
Fotó: Thomas Campean
Utolsó szolgálati helyének templomában vett földi búcsút Gede Mátyás református lelkipásztortól családja, a lelkészi közösség, a testvéregyházak képviselői, a belvárosi református gyülekezet és nagyon sok tisztelője.
2013. szeptember 16., 17:432013. szeptember 16., 17:43
2013. szeptember 16., 17:542013. szeptember 16., 17:54
Gede Mátyás évfolyamtársaival, akikkel 33 évvel ezelőtt Isten és az emberek szolgálatának útjára léptek, tablójukra Pál apostol gondolatát választották: „Az igaz ember hitből él”. Ez az ige adott erőt a Krisztussal őrhelyre állóknak 1980-ban, és biztatást, bátorítást jelentett mindvégig a szolgálatban: a másik rendszer nehézségeiben és a kibontakozó újban egyaránt – hallottuk a temetési istentiszteleten az évfolyamtárstól, Kántor Csabától, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperesétől. Lelkésztársuk tudta, kinek hisz, és ezzel a hittel vállalta – ahová Isten küldte és rendelte – a közösségi szolgálatot: Mezőveresegyházán, Kékesen, majd Bogdándon, Érmihályfalván és Székelyudvarhelyen. Bízott, hitt a megrendítő fájdalmak, nehézségek idején is.
Antal Sándor főgondnok a gyülekezet, a presbitérium és a nőszövetség nevében búcsúzott lelkipásztoruktól, „aki türelemmel és méltósággal viselt szenvedései után ugyanazzal a tartással és sziklaszilárd hittel távozott elhívó Urunkhoz, ahogyan ezt éltében is megélte.
A Rend, a Tisztesség, az Egyenesség mindenkori érvényét és szépségét hagyta ránk örökül; mintha ennek továbbkeresését sugallná a gyászjelentő indítása. A székely ősöktől hozott konok kitartással és hittel vállalta és végezte gyülekezetépítő munkáját. A mindenkori építők fáklyasorsát élte, önmagát égette – íme elégette –, hogy másoknak világítson. A lélek- és épületépítésben nem ismerte a félmegoldásokat, mindenben a minőség volt a zsinórmértéke. Érvényes volt ez emberi esendőségünkre figyelmező, de egyúttal az Istennel való találkozás felemelő élményét nyújtó prédikációira, a jogos és méltányos megoldásokon gyötrődő – néha a konfliktust is vállaló – parókusi lelkészi munkájára (…) Mintha egy, a 21. századi ügyeskedéssivatagban rejtőző oázist teremtett volna maga köré, aminek bűvkörében jó volt vele lenni. Egy kis világot, amelyben nem volt létjogosultsága az elvtelen kompromisszumnak, a megalkuvó félmegoldásoknak. Most a pásztorát vesztett gyülekezet riadalma, néma félelme meg-megkörnyékezi a veszteséget még alig elfogadni akaró szívünket. De a szomorú tanácstalanságban felsejlik fanyar humorú mosolya, visszacseng bibliás biztató szava: Szeretlek Uram, én erősségem! Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; ő benne bízom.” A feltámadás hitével mondta a főgondnok: nyugodjék békével!
Ugyanezzel a hittel szólt László Judit, majd a kórus búcsúdala.
A szolgatársak egymást váltva álltak kegyeleti őrséget a ravatalnál, és el-elcsuklott a másik évfolyamtársnak, Kovács Sándornak, a Szatmári Református Egyházmegye esperesének a hangja, míg a Királyhágómelléki Egyházkerület és a Nagykárolyi Református Egyházmegye üzenetét tolmácsolta. Csűry István püspök, aki szintén évfolyamtársa volt az eltávozottnak, azt kérte: mondja el azt az igét, amellyel szolgálati útjukra indultak. Egykori tanáraiktól ezt az útravalót kapták: „Fiúk, lányok, úgy álljatok a bástyán, hogy majd az Úristen és az ő népe elmondhassa: próféta volt közöttünk”. Gede Mátyás lelkipásztor a „jó harcot megharcolta”. Utolsó földi útján, a református temetőbe végeláthatatlan sorban kísérte a végtisztességet tevő gyülekezet és a hosszú harangszó. Isten veled! Neki köszönjünk létedet, akihez visszatértél.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
szóljon hozzá!