Életmentők a hegyen

December elején jókora hó hullott a Madarasi Hargitán, ám a felmelegedés nem kedvezett, a síszezon beindulása után csak a pályán és az erdőben maradt valamicske hó, az úton sár és latyak. Ennek ellenére zajlik az élet, a téli sportok kedvelőit semmi nem tántorítja el attól, hogy lecsússzanak a sípályákon.

A hegyimentők állandó készenlétben állnak, bármikor hívhatják őket, és akkor indulni kell. Beszélgetésünk közben is el kellett sietniük néhányuknak, egy huszonéves fiatalember hátgerincsérülést szenvedett a pályán. A hegyimentő csapat 1985 óta tevékenykedik a Madarasi Hargitán, Feldman István kezdeményezésére jött létre, aki a ’80-as években a csíkszeredai csapatban tevékenykedett, így ő volt az előfutára ennek az alakulatnak – mondja az egyesület elnöke, Szikszai Attila, aki maga is ’87 óta tagja a szervezetnek.

„Jelenleg tizenhárman vagyunk, két alkalmazott, a többi pedig önkéntes. Neveljük az utánpótlást is, a fiatalokat is bevonjuk, így előbb-utóbb remélhetően többen leszünk” – közölte. A síszezon december végétől március elejéig tart, a hóviszonyoktól függően. „Egész szezonban fenn vagyunk a hegyen, hatáskörünkbe 840 négyzetkilométer tartozik, a Vargyas-szorostól a Libán-tetőig, és szerződésben állunk a sípálya működtetőjével is. Hétköznapokon ketten vannak szolgálatban, hétvégén pedig négyen dolgoznak” – tette hozzá.

Új épületet kaptak a hegyimentők

Hargita Megye Tanácsának segítségével uniós pénzekből a megyében mind a négy csapatnak építettek egy-egy új épületet, és korszerű járművekkel, valamint egyéni mentőfelszerelésekkel látták el őket: egy motoros hószán, egy négykerekű ATV és egy nyolckerekű, kétéltű, lánctalpas ARGO segíti a hegyimentők munkáját. A csapat egyelőre nem rendelkezik autóval, így saját kocsijukat használják.

A balesetek eléggé gyakoriak és kiszámíthatatlanok, akár négy-öt baleset is előfordulhat egy óra leforgása alatt, máskor pedig napokig nem történik baj. Ezek többnyire figyelmetlenségből adódnak, egyesek felkészületlenül közelítik meg a pályákat, hiába vannak feltüntetve a nehézségi szintek, nem tartják be a figyelmeztetéseket.

„Mindenkinek tudása szerint kellene megválasztania a pályát, de ezt gyakran figyelmen kívül hagyják. Legelőször a felvonókezelők értesülnek a balesetről, így rögtök szólnak nekünk rádión. Miután kimentünk a helyszínre, mi állapítjuk meg az eset súlyosságát, és aszerint járunk el. Olyan is volt, hogy jelentették a balesetet, kimentünk, de már nem találtunk senkit, mert felkelt és elment az illető” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Szikszai Mihály, aki azt is elmondja, a tagoknak hegyimentő szakképesítésük van, amely szerint elsősegélynyújtást, rögzítést és szállítást alkalmazhatnak. Egyéb beavatkozást nem végezhetnek, még fájdalomcsillapítót sem adhatnak a sérültnek.

Kopogtassunk be információért!

Attila szerint annak, aki felmegy a hegyre, először is információt kellene kérnie – akár a menedékháznál, akár a hegyimentőknél. „A gondnokok is tudják, a hegyen mi a járás, hova lehet menni, milyen nehézségű pályák vannak, ennek tudatában elkerülhetők lennének a balesetek. Annak pedig, aki alkoholt fogyaszt, nincs mit keresnie a pályán” – véli Attila. Szerinte lent, a falvakban kellene turizmusban gondolkodni, hiszen itt fent nincs infrastruktúra, nincs parkoló, villany, szennyvízhálózat, ivóvízből is kevés van. Egyre több román turista megfordul, az autók rendszáma szerint főként Bákó és Brassó megyéből érkeznek, de Galac és Tulcea megyéből is jönnek. Jelenleg a pályák méretéhez képest elegendő turista van – vélik a szakemberek.

