
Cukrászműhely indítása is szerepel az új vállalkozások között
Fotó: Barabás Ákos
Átlagosan 200 ezer lej vissza nem térítendő támogatáshoz jutnak a Start-Up Nation gazdaságfellendítő projekt 2017–2020-as programja révén a nyertes pályázók. Közülük már többen a pénzt is megkapták, mások a költségvetés-kiegészítés után számíthatnak erre.
2019. november 16., 19:452019. november 16., 19:45
A Start-Up Nation gazdaságfellendítő projekt 2017–2020-as programja keretében Hargita, Maros és Fehér megyékben 13 350 pályázatot bíráltak el és több mint 600 szerződést kötöttek – tudtuk meg Török Csabától, a Kis- és Középvállalkozások Pályázatait Menedzselő Országos Hivatal (OTIMMC) területi kirendeltségének vezetőjétől.
A három megyében eddig 45 sikeres pályázó iktatta kérvényét az összeg kifizetésére, közülük 16-nak fizetett is a hivatal, a többinek akkor fizet, amikor a kormány jóváhagyja a költségvetés-kiegészítést. Bár többen is megfogalmazták aggodalmukat, hogy vajon hozzájutnak-e a megnyert támogatáshoz, a hivatal vezetője optimista. Mint mondta,
„Úgy van ez ütemezve, hogy egy év alatt indítsák be a vállalkozásaikat és számoljanak el a kiadásaikkal. Ez alatt az egy év alatt jutnak hozzá a kormány támogatásához is” – magyarázta Török.
Hargita, Maros és Fehér megyében a termelés és a szolgáltatás területén indítottak vállalkozásokat, ahogy Török Csaba fogalmazott, „fel sem lehet sorolni, milyen változatos” a cégek profilja:
A Start-Up Nation program célja, hogy vállalkozásra serkentse főleg a fiatalabb nemzedéket, új állások jöjjenek létre, és a munkanélküliek, a frissen diplomázottak, a hátrányos helyzetűek is megélhetéshez jussanak. A program keretében egy teljesen új vállalkozást kell létrehozni és legkevesebb két alkalmazottat foglalkoztatni teljes munkaidőben.
Ahogy Török Csaba lapunknak elmondta, az indításhoz szükséges pénz megelőlegezéséhez három bankhoz lehet hitelért fordulni, ha nincs saját anyagi keret. A vásárlások, kifizetések számláival kell jelentkezni a pályázati hivatalban, amely az összes irat ellenőrzését követően utalja a megpályázott összeget. Minderre egy évük van a friss vállalkozóknak. A munkahelyeket legkevesebb két évig kell fenntartaniuk, a megvásárolt munkaeszközöket, berendezési tárgyakat három évig nem lehet eladni vagy kölcsönadni.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!