Fotó: Thomas Campean
Az a legvalószínűbb, hogy a jövőben felsőfokú egészségügyi és pedagógiai képzés, valamint a könyvtár kap helyet a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola épületében, de az elképzelések része a Sapientia is, és a múzeum átköltöztetésének lehetőségét is kielemzik.
2013. július 10., 18:222013. július 10., 18:22
2013. július 11., 17:592013. július 11., 17:59
Választ kaptunk szerdán a székelyudvarhelyi városházától az Eötvös József Szakközépiskola költöztetésével kapcsolatban összehívott hétfői, zártkörű megbeszélésen elhangzottakra vonatkozó, valamint a költöztetés részleteivel kapcsolatos kérdéseinkre. Mint arról korábbi cikkünkben írtunk, a szakközépiskola UCECOM-épületbe történő átköltöztetésének elképzelését ismertette Bunta Levente polgármester a tanintézet dísztermében összegyűlt tanári karral, valamint a kisegítőszemélyzettel.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztálya szerdán hivatalosan is megerősítette a költöztetéssel kapcsolatos városházi elképzeléseket. A költöztetés mellett szóló érvek szerint az önkormányzat évente 500 millió lejnél is többet költ épületbérlésekre – amit csökkenteni kell –, a Városi Könyvtárnak pedig azért kellene a várba költöznie, mert jelenlegi épületéért majdnem annyit kértek a tulajdonosok, mint amennyiért két héten belül a város tulajdonába kerül a jóval nagyobb UCECOM-épület.
A városvezetés elképzelése szerint a szakközépiskolának az őszi tanévkezdésig kellene átköltöznie a Budvár utcai épületbe, és elképzeléseik szerint a Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi kihelyezett tagozata, vagyis a felsőfokú pedagógusképzés is helyet kaphatna a várban található épületben, ugyanis helyszűke miatt valószínűleg el kell költöztetni azt a református kollégium épületéből. Elsősorban a Székelyudvarhelyen már létező képzéseket szeretnék erősíteni, ezért a nővérképzőt is a várba költöztetnék, sőt felsőfokú egészségügyi oktatás meghonosítását is tervezik, ugyanakkor biztatók a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem elnökével folytatott megbeszélések is, kihelyezett tagozatok indításáról – tájékoztattak a városvezetés terveiről a sajtóosztályon. A felsoroltak mellett a múzeum átköltöztetésének lehetőségét és ésszerűségét is meg fogja vizsgálni az önkormányzat.
A tantestület a helyszűke miatt elképzelhetetlennek tartja az Eötvös József Szakközépiskola átköltöztetését a Budvár utcai épületegyüttesbe, a városházi álláspontok szerint viszont ez átalakításokkal megoldható. Az épület megvásárlásárlásának és átalakításának, valamint az átköltözés lehetőségeinek tanulmányozása céljából a közeljövőben bizottságot hoznak létre a városházán. Kérdésünkre a városházán azt is elmondták, hogy nincsenek tervek a szintén a Budvár utcában működő Bányai János Műszaki Kollégium és az Eötvös József Szakközépiskola egybeolvasztására. A sajtóosztályon a polgármester álláspontját tolmácsolva ezzel kapcsolatban azt is közölték, hogy a felsőoktatás mellett a szakmai képzést is meg kell erősíteni Székelyudvarhelyen, ezért az önkormányzat – az iskolaköltöztetés ügyét is érintő – széles körű konzultációt kezdeményez az elkövetkező hetekben a tanintézetek igazgatóival, de az iskolákból kikerülő fiataloknak munkát adó helybéli vállalkozókkal is.
Az iskolaköltöztetés ügyében két héten belül döntenek, az önkormányzati képviselő-testület kétharmados belegyezése szükséges a helycsere elrendeléséhez. Az UCECOM-épületegyüttes megvásárlásáról jövő héten kötnek szerződést, a tárgyalások eredményeként ez 500 ezer euróért kerül a város tulajdonába.
A polgármesteri hivatal a városlakók körében a közelmúltban kérdőíves felmérést is végzett a témában, az egyik kérdés a következő volt: „Jónak tartja-e, hogy a Székely Támadt-vár egyetemnek, múzeumnak, könyvtárnak adjon helyet, azzal a feltétellel, hogy az Eötvös József Szakközépiskola új épületbe költözzön?”. A felmérés eredményei még feldolgozás alatt vannak, de az már tudható, hogy a válaszadók többsége támogatta a költöztetés ötletét, noha arányuk kissé csökkent, amint ellenkampány indult – mondták el kérdésünkre a polgármesteri hivatal képviselői, hozzáfűzve, hogy a városháza az érettségire való tekintettel nem foglalt állást mostanáig.
Levél a várból „Bunta Levente polgármester úr szemet vetett a volt Állami Főreáliskolára” címmel levelet kapott szerkesztőségünk kedden, az iskolaköltöztetésről szóló hétfői megbeszélés másnapján. A levelet az Eötvös József Szakközépiskola munkaközössége nevében írták, és a tanintézetben összehívott megbeszélésről szól, illetve a költözés ellenérveit és kérdéseiket sorolják fel benne a tantestület képviselői, akik egyöntetűen ellenzik a helycserét. Az alábbiakban a levélből közlünk részletet: „1. Méretében nem egyforma a két épület, és a költözéssel felszámolódik egy szakoktatási intézmény (UCECOM 8 osztályterem + 7 más helyiség /EÖTVÖS 20 osztályterem + 14 labor + 20 más helyiség). 2. Az utóbbi húsz évben városunkban elsorvasztották a szakoktatási hálózatot, és egy ilyen lépés előtt jó lenne a gazdasági életben tevékenykedők meghallgatása a távlati szakoktatási stratégia véglegesítése előtt. 3. Ténylegesen egyetemre van-e szüksége a városnak, amikor más városokban is nehezen tölthetők be az eddig beindított magyar tannyelvű szakok? 4. Mit tesz a város, hogy itthon elhelyezkedést és megélhetést biztosítson az egyetemet végzett fiataloknak? (…) Idén Eötvös József születésének 200. évfordulójára készül a Kárpát-medence. A város részéről ez lenne a méltó megemlékezés azért, mert megteremtette Székelyudvarhelynek az Állami Főreáliskolát?” – kérdezik a várból érkezett levélben. |
Friss hóréteg lepte be vasárnap délután a Madarasi Hargitát a szokatlanul hideg időjárás következtében.
Évekig eltart, amíg megépül a bögözi futballpálya öltözője, mivel évente csak egy-egy kisebb összeget különítenek el erre a beruházásra. Az épület falai ugyan már állnak, és a tetőt is megépítenék idén, de csak néhány év múlva fog befejeződni a munka.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.
Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.
Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
szóljon hozzá!