
Fotó: Haáz Vince
A visszaszámlálás elindult, bő két hét múlva megnyitja kapuit a hatodik VIBE Fesztivál: az online bérletek 90 százaléka már elfogyott, és a koncertprogram is végleges formájába került – derül ki a fesztivál szervezőinek közleményéből.
2024. június 18., 12:452024. június 18., 12:45
A szervezők egy része már a helyszínen van, hogy minden elkészüljön, mire a fesztiválozók megérkeznek a hatodik kiadásához érkezett Vibe fesztiválra, amelyre a jegyvásárlási lehetőségekről a fesztivál online platformján lehet informálódni. Az elmúlt napokban véglegesítették a koncertprogramot is, amely több mint száz zenekar, előadóművész, illetve DJ nevét sorakoztatja fel, többek között olyan világsztárokét, mint
A két főszínpad – a MOL Main Stage és a Petőfi Main Stage – mellett partihelyszínek sokasága áll majd a résztvevők rendelkezésére. Hajnalig tartó bulikra lehet számítani a KMDSZ Black Box by Gedeon Richter színpadnál, az Arénában vagy a Jägerlandnél. Az Epic Music Battle tehetségkutató nyerteseinek egy része a Víkend-telepen felállított színpadon mutatkozik majd be – ez a helyszín ingyenesen látogatható, míg a fesztivál közvetlen területére, beleértve a VIBE KOLI és a Fashion Corner helyszíneit is, csak jeggyel, bérlettel mehetnek be a résztvevők.
„Újdonságnak számít, hogy a tavalyhoz képest
ami új szintre emeli a fesztiválélményt is, hiszen minden egy helyen lesz megtalálható, anélkül, hogy zsúfoltság alakulna ki. Ráadásul még zöldebbek leszünk: nemcsak a gyepesített terület miatt, hanem környezetvédelmi szempontból is. A fesztivál területén repoharakat, a foodcourtban lebomló fogyóeszközöket fogunk használni, emellett csatlakozunk a RetuRO programhoz is, így visszaválthatók lesznek az újrahasznosítható palackok, üvegek, üdítős- vagy sörösdobozok” – olvasható Rés Konrád Gergely főszervező nyilatkozata a szerkesztőségünknek küldött közleményben.
A fesztivál idén is többféle szálláslehetőséget kínált: a rendelkezésre álló faházikók, jurták, előre felállított sátrak, illetve a kempingkiegészítők elfogytak, így már csak a Camping Pass érhető el. A VIBE Fesztivál idei kiadásáról minden részletes információt megtalálhatnak az érdeklődők a honlapon.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!