Huszonháromezer egészségügyi kártyát aktiváltak

A Hargita megyei egészségügyi kártyák jelentős részét már kézbesítették, a háziorvosok is növekvő számban segítenek be az azonosítók kiosztásába. Aki visszautasítja az egészségügyi kártyát, csak igazolással veheti igénybe a biztosító által finanszírozott szolgáltatásokat.

Széchely István

2015. március 13., 14:372015. március 13., 14:37

Hargita megyében már minden egészségügyi szolgáltató rendelkezik a nemrég bevezetett egészségügyi kártya azonosításához szükséges kártyaolvasókkal, szükségük is lesz erre, ugyanis az áprilistól megkötendő éves keretszerződés feltételei is megkövetelik ezt, az egészségbiztosítási pénztár nem köt majd szerződést azokkal a szolgáltatókkal, amelyek nem szerezték be a készülékeket – mondta el Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója.

Ami az egészségügyi kártyákat illeti, elmondta, a 203 669 Hargita megyei jogosult közül majdnem kétszázezer már megkapta azonosítóját, a posta 5382 kártyát nem tudott kézbesíteni, de ebből az elmúlt hét végéig 695-öt személyesen vagy felhatalmazás által már elvittek az egészségbiztosító csíkszeredai székhelyéről a jogosultak, további 477-et pedig a háziorvosok vittek el pácienseiknek. Nem túl nagy az aránya azoknak a családorvosoknak, akik önként segítenek a kézbesítésben – a 150-ből huszonhatan vállalták ezt –, de a múlt héten újabbak jelentkeztek, így folyamatosan nő a számuk – közölte Duda Tihamér. Nem kötelező megtenniük ezt, de pácienseik érdekében vállalják, és a gesztus különösen hasznos a megyeközponttól távol élő páciensek esetében, akiket orvosaik így megkímélnek az utazástól, és amikor Csíkszeredában van dolguk, magukkal viszik betegeik kártyáit.

Az egészségügyi kártyák aktiválása felgyorsult az utóbbi időben, az év elején a járványos, illetve akut megbetegedések miatt nem nagyon volt idejük erre a családorvosoknak, de az elmúlt héten már hatezret aktiváltak, és ezzel huszonháromezerre nőtt a Hargita megyében aktivált egészségügyi kártyák száma – tájékoztatott a megyei egészségbiztosítási pénztár vezetője, aki kérdésünkre elmondta, a művelet néha nehézkes, mert akadozik az elektronikus rendszer, de nem ez a jellemző.

Az egészségügyi minisztérium által a napokban kiadott közlemény szerint a jövőben csak az egészségbiztosítási pénztár által kiadott igazolással vehetik igénybe az ingyenes egészségügyi szolgáltatásokat azok a biztosítottak, akik valamilyen okból visszautasítják az egészségügyi kártyák használatát. Mint Duda Tihamértól megtudtuk, Hargita megyében csak egy személyt érint a kötelezettség, ugyanis itt csak egy biztosított utasította vissza az egészségügyi kártyát, de ennek okát nem indokolta meg. Neki háromhavonta kell majd igazolást kérnie a megyei egészségbiztosítási pénztártól biztosítotti minőségéről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés