Elzárta a bejárást néhány lakóházhoz (a Hargita utcából a Levendula utca szomszédságában) a terület tulajdonosa – ezzel a panasszal kereste meg szerkesztőségünket egy csíkszeredai hölgy. A tulajdonos szerint a jog érvényesítéséről van szó, és azért volt kénytelen ehhez folyamodni, mert nem tudott megegyezni a területet használókkal. A cégek, lakók vitatják a terület visszaszolgáltatását és a lezárás jogosságát.
2011. október 18., 16:102011. október 18., 16:10
2011. október 18., 18:512011. október 18., 18:51
Betonoszlop, mint sorompó a bejáratnál
Mint hölgy elmondta, a szóban forgó területen, ahol eddig autóval jártak be, kedden betonoszlopot fektettek le keresztben, elzárva az autók behajtásának útját. Szerinte furcsa ez az eljárás, mert az ott lakókat nem értesítették előzetesen erről a lépésről, és azt sem érti, miként kaphatta vissza a tulajdonos ezt a közművesített területet.
A közelben több lakóház is van, amelyeket meg lehet közelíteni a Levendula utcából is, de mivel ez a bejárat szélesebb, az évek folyamán mindenki kijáratot nyitott erre az oldalra is. Ugyanitt van egy cég székhelye, valamint egy gyorsposta-szolgálat is bérel egy helyiséget.
Kérdésünkre Szőke Domokos alpolgármester megerősítette, a kérdéses terület magántulajdonban van, és a tulajdonos engedélyt kért a hivataltól a behajtást megakadályozó sorompó felállítására. „A tulajdonos érvényt akar szerezni tulajdonjogának, miután korábban nem sikerült megegyezni az ott lakókkal az átjárási jogról” – mondta az alpolgármester, aki úgy vélte, a lezárás nyomán valószínűleg a megegyezés gyorsabb lesz.
A tulajdonost be is perelték, de ő nyert
A terület tulajdonosa, Lázár István érdekes részletekkel szolgált az üggyel kapcsolatban. Mint elmondta, a telket, amely nagyapja tulajdonában volt valamikor, államosították, és 2008-ban sikerült visszakapni és telekkönyveztetni. „Nagyobb volt a terület, mint amit visszaadtak, de ezzel tudtak kártalanítani” – tette hozzá. Ezután kezdett bonyolódni az ügy, mert a bejáratot, területet használók nem voltak hajlandók a megegyezésre, arra, hogy bért fizessenek, vagy megvásárolják az általuk használt telekre.
„Az egyik cég, a Geolex be is perelt, az ügy majdnem három évig húzódott, az idén született végleges és megfellebbezhetetlen ítélet, amely kimondja, hogy magánterületről van szó. Én nem zárkóztam el semmilyen megoldástól, akár bér fizetésétől, vagy megvásárlástól, de hiányzott a jóindulat az érintettek részéről” – magyarázta Lázár. A tulajdonos elmondta azt is, egy másik, a területet használó cég is pert indított ellene, és úgy látja, nem tudja ezt kivárni, mert azután jöhet a következő per.
„Elég volt abból, hogy én fizetem az adót a terület után, más pedig hasznot húz belőle. Olyan lépésre volt szükség, amelyre felfigyelnek” – érvelt a lezárás mellett Lázár István. Mint említette, pozitív példa is van, mert a bejáró elején levő területrészt az ott működő gumicentrum megvásárolta.
A vasüzem is akarta korábban a területet
A szóban forgó terület, amely a térképeken név nélkül, de utca formában szerepel, a Hargita utcából egy mára már eltávolított ipari vasúti vágányhoz vezetett, a szocializmus idejében ott létesült a szentegyházi vasüzem rakodó rámpája. A vasüzem 1995-ben bíróságon támadta meg a csíkszeredai önkormányzat azon határozatát, amellyel ezt a területet közterületté nyilvánították. A pert elvesztették, közterület maradt a lebetonozott bejáró.
„Amikor telekkönyveztettük a cég területét, akkor szomszédként a polgármesteri hivatal szerepelt az iratokban” – mondta Mircea Mocanu, a Geolex Rt igazgatója. Ő úgy véli, a másik cég indította per lejártáig nem szabadott volna lezárni a bejáratot, ezért azt várják, hogy a bíróság elnöki rendelettel kötelezze a bejárat felszabadítását. Az igazgató szerint a területért kért ár nagy, ugyanakkor ők nem látják biztosítottnak azt sem, hogy az első részt megvásárló cég nem fogja majd kérni, fizessenek azért, hogy bejárhassanak.
„Nem értjük, hogy adták vissza ezt a területet” – mondta a cégekkel szemben lakó idős André István, hozzátéve, közművesített területről van szó, víz, és gázvezeték, valamint csatornavezeték is halad el ott, a vízvezetéket pedig nemrég kicserélték. „Nem kaszáló, egy vizes rét volt itt, tófészek, itt tanítottam korcsolyázni a fiamat” – mesélte.
Jánosi Csaba, az újabb pert indító cég vezetője azt mondta kérdésünkre, keresetükben azt kérik, hogy a bíróság ellenőrizze, hogy történt a terület telekkönyvezése. „Ez az egyetlen közművesített utcája a Ligatnak. Nem tudom, hogy történhetett, hogy ezt visszaadta a polgármesteri hivatal, mint földterületet” – tette fel a kérdést.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!