A nagy háborúban elhunytakra emlékeztek Kénosban

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Az első világháborúban elesettek felújított emlékoszlopa előtt négy nemzedék hajtott fejet vasárnap Kénosban. Az istentiszteleten áldozatvállalásukra emlékeztek, hálát adtak a jelenbeliek életéért, és áldást kértek a jövő nemzedékekre. Gidó Csaba helytörténész előadása kénosi adatokkal gazdagította a részvevők világháborús ismereteit, majd az alsóboldogfalvi Kőkemény Süti zenekar egyházi dalokat adott elő.

Molnár Melinda

2016. július 11., 13:122016. július 11., 13:12

Az emlékoszlop létéről első ízben az 1924-ben kelt vizitációs jegyzőkönyv tudósított – mondta el lapunknak Andorkó Attila helyi lelkész. „A templom bejáratánál terméskőből szép emlékmű van állítva” – írta Boros György püspöki helynök. Megjegyezve, hogy gondozás alatti hadiárva nem volt az akkor 420 lelket számláló faluban.

Az emlékművön meglátszott az elmúlt évszázad. A helyi lelkész és az Alsóboldogfalván élő Vida Zsombor szívügyének tekintette, hogy az egykor kőbe rótt nevek a jövőben is olvashatók legyenek. A napokban mindet újrafestették.

Vida Rozália alsóboldogfalvi unitárius lelkész köszönetet mondott Istennek az előttünk járókért és mindazokért, akik az előző nemzedékre emlékezhettek ezen a napon. Hálával említette a déd- és nagyszülőket, akiknek saját életünket köszönhetjük. Majd Isten segítségét kérte, hogy megmaradhassunk mi és utódaink. A lelkésznő ama hitének is hangot adott, hogy az ősök lélekben jelen vannak, velük teljes a gyülekezet. A szépszámú gyermek jelenléte jövőt ígér Kénosnak.

Gidó Csaba Sándor Gergely kénosi unitárius lelkésznek közel száz éve kelt összegzését idézte, amely a totális háborúról néhány mondatban összefoglalja mindazt, amiről még ma is köteteket írnak a hadtörténészek. Majd a négy éven át pusztító világégés kitörésének okait, lefolyását és székelyföldi vonatkozásait ismertette. Megtudtuk, a román hadsereg 1916. szeptember 17-én, vasárnap délután érte el Kénos területét. (…) Az itthon maradt Sándor Gergely lelkész fogadta Gál Áron helyettes bíróval, aki tudott egy keveset románul. (…) Csak a 17–55 év közti férfiak hagyták el a települést. (…) A román csapatok 1916. október 6-án vonultak ki Kénosból, majd a következő nap megjelentek a magyar csapatok.” A csatasorba állított harangok között volt az 1896-ban készült kénosi is.

Miután elhangzott a tizenhét helyi áldozat neve, az előadó hozzátette: „A kénosi világháborús hősök emlékoszlopa azoknak is emléket állít, akik hazatértek, akik újrakezdték az életet az első világégés után, azoknak a nőknek, öregeknek, gyerekeknek, akik nehéz körülmények közepette vállalták a hadba vonult férfiak munkáját és küzdöttek egy szebb jövőért.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés