
Fotó: Mihály Csaba
Mit lát a Székelyudvarhelyre látogató turista, amikor végignéz a Városháza téren és annak környékén? Sportfogadó irodák, zálogházak és turkálók kirakatai tarkítják, néhol viszont kifejezetten csúfítják a történelmi városközpont képét. Egyelőre semmi nem szab gátat az ízléstelenségnek, hiszen nincs helyi előírás, ami szabályozná a kirakatok arculatát.
2016. április 19., 12:252016. április 19., 12:25
2016. április 19., 12:252016. április 19., 12:25
Udvarhelyről egy polgári kisváros fantáziaképe él az idelátogatókban. Sokáig őrizte is a 19. század végi építkezés hangulatát, amelyhez hozzátartoztak a szép épülethomlokzatok. Ugyanakkor a város szerencséje, hogy 1968-ban a megyeszékhelyet áthelyezték Csíkszeredába, ezért nem történt meg az a nagy ipari forradalom és átépítés, melynek eredményeit láthatjuk Csíkszeredában, ahol a Petőfi utcát leszámítva gyakorlatilag nincs történelmi városközpont – mondta el lapunknak Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója. Véleménye szerint az utóbbi években a kisvárosoknál is beigazolódni látszik az, ami általános a népművészetben, hogy az épületeknek két nagy ellenségük van: a szegénység és a pénz. Ha szegénység van, romlik az épületek állaga, a sok pénzhez pedig nem mindig társul ízlés. A városban vannak olyan tehetős vállalkozók, akiknek az ízlését nem ez a történelmi polgári városi kultúra formálta és tájidegen dolgokban gondolkoznak.
Az épületarculat kialakításának kultúrája van. Tőlünk nyugatabbra, a turisták által látogatott városközpontokban sétálgatva azt láthatjuk, hogy van egyfajta visszafogottság, inkább monokróm színeket használnak az épületek festésére. „Az udvarhelyi vállalkozó úgy gondolja, ha nem csettinti ki a nagy angol zászlót, ami az ő szemszögéből a minőséget jelenti, akkor senki sem fog oda betérni.” A vállalkozókkal azt kellene megértetni, hogy nem az az érték, ami a legszínesebb – fejtette ki véleményét Miklós Zoltán, hozzátéve, hogy talán szükség lenne egy olyan önkormányzati döntésre, amely ezt szabályozza.
„Történelmi feljegyzések vannak arról, mekkora közfelháborodást keltett száz évvel ezelőtt, hogy a mostani Romarta kirakatában megjelent az első női nadrág. Igenis keltsen felháborodást most, száz év múlva az is, hogyan néznek ki a kirakatok, botránkoztasson meg mindenkit ugyanúgy, mint annak idején az a bizonyos női nadrág, ami akkor nem volt társadalmilag elfogadott” – hangsúlyozta a múzeumigazgató. Úgy gondolja, ha van pénz a csúnyára, lenne pénz a szépre is, hiszen nem feltétlenül a giccs az, ami felkelti figyelmünket.
Az egyik közelmúltban nyílt városközponti turkáló ablakait méretes angol zászlók díszítik, amelyek messziről is jól látszanak, mondhatni uralják a Városháza tér egyik oldalának képét. A polgármesteri hivatal urbanisztikai osztálya a napokban felszólította az illető egység tulajdonosát, hogy távolítsa el a reklámot, ellenkező esetben pénzbírságra számíthat. Így várható, hogy a turkáló a közeljövőben más arculatot kap.
Székelyudvarhelyen nincs egységes szabályozás arra, hogyan nézzen ki egy kirakat. Ha egy cég beköltözik valamelyik központi épületbe, olyanná alakítja a kirakatot, amilyenné akarja. Az említett turkáló esetében azonban úgy érezték, hogy ez már túlzás – tudtuk meg Jakab Máriától, a városháza megbízott főépítészétől. Véleménye szerint nem feltétlenül azzal van a gond, hogy a lakosságnak turkálókra van igénye, hanem azzal, hogy a hasonló kirakatok rontják a központ arculatát.
„Hozzávetőleg tíz éve volt olyan javaslat, hogy turkálókat ne engedjenek be a városközpontba, azonban a politikum ezt a javaslatot elutasította” – emlékezett vissza Jakab Mária.
Az angol zászlókkal csalogató turkáló tulajdonosa nem kívánt nyilatkozni lapunknak, így nem tudtuk meg tőle, milyen elgondolás vezérelte a kirakat diszítésekor. Egy másik központi turkáló üzletvezetője azonban elmondta, hogy náluk az árcsökkentési akciók megjelentetése a fő szempont, az üzlet tulajdonosának nincs igénye a szép kirakat kialakítására.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!