Több mint önkéntesség

•  Fotó: Yuppi Tábor mozgalom

Fotó: Yuppi Tábor mozgalom

Bartos Richárd nyerte a Civitas Alapítvány által szervezett Jót írok! című diákújságírói pályázatot, amelynek lényege: bemutatni egy civil szervezet tevékenységét. Ő a Yuppy Tábor Egyesület egyik élményterápiás táboráról írt, ahová krónikus betegséggel küzdő gyerekek és szüleik jöttek el. A zsűri tagjai között lapcsaládunk egyik tagja is jelen volt, az alkotást az alábbiakban olvashatják.

2024. január 14., 10:432024. január 14., 10:43

Mit jelent egy gyerek számára olyan krónikus betegséggel együtt élni, mint a rákos daganatok vagy a diabétesz? Tavaly februárig én magam sem találkoztam ezzel a kérdéssel. Ekkor kezdtem el programkoordinátori tevékenységemet új munkahelyemen, a Yuppi Tábor Egyesületnél. Hirtelen egy teljesen másik világban találtam magam, körülvéve olyan emberekkel, akikkel korábban csak ritkán találkoztam életem során.

Valahová tartozni

Az egyesület fő tevékenysége élményterápiás táborok szervezése krónikusan beteg gyerekek, fiatalok és családtagjaik számára. A programok, a terápiás rekreáció elvén működnek. Amikor kiderül egy gyerekről, hogy súlyosan, krónikusan beteg, az élete alapjaiban megváltozik. A hétköznapjaikat a betegséggel való küzdelem határozza meg, olyan természetes dolgok, mint a játék vagy a barátkozás szinte lehetetlenné válnak. A táborba érkező gyerekeknek a betegség és a hosszú kórházi kezelések miatt éppen ezen alapvető szükségletei sérülnek. Helyzetük fájdalmas lemondásokkal jár: kiszolgáltatottá válnak, nem hozhatnak koruknak megfelelő döntéseket, sokszor saját testük felett is elveszítik az irányítást. Vannak, akik nem járhatnak közösségbe, nem folytathatják a hobbijukat, nem fejlődhetnek az élet megszokott ütemében. Családjukon kívül sokszor nem élhetik át a valahová tartozás élményét. A terápiás rekreáció alapja az érzelmi, fizikai biztonság és a folyamatos pozitív megerősítés.

Anyaországi minta

A Yuppi Tábor 2011-ben kezdte meg működését a magyarországi Bátor Tábor mintájára. Ez utóbbi szervezettől sok tapasztalattal rendelkező önkéntes vett részt a hazai táborok elindításában, és vannak, akik a mai napig aktív résztvevői a szervezésnek, lebonyolításnak. A Yuppi Tábor Egyesület tagjainak nagy része képzéseken gyűjtött elméleti tudást a terápiás rekreáció területén, 2011 óta pedig a gyakorlatban is hasznosítják ezeket. Mindemellett folyamatosan részt vesznek újabb kurzusokon is. Eddig összesen 32 tábor szerveztek, amelyekben összesen 1722-en vettek részt 1441 önkéntes munkája által.

Kilépni a komfortzónából

Én tavaly nyár előtt próbáltam megszerezni a lehető legtöbb elméleti tudást, hogy júliusban táborvezető helyettesként felkészülten tudjak részt venni az eseményen. Ez egy családi tábor volt diabétesszel élő gyerekek és szüleik számára. Tapasztalatom szerint gazdag volt az esemény programkínálata, ezeket pedig rendkívül felkészült önkéntesek tartották. Ők szabadidejüket arra áldozták, hogy a krónikusan beteg gyerekek és családjaik életre szóló élményekkel térhessenek haza a táborból. Leginkább nappali és esti programokat szerveznek: általában íjászatról, mászásról, bűvészetről, kézművességről, lovaglásról és színházi tevékenységről van szó.

•  Fotó: Yuppi Tábor mozgalom Galéria

Fotó: Yuppi Tábor mozgalom

A cél az, hogy a gyerekek és az önkéntesek is kilépjenek a komfortzónájukból, és ez tapasztalatom szerint egy hét leforgása alatt igazi csodákat művelt velük. Lehetőségem nyílt több szülővel is beszélgetni, akik nyíltan meséltek nekem a mindennapjaik nehézségeiről. Azok a felnőttek és gyerekeik, akik nem először vettek részt a Yuppi által rendezett valamelyik táborban kijelentették, hogy számukra az itt szerzett élmények jelentik a nyaruk fénypontját. Ekkor kezdett bennem is igazán tudatosodni, hogy pontosan mi is az, amin fél éve dolgozom.

Csapattá kovácsolódva

A diabéteszes családi tábort, amelyen részt vettem, egy hatalmas vihar sújtotta, így majdnem egy napig áram és vízellátás nélkül maradtunk. A vezetőség már azon gondolkodott, hogy ha nem változik a helyzet, akkor be kell zárni tábort, viszont a szülők ezt nem szerették volna. A szerencse végül mellénk állt és éjfél előtt pár perccel ismét működtek a közszolgáltatások, így a tevékenység folytatódhatott. Az utolsó nap a búcsúzással telt: mielőtt a családok és gyerekek elhagyják a helyszínt, a fotós önkéntesek egy válogatást állítottak össze a héten készült fényképekről, amelyben az összes gyerek, szülő és önkéntes szerepelt. Ez több részvevő könnyeit előcsalta életkortól, nemtől és a táborban betöltött szerepkörtől függetlenül.

