Tünet nélkül

„Nekem nem volt semmilyen tünetem. Csupán az ízlelésemet veszítettem el ideig-óráig. A kórházi tea mellé a családomtól kapott citromos-mézes házi ízesítőt használtam. Arra lettem figyelmes, hogy most nagyon jól esett és nem éreztem a citrom savanyú ízét, pedig korábban önmagában nem tudtam volna megenni. Egy másik alkalommal a többieknek nem ízlett a spenótfőzelék, de én egyáltalán nem éreztem, hogy mit is eszek, nekem finom volt” – számolt be az egyetlen, a vírushoz köthető tünetről, ami majdnem tíz napig tartott nála.

Gyógyszeres kezelést kaptak tíz napig, a Kaletra nevű tablettát kellett szedniük, amelyről annyit sikerült kideríteniük, hogy a maláriát kezelik vele és hogy véralvasztó mellékhatása van. „Folyamatosan vették és tesztelték a vért ennek érdekében, de a kollégák nagy részénél erős hasmenést és levertséget okozott a gyógyszer” – avatott be a részletekbe. Akiknél tüdőgyulladást okozott a fertőzés, azok infúziót és injekciókat kaptak, de hamarabb is lett negatív a tesztjük.

„Nekem azt mondták, hogy a szervezetem annyira együtt tud élni a vírussal, hogy nem termel több antitestet a szükségesnél, emiatt pedig nehezebben ürül ki a vírus a szervezetemből” – fogalmazott a nő. Mint mondta, ottléte alatt összesen 12 tesztet végeztek rajta, de mindig csak a negatív eredményekről értesítették. Amennyiben pozitív volt valakinek a tesztje, 72 óra után megismételték a laborvizsgálatot, két egymást követő negatív eredmény esetén pedig hazaengedték a gyógyultakat. „Orrból és garatból is vettek mintát. Kegyetlen érzés volt, főleg az orr esetében. Egy idő után az orvos is látta mennyire rosszul viseljük, így aztán nem szúrta fel a tűt annyira az orrjáratba” – részletezte. Egy ilyen alkalom után negatív lett a teszteredménye, ez bizakodásra adott okot számára, de a másnapi teszt újból pozitív lett, ami végképp kiborította:

A szakember meggyőzött, hogy mentálisan nem vagyok beteg, de értsem meg, ha kezdődő depresszióval diagnosztizál, akkor 14 napos kezelés következik nyugtatókkal, amitől még inkább be fogok kattanni. Így aztán a szeme láttára kellett erőt vegyek magamon” – vallotta be a nő.

Lelki teher

A mindennapi elfoglaltságokra vonatkozó kérdésünkre borús választ adott: „Az elején még beszélgettünk, eltöltöttük a napot valahogy, nekifogtunk kötni és olvasni, de idővel magunkba fordultunk.

A kórházi ételtől nem volt elragadtatva, jól jött, hogy a családja napi szinten ételt tudott kivinni neki és friss kávét a csapatnak.

„Leginkább az viselt meg, hogy végignéztem mind a 26 kollégámat, ahogy összepakolnak és hazamennek. Én voltam a csapat legutolsó tagja. Szó szerint összetörtem lelkileg” – ismerte be fájdalmas arccal a nő. Kellemetlen élménye azonban volt még a multifunkcionális központban való tartózkodásuk ideje alatt. „Egy korábban kiengedett kollégánk látogatott meg, mi pedig az emeleti teraszról beszélgettünk vele. Másnap már zárva volt a terasz ajtaja, amire azt a magyarázatot kaptuk, hogy elveszett a kulcs. Utólag viszont kiderült, hogy a környékről valaki feljelentett, miszerint veszélyesek és hangosak vagyunk” – elevenítette fel.

A 31. napon a második negatív tesztjének híre mindennel felért számára: „A doktornő mondta, hogy hamar kinyomtatja a zárójelentést. Engem már nem érdekelt semmilyen papír, gyalog el is indultam, csak hogy hazamehessek már végre.” Utólagos mellékhatásként ő és több kollégája is hirtelen fellépő forróságérzetre és elmelegedésre panaszkodott, de – mint mondta – ezek már egyre ritkábban jelentkeznek.