
Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság
Egy mezőtóháti kereskedelmi egység tavából májustól szeptemberig mintegy 150 kilogramm halat emeltek ki tolvajok, 15 ezer lejt kárt okozva a tulajdonosnak. Az elkövetőket keddre virradóra érte tetten a rendőrség, ekkor 80 kilogramm halat fogtak ki.
2025. november 04., 17:532025. november 04., 17:53
Házkutatásokat tartott kedden a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság a Marosludasi ügyészség felügyelete alatt: 14-et Mezőtóháton és egyet Mezőzáhon. Az intézkedésre azért került sor, mert
A rendőrségi vizsgálat szerint május és szeptember között az érintett személyek tiltott halászati eszközöket használva egy tó tulajdonosától,
A rendőrök ugyanakkor november 4-re virradóra tetten is értek két helybéli férfit, egy 30 és egy 21 éves férfit, amint ugyanabból a tóból
A 15 házkutatás eredményeként számos, a bűncselekmények elkövetéséhez használt tárgyat foglaltak le, köztük különféle típusú halászhálókat.
Ezenkívül hat személyt a rendőrök a hatóságok elé kísértek, azaz előállítási parancsot hajtottak végre.
A bizonyítékok alapján három férfit: 39, 30 és 21 éveseket, mindannyian mezőtóháti lakosokat – 24 órára őrizetbe vettek, és a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították. A nyomozás a Marosludasi ügyészség felügyelete alatt folytatódik.
Két esetkocsival szálltak ki a tűzoltók pénteken este Szászrégenben egy kigyúlt faanyag-szárítóhoz.
Hiányos tollazattal került a marosvásárhelyi Milvus Csoport rehabilitációs központjába egy kis tengelic, két hónapra van szüksége, amíg felépül. A madarat ragasztócsapdával fogták be.
Székelykeresztúri cégeknél vizsgálódtak a rendőrök és erdészek, jelentős pénzbírságot róttak ki és faanyagot is elkoboztak.
Marosvásárhelyen vasárnap 832-en fognak vizsgázni az egészségügyi minisztérium által kiírt rezidens orvosi helyekre.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
A Román Nemzeti Bank (BNR) a korábbi 8,8 százalékról 9,6 százalékra módosította a 2025 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2026 végére pedig a korábbi 3 százalék helyett 3,7 százalékos inflációra számít – nyilatkozta pénteken Mugur Isărescu.
Ismét Csíkszeredában mérték az ország leghidegebb hajnali értékét, de fagypont alá kúszott a hőmérő mutatója Székelyföld más településein is.
A bukaresti rendőrség tájékoztatása szerint egy mélyaltatásos beavatkozás közben a gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése és nem tudták újraéleszteni.
Nem sikerült közös nevezőre jutni a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformjáról a Cotroceni-palotában zajlott szerdai tárgyalásokon – közölte csütörtök este Ilie Bolojan.
A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este a miniszterelnök.
szóljon hozzá!