•  Fotó: Yuppi Tábor mozgalom Galéria

Fotó: Yuppi Tábor mozgalom

Hazainduláskor az önkéntesek egyenként búcsúztak el az összes gyerektől egy közös „pacsisorral.” Miután az utolsó család is hazautazott, az önkéntesek elkezdték a helyszín rendberakását. Egy utolsó közös bulira várt még az önkéntesekre. Úgy az esti buliban, mint másnap, néha elszabadulnak az érzelmek, mivel a héten együtt töltött idő és az ott történtek már összekovácsolták a csapatot, életre szóló barátságok köttettek. Nehéz volt az elválás, hiszen néhányan más országból érkeztek, mások pedig Románia különböző pontjairól: mindenki azért jött, hogy mosolyt csaljon a gyerekek arcára.

•  Fotó: Civitas Alapítvány Galéria

Fotó: Civitas Alapítvány

A nyár végére, miután lejárt a negyedik és egyben utolsó tábor, amiben szintén részt vehettem, számomra teljesen átértékelődött az önkéntesség fogalma, látván azt, hogy mire képesek azok az emberek, akik szívükből cselekednek egy jó cél elérésének érdekében. Ez a cél a Yuppi esetében nem más, mint egy olyan örömteli és élményekkel gazdag tábor biztosítása a krónikus beteg gyerekek számára, ahol nekik is jár az igazi gyerekkor és ahol nem kell aggódniuk a betegségük miatt. Szerintem ez több mint önkéntesség és a Yuppi minden résztvevőjét összeköti egy életre.

Bartos Richárd

A projektről
Ez a cikk a #Jót írok diákújságírói pályázat nyertes alkotása, amelyet a Nagyító alatt a társadalmi hatás. A bizalom növelése a civil szervezetekben című projektben rendeztek, az Aktív Polgárok Alap – Active Citizens Fund Románia program támogatásával, amelyet Izland, Liechtenstein és Norvégia finanszíroz az EGT Alap 2014-2021 keretében. Ennek a anyagnak a tartalma nem feltétlenül tükrözi az EGT és Norvég Alapok hivatalos álláspontját; további információkért látogasson el a www.eeagrants.org weboldalra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetésével a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetésével, ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció – közölte szombaton a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu.

Nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetésével a PSD
2025. szeptember 13., szombat

Határtalanul program: még több magyarországi diák utazhat Erdélybe ebben a tanévben

Rekordszámú pályázó adta be jelentkezését a Határtalanul program idei kiadására, amely révén magyarországi diákok utazhatnak a külhoni magyarlakta területekre – jelentette be Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Határtalanul program: még több magyarországi diák utazhat Erdélybe ebben a tanévben
2025. szeptember 13., szombat

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval
2025. szeptember 13., szombat

Továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatívak a kilátások

A Moody's Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és megőrizte a hozzá rendelt negatív kilátást is.

Továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatívak a kilátások
2025. szeptember 13., szombat

Menesztette a vízügyi igazgatóság vezetőjét a környezetvédelmi miniszter

Menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter. Döntését azzal indokolta, hogy Románia 300 millió eurót veszített a kritikus árvízvédelmi infrastruktúra fejlesztésére szánt uniós forrásokból.

Menesztette a vízügyi igazgatóság vezetőjét a környezetvédelmi miniszter
2025. szeptember 13., szombat

Új gasztronómiai állomás: érkezik a Duma Duba a parajdi Nemzetközi Töltöttkáposzta Fesztiválra

A 2025-ös Duma Duba turné gasztronómiai élményekben is bővelkedik, és a következő megálló ismét különlegesnek ígérkezik.

Új gasztronómiai állomás: érkezik a Duma Duba a parajdi Nemzetközi Töltöttkáposzta Fesztiválra
2025. szeptember 13., szombat

Nyílt napot tartanak a tűzoltóságokon szombaton

Szeptember 13-án ünneplik Romániában a tűzoltók napját, ebből az alkalomból szombaton 9 és 15 óra között nyílt napot tart a Maros megyei tűzoltóság is. Minden érdeklődő számára különleges programokkal készülnek.

Nyílt napot tartanak a tűzoltóságokon szombaton
2025. szeptember 12., péntek

Alig kapta vissza jogosítványát, máris ittasan vezetett

Egy nappal azután, hogy visszakapta jogosítványát, ismét ittasan ült volán mögé egy 41 éves férfi Maros megyében. A rendőrök őrizetbe vették, és eljárás indult ellene.

Alig kapta vissza jogosítványát, máris ittasan vezetett
2025. szeptember 12., péntek

Mintha kicsit „visszavonultak” volna a medvék – két hét alatt 15 riasztás Hargita megyében

Az utóbbi két hét során 15-ször riasztották a Hargita megyei csendőröket a települések közelében felbukkanó medvék miatt.

Mintha kicsit „visszavonultak” volna a medvék – két hét alatt 15 riasztás Hargita megyében
2025. szeptember 12., péntek

A hiányzó helyreállítási alapok helyett egészségügyi alapból finanszírozzák az elkezdett kórházi projekteket

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi projekteket az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök.

A hiányzó helyreállítási alapok helyett egészségügyi alapból finanszírozzák az elkezdett kórházi projekteket