Hirdetés
Hirdetés

Vidéken és városokon is a kukákban marad a szemét

A régi kukák nem találnak az új autókhoz, ürítésük gondot okoz •  Fotó: Haáz Vince

A régi kukák nem találnak az új autókhoz, ürítésük gondot okoz

Fotó: Haáz Vince

Marosvásárhelyen, a peremtelepüléseken, sőt Nyárádszeredában is továbbra is káosz uralkodik a szemétszállítás terén. A kolozsvári Brantner cég három hete gyűjti a háztartási és szelektív hulladékot 18 településen, de legtöbb helyen még mindig nem tudja tartani a programot. December 22-ig kell bizonyítsa, hogy teljesíteni tudja a szerződésben vállaltakat.

Simon Virág

2022. november 30., 08:512022. november 30., 08:51

Immár harmadik hete, hogy az Ecolect Közösségi Fejlesztési Társulással kötött szerződés alapján a kolozsvári Branter cég gyűjti össze a háztartási és szelektív hulladékot Maros megyében, a 2-es övezetben. Ide tartozik Marosvásárhely mellett Nyárádszereda, Mezőbánd, Székelybere, Koronka, Maroskeresztúr, Nyárádremete, Sárpatak, Gernyeszeg, Székelyhodos, Jedd, Mezőmadaras, Nyárádmagyarós, Mezőpanit, Marosszentkirály, Marosszentgyörgy, Marosszentanna és Csíkfalva is. A cég vállalta, hogy rendszeresen, előre leközölt program szerint elszállítja a háztartási hulladékot és összeszedi a szelektíven gyűjtött szemetet is, ez utóbbinak tárolókat is kiosztott a megyeközpontban, illetve a vidéki településeken. Mivel nagyon sok panasz érkezett a polgármesterektől, lakóktól, az Ecolect elindította a szerződés felbontását, ennek kifutási ideje 30 nap, ami december 22-én jár le.

Három héttel a szerződés életbe lépése után Nyárádszereda polgármestere, Tóth Sándor a káosz szóval jellemezte a szemétszolgáltatást. Mint a Székelyhonnak elmondta, a legnagyobb gond az, hogy a Brantner nem tudja betartani az általa leközölt programot, nem küld elég autót Nyárádszeredába. Hetente négyszer kellene jöjjön a cég, hogy Nyárádszeredából és a hozzá tartozó településekről elvigye a háztartási és a szelektív hulladékot. Ehelyett hetente kétszer jön, két kisebb autóval, amelyek megtelnek és fordulnak vissza, anélkül, hogy a lakosság által kitett hulladékot el tudják szállítani.

Idézet
Amikor jönnek az autók, akkor egyik kollégát megbízzuk, hogy menjen a autó előtt és értesítse az embereket, hogy tegyék ki a kukákat, hiszen nem lehet állandóan a kapu előtt tartani azokat. Egybe szedik a háztartási hulladékot és a szelektíven gyűjtött szemetet is, de rendszertelenül. Megtörtént, hogy egyik nap Kolozsvárról, következő nap Karácsonkőről jött a gépkocsivezető. Mindenképp az látszik, hogy emberhiány van

– összegzett a polgármester, kihangsúlyozva, hogy Nyárádszeredában és a hozzá tartozó településeken nincsenek szeméthalmok és gócpontok, de hulladékgondok vannak.

Hirdetés

Jedden és Marosszentgyörgyön is gondot okoz, hogy a cég nem tartja az általa kiadott programot, így nem lehet tudni, hogy mikor jönnek az autók begyűjteni a hulladékot.

A polgármesteri hivatalok próbálnak közvetíteni a cég és a lakók között, próbálják megtudni, hogy mikor érdemes kitenni a kukákat a házak elé, de ez, hosszú távon nem járható út. 

Marosszentkirály alpolgármestere, Bharta Szabolcs a Székelyhonnak arról beszél, hogy bár nem a hivatal kötött szerződést a céggel, a lakók mégis a hivatalhoz jönnek, őket kérik számon, mert oda fizetik a szemétdíjat. „A korábbi szolgáltató öt napot járt ki a nagyközségünkbe, most két napot jelöltek ki, a hétfőt és csütörtököt, hogy csak ezeken jönnek. Két autóval érkeznek, de legalább nyolc kellene, hogy mindenhonnan össze tudják gyűjteni a hulladékot. Kevés az autó, kevés az időpont, le vannak állandóan maradva, a háztartási hulladékkal együtt viszik a szelektíven gyűjtött szemetet is. Az emberek elégedetlenek, mi tehetetlenek vagyunk. Megszavaztuk, hogy elindítsák a szerződés felbontását, de addig még sok van” – mondta az alpolgármester.

Ami a kukák mellett volt ottmaradt a Budai negyedben •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Ami a kukák mellett volt ottmaradt a Budai negyedben

Fotó: Haáz Vince

Hétfőn délelőtt a marosvásárhelyi Budai Nagy Antal lakónegyedből betelefonáló olvasónk jelezte, hogy náluk már hetek óra halmokban áll a hulladék, és ez nemcsak azért van, mert nem járnak rendszeresen az autók, hanem azért is, mert

a kukákat kiürítik, de a mellé kiesett, kidobott szemetet nem szedik össze.

Mint elmondta, hétfőn délelőtt olyan autó volt a lakónegyedben, amely nem tudta biztonságosan emelni és üríteni a régi szeméttárolókat, emiatt egyik kuka fennakadt, percekig próbálták leszedni. Amikor elment az autó, a kukák üresek voltak, de körülöttük halmokban állt a szemét. Korábban mindig tisztán hagyták a szemetesek a kukák környékét is. Marosvásárhelyen a városháza kimutatásai szerint november 21–25. között 40 helyi rendőr 900 helyszínen ellenőrizte a szemétgyűjtőket és 73 helyen találtak rendellenességeket, ezeken a helyeken jegyzőkönyvet állítottak ki, 146 ezer lejnyi bírsággal.

Amióta a Brantner szolgáltat, már 276 jegyzőkönyv született a hiányosságokról, 552 ezer lej értékű bírságról.

Az elmúlt hétvégén, pénteken és szombaton a helyi rendőrség összesen 12 esetben rótt ki pénzbírságot 24 ezer lej értékben a Brantner cégre, amiért nem tartotta be a programot, és a tárolókból nem szállította el a szemetet. A marosvásárhelyiek bejelentéseit is figyelembe vették, de a járőrözés közben tapasztaltak alapján is bírságoltak. A marosvásárhelyi városháza szerint is továbbra is gondok vannak a szolgáltatóval, az ellenőrzéseket folytatják.

 

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés