
Fotó: Gergely Imre
Közösen tartott sajtótájékoztatót Csergő Tibor és Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós jelenlegi és következő polgármestere. Csergő elkezdi a visszavonulását a hivatali munkától, Nagy pedig városmenedzserként vesz át feladatokat.
2024. szeptember 19., 16:102024. szeptember 19., 16:10
2024. szeptember 19., 18:022024. szeptember 19., 18:02
Mint a csütörtöki eseményen elhangzott: fontos, hogy a mandátumátadás zavartalanul tudjon megtörténni, és ebben segítik egymást mostantól Csergő Tibor és Nagy Zoltán.
– hangzott el a sajtóeseményen.
Csergő bejelentette, hogy ezzel megkezdi a visszavonulást,
Nem sok hasonló helyzet van az országban, hogy a leköszönő és beköszönő vezető kezet fogva együtt viszi végig az átmeneti időszakot – emelte ki Csergő Tibor.
Megoldásra váró feladat pedig van bőven már az új polgármester beiktatásáig esedékes három hétben is. A régi feladatokat, az intézmények működését, beruházások folytatását kell jól továbbvinni.
Csergő elmondta még, hogy a pénzügyminisztériumtól a sajtótájékoztató előtt érkezett a közlés, hogy
Ugyanakkor nemrégiben a kultúrház felújításának befejezéséhez szükséges 3 milliós kölcsönt is jóváhagyták. Tudnak tehát fizetni az elvégzett munkálatokért, és folytatni azokat. A kormánytól is több millió lejt várnak még, és ezeket is fel kell használni az év végéig.
Ezt pedig egy olyan helyzetben kell jól kivitelezni, amikor a városháza komoly szakemberhiánnyal küzd.
Fotó: Gergely Imre
Nagy Zoltán hangsúlyozta, konstruktív beszélgetéssorozaton vannak túl, amely alatt megbeszélték, hogy
Elmondása szerint városmenedzserként jobban bele tudja ásni magát a hivatal ügyeibe, feltérképezni a problémákat, feladatokat, amit külsősként nehéz lenne megtenni.
Városmenedzserként már legitimen tudja kezelni a város ügyeit az átmeneti időszakban is – hangzott el. Hozzátette: október 16-ig kell beiktatni az új polgármestert, a jogkörök delegálása technikailag megoldható.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
1 hozzászólás