarad” – fogalmazott Balázs Péter.

Aki nem művész, annak megfordul a fejében az is, hogyan tűri ezt a rengeteg távollétet az alkotók családja? Ree Eung Wo keleti bölcsességbe sűrítve jelenti ki: a bizalom a legfontosabb. Ő, amikor elutazik, nem használ telefont, a hétköznapi élettől távol tartja magát, hogy jobban tudjon munkájára koncentrálni: „Én azt hiszem, a feleségem hisz bennem. De minden helyszínen a született munkáimat felteszem a Facebookra, hogy ő is láthassa.”

– fogalmaz Balázs Péter. „Mi a feleségemmel annyira bízunk egymásban, hogy amikor hazaérek, azt kérdezi, mikor mész a következő útra” – mondja Erőss István, de bevallja, „főleg a gyerekeim nagyon hiányolnak és hiányoznak, de annál nagyobb az élmény, amikor egy hónap után találkozunk.”

A holtomiglan-holtodiglan kimondásakor, aki ilyen művészhez megy férjhez, az egészségben, betegségben mellé oda kell tennie, hogy a távollétben is kitart. És ez érvényes a szárhegyi művészfeleségekre is, hiszen amíg tábor van, Czimbalmos és Ferencz Zoltán is csak vendég otthon.

– fogalmaz Czimbalmos, Zoltán pedig bevallja, szerencsésnek tartja magát, hiszen nejével elértek abba a fázisba, amikor lelkiismeret-furdalás vagy neheztelések nélkül végezheti a munkáját, akár többnapos távolléttel társítva. „Megért, elfogad, és amiben kell, támogat” – vallja a grafikusművész.