Fontos az utókor nevelése

Az országos szervezetnek Hargita megyében négy alegysége van, négy zónára osztották a megyét: a csíkszeredaira, a gyergyószentmiklósira, a maroshévízire és a hargitaira. „Ahhoz, hogy jobban átfogjuk ezt a hatalmas területet, szükségünk lenne még legalább nyolc emberre, hogy állandó szolgálat működhessen” – vélik a tagok. A csapatnak többféle tevékenysége van, sítáborokat, illetve nyáron sziklamászó- és biciklis táborokat, valamint természetismereti táborokat is szerveznek, többnyire gyerekeknek.

„Régóta szervezünk országos szintű sítúraversenyt, nyaranta különböző gyermekprogramokat, iskolákba is eljárunk, ahol a hegyi mentésről beszélünk a gyerekeknek. Fontos számunkra az utókor nevelése” – tájékoztatnak. Tavaly készült el egy hatvan kilométeres hegyi kerékpárút, amely összeköti a Madarasi Hargitát Madarassal, Ivóval, Zetelakával, Szentegyházával, és a Gordon-tetőn keresztül el lehet jutni a zetelaki víztározóig. A turistautakhoz kapcsolódó térképeket a megyei Salvamont honlapján találhatják meg az érdeklődők. A megyében nemrég alakult meg a barlangi mentés szakág, ami jelenleg fejlesztés alatt áll, a hegyimentők közül kerülnek ki a tagok. Emellett búvárokat is képeznek

Kiből lehet hegyimentő? – kérdezem Attilától. „Azokból a 18 évet betöltött fiatalokból, akik szeretik a természetet, a hegyet, a sportot, és mindemellett szeretnek másokon segíteni. Legalább két éven át önkéntesen részt kell venniük a mentőcsapat munkájában, bizonyítaniuk kell, ismerniük kell a terepet, az összes turistautat. Ha két év után még mindig úgy gondolják, hogy ezt a munkát szeretnék végezni, akkor a csapat elküldi őket továbbképzőre, azaz szakképesítésre” – világosít fel.

Figyeljünk a vadakra!

Az egyesület pályázat útján próbál pénzt szerezni, emellett a megyei tanács is támogatja, de újabban az udvarhelyszéki nagyobb települések önkormányzatai is elkülönítenek a költségvetésből egy bizonyos összeget. „Pozitívan állnak hozzánk a polgármesteri hivatalok, hiszen rengeteg turista megfordul a környéken, és bármilyen baleset történik, tudják, ránk mindig számíthatnak. Elérhetők vagyunk a 112-es sürgősségi hívószámon” – tudjuk meg. A síbalesetek mellett történnek egyéb komolyabb sérülések is. Például néhány évvel ezelőtt – meséli Attila – egy magyarországi hölgy hószánnal beborult egy útszéli árokba. „Komoly sérüléseket szenvedett, elég nehezen tudtuk kiemelni, ellátni a sebét, majd levinni. A procedúra sokszor hosszú” – mondja.

Arra a kérdésemre, hogy vannak-e vadállatok az erdei ösvényeken, Attila úgy válaszolja, hogy természetesen előfordulnak. „Medvével, farkassal, vaddisznóval, rókával, őzzel találkozhatunk, ha nem vagyunk eléggé figyelmesek. Vigyünk magunkkal sípot, és hangoskodjunk a túraúton, hiszen a zajtól félnek a vadak. Akkor lehet gond, ha nem vesznek észre bennünket és megijednek” – osztja meg. Attila úgy véli, érdekes szakma a hegyimentés, amit nem lehet abbahagyni, folyamatosan kell csinálni, hiszen ha kimarad néhány hónap, nehezen lehet visszazökkenni. Minden nap van valamilyen motiváció, fontos a jó erőnlét, ezért folyamatosan edzeniük kell.