Hirdetés
Hirdetés

Új részletek láttak napvilágot Borbolyék perében

A megyei utak felújításához szükséges aszfaltrétegekről is szó volt a tárgyaláson. Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

A megyei utak felújításához szükséges aszfaltrétegekről is szó volt a tárgyaláson. Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

A Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen 2013-ban indult büntetőper szerdai tárgyalásán több órán át tartott a tanúk meghallgatása, amelynek során a megismételt vallomások mellett néhány új részlet is kiderült.

Kovács Attila

2021. április 15., 10:392021. április 15., 10:39

2021. április 15., 11:102021. április 15., 11:10

A per szerdai tárgyalására nyolc tanút idéztek meg a Maros Megyei Törvényszékre, de közülük csak öt személyt hallgatott meg a bíró a több mint hat órán át tartó ülésen. A szerdán megjelent tanúk, akik között a Hargita Megyei Számvevőszék munkatársai mellett a vádhatóság által kifogásolt útfelújítás tervezésében részt vevő szakemberek is voltak, korábban, 2017-ben már a Hargita Megyei Törvényszéken is tettek vallomást. De mivel időközben bizonyítást nyert, hogy az ottani tárgyalásokat nem korrupciós ügyekre szakosított bírák vezették, az ott lefolytatott összes eljárás érvényét veszítette, és mindent elölről kellett kezdeni.

Vannak újdonságok

A tanúk nyilatkozatai többnyire megegyeztek a nyomozás, illetve a korábbi meghallgatás során elhangzottakkal, ám Borboly Csaba ügyvédje, Sergiu Bogdan szerint van néhány újdonság. Mint elmondta,

az egyik, akkori közbeszerzési eljáráson nem nyert cég képviselője elismerte, Hargita megyében nem készült egyetlen olyan útfelújítási terv sem, amely egy megyei besorolású útszakasz számára három réteg aszfalt elhelyezését irányozná elő, hanem csak kettőt.

Az ügyvéd azt is elmondta, ugyanez a cég jogosnak ismerte el azt a gyakorlatot, hogy a felújítással megbízott vállalkozás megőrzésre adott át útépítéshez szükséges anyagokat ezek ellenértékének kifizetése után. Az is elhangzott, hogy a munkálatot egy lefordított magyarországi terv alapján kezdték el, ez viszont nem talált az itteni gyakorlattal és előírásokkal, amelyek szerint a megyei besorolású utakon két réteg aszfaltot kell elteríteni – ismertette az ügyvéd. A vádhatóság többek között azt kifogásolja a per vádiratában, hogy a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es számú megyei út 2010-ben végzett felújítása során nem a terv által előírt három, hanem csak két aszfaltréteg készült el, miután a terven menet közben módosítottak. A következő alkalommal további három tanút hallgatnak meg.

Hirdetés

Kifogásolt útfelújítások

 Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban vádolta meg a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel. Vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út – a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es – egy-egy szakaszának felújítása során több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. 

Hirdetés
6 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés