Kampánytapasztalatairól számoltak be az Erdélyi Magyar Néppárt udvarhelyszéki jelöltjei.
A MPP országos elnöksége előtt kell majd számot adniuk azok a helyi vezetők, akik együttműködési megállapodást kötöttek az EMNP-vel.
Élesen bírálta az EMNP-t és az RMDSZ-t a választás kapcsán Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke. A politikus az erdélyi magyar politikai alakulatok „nemzeti válogatottjának” mihamarabbi felállítását sürgeti.
Egy képviselője és egy szenátora lesz a háromszéki román közösségnek. Az országos visszaosztás során szintén Kovászna megyében szerzett képviselői mandátumot Nicolae Păun, a Pro Európa Roma Szövetség képviselője is.
Összesítette a végleges Hargita megyei választási eredményeket a Hargita Megyei Választási Iroda. A szavazatok visszaosztása után kiderült: az USL kap a megyében még egy képviselői mandátumot.
Nem jutott mandátumhoz Mik József, az 5-ös választókörzet képviselőjelöltje. A szavazatvisszaosztást követően kiderült, a körzetből Mircea Dușa jutott be.
Csaknem 120 fővel nőhet a bukaresti parlament létszáma a választások nyomán – közölte kedden Liviu Dragnea szociáldemokrata főtitkár.
A szavazatvisszaosztás után kiderült: Frunda György nem jutott be a szenátusba a marosvásárhelyi választókerületből. Maros megyében a tizenkét mandátumból az USL-nek öt, az RMDSZ-nek négy, az ARD-nek kettő és a PPDD-nek egy jutott.
A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt szerint a parlamenti választások eredményei azt igazolják, hogy az általuk hangoztatott „nemzeti válogatottra” van szükség, és ebbe az irányba mutatnak Tőkés László, illetve Kelemen Hunor nyilatkozatai is.
A választási iroda közzétette a parlamenti választások hivatalos, a szavazatok száz százalékának feldolgozása utáni, ideiglenes végeredményét. Az USL 58, illetve 60 százalékot szerzett, az RMDSZ 5,13 és 5,23, a Néppárt 0,64 és 0,79 százalékon zárt.
Ami a parlamenti választások gyergyószéki eredményeket illeti, a két szenátori és két képviselői mandátumot RMDSZ-es jelöltek szereztek meg.
Több évtizedes zenei múlttal rendelkező „veteránok” és tehetséges fiatalok alkotják a Rust Projekt együttest, amelynek tagjai saját bevallásuk szerint „szívüknek kedves zenét játszanak leporolva, kicsit talán újragondolva, élőben, hangszereken, háttérsávok nélkül. Csak az emberek és a zene.”
Éles vitát váltott ki a hét végi parlamenti választásokon kétharmad közeli győzelmet arató Szociálliberális Unió (USL) berkeiben az RMDSZ-nek a hatalomba való esetleges kooptálása.
Összesítettük az RMDSZ-re, illetve az Erdélyi Magyar Néppártra Csíkszéken leadott szavazatok számát.
Nem volt nagy a szavazókedv Székelyudvarhelyen sem, ahol a szavazópolgárok 43,29 százaléka élt a jogával.
Tizenkét képviselőt és hat szenátort biztosan bejuttat a parlamentbe az RMDSZ. A szavazatok visszaosztásából még további mandátumokra számítanak.
A parlamenti helyek kétharmadát is megszerezheti Romániában a vasárnapi választásokon győztes Szociál-liberális Szövetség (USL) akkor is, ha a voksok kevesebb mint hatvan százalékát kapta – jelentette ki hétfőn Liviu Dragnea, az USL kampányfőnöke.
Horia Grama PSD-s politikus szerint az RMDSZ-nek az ellenzékben kell maradnia. Marius Obreja, a PNL Kovászna megyei szervezetének elnöke elhamarkodottnak tartja Victor Ponta bejelentését, miszerint az RMDSZ akár kormánypárt is lehetne.
Újabb részleges eredményeket közölt a Központi Választási Iroda, a körzetek 95,83 százalékából beérkezett adatok alapján az USL 60 százalékon áll. Az RMDSZ 5 százalék felett van, a Néppárt nem éri el az 1 százalékot.