
Fotó: Barabás Ákos
Lehetett kóstolni, vásárolni, sőt a termékek készítéséről is kíváncsiskodni a hétvégén nyolcadik alkalommal megrendezett Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztiválon. Tizenegy település mutatta be gyümölcs- és gyógynövénykészítményeit. A rendezvénynek fontos része volt a tudásátadás is.
2016. szeptember 25., 21:452016. szeptember 25., 21:45
„Udvarhely élen jár a szövetkezeti gondolat megfogalmazásában, és ez nagyon fontos a közösség jövője szempontjából” – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője a fesztivál megnyitóján. Kijelentette, a székely közösségeknek lehetséges kitörési pontot jelent az élelmiszeripar, illetve a turizmus, a kettő pedig összefügg. A szervező Civitas Alapítványt méltatva elmondta, láthatóan komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy a környékünkön fellelhető gyümölcsök és gyógynövények ne csak nyersanyagokként kerüljenek eladásra, hanem feldolgozott termékekként is.
Fontos, hogy a fiatalok gyakorolni tudják a hagyományos megélhetési formákat, különben nem marad más számukra, mint az elvándorlás, így pedig szétesnek a közösségek – fogalmazott Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester. Jelentős megvalósításnak tartja a rendezvény azon újdonságát, hogy idéntől a gyümölcsök mellett a gyógynövények is megjelentek a kínálatban, amelyek a drága gyógyszerek természetes alternatívái. Orbán Árpád alpolgármester, a Civitas Alapítvány egykori vezetője hangsúlyozta, a hasonló mozgalmak önmagukban fontosabbak, mint a mögöttük álló szervezetek, hiszen a közösségek jövője függhet a kezdeményezések sikerétől.
A fesztivál első rendezvénye a Gyógynövények szerepe a közösségek életmódváltásában című konferencia volt, ahol magyarországi és erdélyi meghívottak beszéltek arról, miként lehet megélni a gyógyfüvek gyűjtéséből, feldolgozásából, illetve milyen támogatásokat lehet igényelni.
A minifocipályán gyógynövénysátrat állítottak fel, ahol vetélkedőket, előadásokat, illetve termékbemutatót is tartottak. Egyebek mellett fűszersókat, teakeverékeket, tinktúrákat, olajokat, álompárnákat állítottak ki.
Ottlétünkkor éppen az általa is gyűjtött gyógynövényekről tartott előadást Mihály Erika, aki Székelymuzsnáról érkezett. A gyógynövény abban jobb a gyógyszernél, hogy ingyen beszerezhető, ráadásul fogyasztása után nem jelentkeznek mellékhatások – fejtette ki Mihály Erika. Az is kiderült, hogy a vonatkozó európai uniós normák nem tesznek jót a gyógyfüvek megmaradásának, hiszen az egy időben történő kaszálások némely fajok kipusztulásához vezethetnek. A közönség egyik tagja szerint jobb volna, ha lenne némi türelmi időszak – két hét – a mezők kaszálását illetően, hiszen egy adott időben eltérők a viszonyok Udvarhelyen és például a földrajzilag magasabban található Muzsnában.
Noha kevés gyümölcs termett idén az udvarhelyszéki gyümölcsösökben, ez csak gazdagabbá és ízesebbé tette az idei termékeket, hiszen a hiány pótlására erdei gyümölcsöket használtak a gazdasszonyok.
Fenyőkútról érkezett a vásárra Tófalvi Lajos és felesége, akik megnyerték az Udvarhelyszék legízesebb lekvárja díjat. Bazsalikommal ízesített, szeder, áfonya, málna, kerti eper és meggy keverékéből készült lekvárral neveztek be a megmérettetésre. „Mindenki a nagymamaféle ízt keresi, mi pedig a régi receptek alapján dolgozunk, amelyeket szüleink hagytak ránk” – fogalmazott szerényen Tófalvi.
A legszebb kiállítóstandnak járó díjat Firtosmartonos képviselői vihették haza a vásárról. Vass Ida, a kompozíciót összeállító gazdasszony elmondta, településük nevét öregbíteni jöttek a fesztiválra, nem is gondolták, hogy valamit nyernek. A szüleiktől örökölt kendőket, terítőket és egyéb díszeket tettek ki az asztalra. Ők gyógykészítményeket – például homoktövis- és fenyőrügyszirupot –, valamint lekvárokat árultak. Egyik különlegesség a „Firtosbull” volt, amely egy paradicsomléből, céklaléből és sárgarépaléből összekevert vitaminbomba.
A vásáron fellelhető lekvárok 10–15 lejbe kerültek, a szörpök valamivel olcsóbbak voltak.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!