Hirdetés
Hirdetés

Több millióból újítják fel az egyik régi villát Borszéken

Az egykori 49-es villa fénykorában... •  Fotó: Delcampe.net

Az egykori 49-es villa fénykorában...

Fotó: Delcampe.net

Mondhatni egymást érik Borszéken a kulturális, szabadidős és sportrendezvények, amikkel egy a cél: visszaállítani az egykor nagy turisztikai vonzerővel bíró üdülőtelep látogatottságát. A város arculatának megújulása is erre erősít rá, igaz, egyelőre főként a köztereken, illetve az önkormányzat tulajdonában lévő villákon, létesítményeken látszik a változás. Jelenleg is több épület felújításának tervein dolgoznak, egyikre már a szükséges anyagiakat is sikerült megszerezni.

Pethő Melánia

2018. február 02., 14:482018. február 02., 14:48

2018. február 02., 16:162018. február 02., 16:16

Megújul a valamikori 49-es villa – tájékoztatta lapunkat Borszék polgármestere. Mik József elmondta, a város központi részén lévő épület az 1920-as években épült, az államosításig vendégszálláshelyként működött, azt követően lakóházként funkcionált. Borszék önkormányzata a tulajdonosoktól 2015-ben vásárolta meg, azóta üresen áll az időközben műemlékké nyilvánított épület. Nem az egyedüli, ami önkormányzati tulajdonba került, és nem az egyetlen, amivel célja van a városvezetésnek. Néhány villát már felújítottak – igaz csak kívülről, mert további munkálatokra nem volt elegendő pénze a városnak –, és újabb villák felújítását is tervezik.

Az Emil-villa kívül-belül felújul, a modernizálást európai uniós forrásokból vitelezik ki.

... és napjainkban. Visszakaphatja régi arcát •  Fotó: Delcampe.net Galéria

... és napjainkban. Visszakaphatja régi arcát

Fotó: Delcampe.net

„A valamikori 49-es, ma 51-es Emil-villát teljesen fel fogjuk újítani, és új rendeltetést kap. Minderre január 27-én írtuk alá a finanszírozási szerződést a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió Ügynökségével” – mondta Mik József. Mint részletezte,

a közel hárommillió lej összértékű projektre 2 millió 675 ezer lej vissza nem térítendő támogatást nyert az üdülőváros.

Az épület teljes felújítása mellett az összeg fedezi mindazokat a költségeket, amelyek szükségesek az új rendeltetés kialakításához: kulturális, múzeumi, turisztikai, oktatási tevékenységeknek, konferenciák lebonyolításának fog helyet adni.

Hirdetés

„A helyiségek nem nagy kapacitásúak, de alkalmasak az említett tevékenységek lebonyolítására, a szervezett látogatásokra. A pályázati előírásoknak megfelelően öt évet leszünk kötelesek használni rendeltetésszerűen a helyiségeket. Később, ha úgy alakul, másnak is helyet adhat az épület” – mondta el a polgármester. Abban reménykedik, hogy a közbeszerzési folyamat időtartama nem nyúlik túl hosszúra, és

a felújítási munkálatok még idén ősszel elkezdődhetnek.

A beruházást két év alatt kell kivitelezni. „Nagyon örvendünk, hogy nyert a pályázatunk, hisz a villa felújításával tovább bővül Borszék kulturális élete, turisztikai vonzereje, ami a helyieknek büszkeségre adhat okot” – fogalmazott Mik József.

Takaróháló alatt a magántulajdonú romos épületek. Egyelőre sikertelen felújításuk ösztönzése •  Fotó: Gergely Imre Galéria

Takaróháló alatt a magántulajdonú romos épületek. Egyelőre sikertelen felújításuk ösztönzése

Fotó: Gergely Imre

További tervek

A megfelelő pályázati kiírásokra várva további önkormányzati tulajdonú, régi épület felújítására is elkészíttette már a szükséges aktacsomót Borszék önkormányzata. Tervezik, hogy a közeljövőben rendbe teszik a régebben könyvtárként működő, most üresen álló, szintén a műemlékjegyzékben szereplő épületet, továbbá három másik ingatlan esetében is leadásra készen állnak a pályázatok – tudtuk meg a városvezetőtől. Mik József azt is elmondta, a magántulajdonban lévő, régi, romos villák felújítását is próbálják ösztönözni, sajnos egyelőre nem sok sikerrel.

Idézet
Ezekre az ingatlanokra ötszörös adót állapított meg az önkormányzat. Ha nem tesznek eleget kötelességeiknek a tulajdonosok, perelni fogunk

– szögezte le a polgármester.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Megvannak a friss adatok a háztartások átlagos havi jövedelméről, amiből ha levonjuk a kiadásokat...

Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Megvannak a friss adatok a háztartások átlagos havi jövedelméről, amiből ha levonjuk a kiadásokat...
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról

Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról
2026. szeptember 25., péntek

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést
2026. szeptember 25., péntek

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra

Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra
2026. szeptember 25., péntek

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
Hirdetés