
Fotó: Tusnad Eco Bear Cave
Medvebiztos hulladéktárolókat helyeztek ki pénteken Tusnádfürdő utcáira a WWF Románia Biztonság az embereknek – védelem a medvéknek elnevezésű kísérleti programja keretében.
2024. május 17., 18:392024. május 17., 18:39
2024. május 18., 14:212024. május 18., 14:21
A város önkormányzata ötféle modellt szándékozik tesztelni a következő hónapokban, hogy kiválassza majd a legmegfelelőbbet és legbiztonságosabbat, amit továbbra is használni fog. Jelenleg 16 kukát vettek használatba – számol be az Agerpres.
Butyka Zsolt polgármester szerint a Romániában eddig még nem használt medvebiztos kukák beszerzése és kihelyezése óriási lépést jelent a közösségnek, és
Az elöljáró reméli ugyanakkor, hogy más településeknek is jó példát mutatnak ezzel a projekttel.
A kísérleti program koordinátora, Imecs István biológus elmondta, hogy tavaly egy tusnádfürdői tudományos konferencián a szlovákiai Tátrai Nemzeti Park képviselője bemutatta a medvebiztos kukák több modelljét, amelyek már bizonyították hatékonyságukat. A szakember közlése szerint
„Ezeket már tesztelték medvéken Szlovákiában, így nem kétséges, hogy a medve nem jut el a hulladékhoz. A városban azonban még tesztelnünk kell, hogy lássuk, hogyan használja őket a lakosság és a turisták, melyek a legmegfelelőbb modellek, a város mely pontjain van szükség ilyen konténerekre.
– fogalmazott Imecs.
Felhívta azonban a figyelmet: rendkívül fontos, hogy az emberek helyesen használják ezeket a kukákat, és ne tároljanak hulladékot azokon kívül.
Az eseményen jelen levő Cistian-Remus Papp, a WEF Románia vadvilág és védett területek osztályának koordinátora kijelentette:
Magyarázata szerint Tusnádfürdő a nagyvadak egy fontos vonulási útján fekszik, emiatt is olyan gyakori a környéken az ember-medve találkozás.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
szóljon hozzá!