Sokat lógtak a diákok

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Több fegyelmi kihágás esetében is romlottak a mutatók Hargita megyében a nemrég véget ért tanévben. A leggyakoribb problémák a lógások voltak, a legsúlyosabbak a civakodások, verekedések. Sok diáknak az ösztöndíja bánta ezt.

Széchely István

2014. július 18., 11:172014. július 18., 11:17

Elkészítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a 2013–2014-es tanévre vonatkozó iskolalátogatási statisztikáját, valamint a fegyelmi kihágásokról szóló kimutatást. Néhány iskolai szabálysértés esetében – mint például az iskolaelhagyás vagy a levont magaviseleti jegyek – jobbak a statisztikák számai a tavalyiaknál, ám ennek részben az is oka, hogy a diákok száma is csökkent az előző tanévhez képest. A tanév első félévében azonban jelentősen javult a helyzet az iskolaelhagyás tekintetében, ugyanis miközben tavaly 247 gyerek maradt ki az oktatási rendszerből, addig a most véget ért tanév hasonló időszakában csak 170, és a második félévben is jobb az idei statisztika eredménye, igaz, hogy csak kevéssel.

Kicsapások, ösztöndíjmegvonások

Romlott viszont a hetesnél kisebb, illetve az elégtelen magaviseleti jegyek esetében a statisztika, a 2013–2014-es tanévben több diáknak vonták le erősen a magaviseleti jegyét, és tizenkét elemista kapott elégtelent, miközben az előző tanévben csak nyolc. Nőtt a kicsapott középiskolások száma is, az előző tanévi 72-ről 116-ra, mindkét tanévben a második félévben tanácsolták el a legtöbb diákot az iskolákból. Romlottak az eredmények a fegyelmi kihágások miatt megvont ösztöndíjak esetében is: a líceumi pénzt 180 tanuló veszítette el az előző tanévben, a most véget ért tanévben pedig 193. A szakiskolásoknak nyújtott szakmai ösztöndíjak esetében mutatják a legaggasztóbb eredményeket a statisztikák: tavaly 59 diáktól vonták meg ezt, idén viszont 139-től.

A családi kasszára is kihat a lógás

Továbbra is a lógások és az igazolatlan hiányzások jelentik a leggyakoribb fegyelmi problémát a Hargita megyei oktatási rendszerben, és igaz ugyan, hogy a jelenség országszinten probléma, ez nem jelent vigaszt – mondta Bartolf Hedwig a kimutatást értékelve. Hargita megye főtanfelügyelője azt közölte, a hiányzások nagy része igazolatlan marad, ugyanis még mindig sok a felelőtlen diák, aki nem jár rendszeresen iskolába, és sokan emiatt ösztöndíjukat is elveszítik. A kevésbé tehetős családokból származó diákok esetében a probléma a szülőket is érinti, ugyanis a havi 100–200 lejes ösztöndíj elveszítésével még nagyobb teher nehezedik a családi kasszára. „Most már nem panaszkodhatnak a diákok, hogy nincs elég érdekes program, hogy nem viszik őket kirándulni vagy nincs elég sportolási és egyéb lehetőség, mégis bizonyos helyzetekben már nem tudjuk, mit csináljuk, mit tegyenek az osztályfőnökök, pedagógusok, hogy a diákokat ott tudják tartani az iskolában” – fogalmazott a helyzettel kapcsolatban a főtanfelügyelő.

Meleg ebéddel az iskolalátogatásért

Az iskolaelhagyás a problémás, hátrányos szociális helyzetben levő, illetve a cigány családok gyerekeinek körében a leggyakoribb. A jelenség visszaszorításában a szociális hálózatnak és az önkormányzatoknak is szerepük van, mondta Bartolf Hedwig, egy pozitív példát említve ezzel kapcsolatban: Csíkszeredában a szociálisan hátrányos helyzetű családokból származó diákoknak mindennap meleg ebédet biztosítottak, és ennek hatására jelentősen javultak az iskolalátogatási mutatók.

A legsúlyosabb kihágások

A fegyelmi kihágások tekintetében a legsúlyosabb problémákat a diákok közötti verekedések jelentették az elmúlt évben, diák–tanár konfliktus csak ritkán fordul elő, hiszen a pedagógusoknak megvannak az eszközeik a rend fenntartására – tudtuk meg a főtanfelügyelőtől.

Egyébként fegyelmi szempontból a legtöbb gond az elmúlt tanévben is a középiskolás diákok körében volt, a problémák megoszlása nem egyenletes, a szakközépiskolákban gyakoribbak a levont magaviseleti jegyek és ösztöndíjmegvonások, mint az elméleti líceumokban. Ennek okai szerteágazók, de a diákok szociális hátterével és a tanulási morállal is összefüggnek – mondta el Bartolf Hedwig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 30., csütörtök

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét

Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét
2026. április 30., csütörtök

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
Hirdetés