Fotó: Barabás Ákos
Számos módon kikapcsolódhatott az, aki a szombaton ellátogatott Nagygalambfalvára, a Juhé! Fesztiválra: volt főzőverseny, juhkiállítás, néptánc és népzene, illetve gazdáknak szóló szakmai előadások.
2015. szeptember 27., 19:152015. szeptember 27., 19:15
Noha huszonegy állattartót vártak a juhkiállításra, végül közel harmincan jöttek el – egyebek mellett ezért tartotta Galambfalva község polgármestere a birkatartó fesztiválok legjobbikának a mostanit. Gyerkó Levente megjegyezte, idén először nemcsak Küküllő és Homoród menti gazdákat hívtak meg, hanem más térségek irányába is nyitottak. Érdeklődőkből sem volt hiány, jóval többen gyűltek össze, mint az előző években, ezért a szervezők azon gondolkodnak, hogy jövőre nagyobb helyszínt keresnek a rendezvénynek.
Az elöljáró szerint a juhtartók meglehetősen ritkán vannak megszólítva a mindennapok során, illetve egymással is ritkábban beszélnek. Éppen ezért a Juhé! minden évben megfelelő helyszínt szeretne biztosítani ahhoz, hogy az állattartók találkozhassanak és megoszthassák tapasztalataikat. Ennek megfelelően szakmai jellege is volt a fesztiválnak: juhbetegségekkel kapcsolatos előadást tartottak Lajos József és Bándi Zoltán környékbeli állatorvosok, illetve a kuvasztenyésztésről beszélt Szabó István magyarországi szakértő. Bándi Zoltán, aki egyben a Székelykeresztúr térségiek juhtartó szövetségének elnöke, portálunknak elmondta, a birkakiállítás és -verseny egyfajta őszi hálaadásként is felfogható, ugyanakkor lehetőséget biztosít a gazdáknak feltérképezni, milyen helyzetben vannak társaikhoz képest az állattenyésztés terén. Mint mondta, évről évre szebb egyedeket lehet látni a megmérettetésen, ami azt bizonyítja, hogy javul a környékbeli állatállomány. A kiállítókat a tiszta fajták kategóriájában, valamint a jobb hús, illetve tejhozam miatti keresztezések kategóriájában is díjazták, ugyanakkor minden nevező 120 lej értékben kapott abrakot ajándékba.
Birkafesztiválról lévén szó, a főzőversenyre benevezett csapatok mindegyike juhhúst vagy az állat tejéből készült terméket használt étele alapanyagaként – osztotta meg Lőrincz Márton, az Erdélyi Magyar Fehérasztal Lovagrend főkancellárja. A zsűri vezetője elmondta, összesen 14 csapat nevezett be a gasztrónómiai megmérettetésre, többségük pedig pörköltet készített. „Az ételek minősége javul. Végre megszokottá válik, hogy másképp főzünk üstben, mint otthon a fazékban. Itt a sót leszámítva merészebben kell fűszerezni: tárkonyt, csombort, köménymagot, paprikát stb.” – fogalmazott. A versenyt végül a Nagygalambfalvi Malomszög csapata nyerte, a nap folyamán pedig több színvonalas néptáncbemutatóra, koncertre, valamint humoros előadásra is sor került.
Drágul az élet, megszűnnek mentességek: augusztustól új adók, emelkedő ÁFA és szigorodó szabályok sújtják a lakosságot Romániában. A vállalkozók mellett nyugdíjasok, kismamák és családok is komoly terhekkel szembesülnek.
Jelentős felújítás kezdődött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolában: a munkálatok idejére a diákokat más iskolák fogadják be szeptembertől, az önkormányzat pedig saját forrásból is hozzájárul a költségekhez.
Különleges filmes hétvégével várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen a városi könyvtár előtti térre. Július 18–19-én dokumentumfilm-vetítéseket és közönségtalálkozókat tartanak, neves rendezők és televíziós szakemberek részvételével.
A vezetékek befogadó és kifolyó részénél újabb betonozási munkálatokra van szükség, így csak nagyjából két hét múlva terelhetik el a Korond patakot. Jó hír viszont, hogy megérkezett az első előzetes jelentés a földtani mérésekről.
Kápolnásfaluban és Székelyudvarhelyen két egymást követő napon lesz áramszünet karbantartási munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Romániai Könyvelők Napját ünnepelték Székelyudvarhelyen hétfőn. Az esemény középpontjában a szakma digitális jövője és emberi oldala állt: „a jövő könyvelője már nemcsak számol, hanem irányt mutat” – hangzott el a rendezvényen.
Már csak néhány csövet kell összehegeszteni ahhoz, hogy átirányíthassák a vezetékekbe a Korond-patakot, ideiglenesen elterelve azt a beszakadt parajdi sóbányától. Kiderült az is, hogy a patak vize sajnos a bánya feletti részen is sós.
Ünnepélyes bokrétaavatóval hívták fel a figyelmet Abásfalván arra a különleges közösségi projektre, amely nemcsak építészeti, hanem kulturális és közösségformáló jelentőséggel is bír.
A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
szóljon hozzá!