
Florea kijelentése miatt a napokban tüntetést szerveztek a roma közösség tagjai Marosvásárhelyen, a polgármester lemondását követelve
Fotó: Gálna Zoltán
Egyhangú döntés született az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vezető testületének szerdai ülésén Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterének ügyében: a hét jelenlévő tag szavazata nyomán a városvezetőt tízezer lejre büntették a gyermekvállalás kérdésében megfogalmazott kijelentéséért.
2020. január 22., 14:532020. január 22., 14:53
2020. január 22., 17:452020. január 22., 17:45
Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács tagja a Székelyhonnak elmondta, tárgyalták Dorin Florea ügyét, és arra jutottak, hogy a polgármester kijelentései és üzenetei sértik a nehéz helyzetben lévő állampolgárok emberi méltóságát, sértik a magánélethez való jogot.
„A polgármester úr gyermekvállalással kapcsolatos kijelentése rasszista megnyilvánulás. Mi fokozottan felhívjuk a figyelmet arra, hogy fontos a társadalomban megvitatni a közügyeket, és fontos beszélni a szociális helyzetekről is, de nem úgy, hogy közben másoknak az emberi méltóságát sárba tiporjuk, nem úgy, hogy uszítunk közösségek ellen, és nem úgy, hogy intoleranciát gerjesztünk, előítéleteket táplálunk” – vélekedett Asztalos Csaba.
Dorin Floreát keddre hívták be a Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, hogy pontosításokat kérjenek a január 13-án közzétett kijelentéseiről. Akkor ugyanis
Florea szerint vannak olyanok, akik a segélyekért vállalnak sok gyermeket. A nagy port kavaró kijelentés kapcsán a diszkriminációellenes tanács hivatalból eljárást indított. Később a városvezető azt is mondta, hogy elsősorban a roma közösségek tagjai esetében kellene szociális ankéthoz és megfelelő körülmények biztosításához kötni a gyermekvállalást.
Dorin Florea kedden nem jelent meg a tanács előtt, csak levélben válaszolt a feltett kérdésekre.

Marosvásárhely polgármesterének lemondását követelte péntek délután a megyeszékhelyen tüntető mintegy százötven személy. A tiltakozók – köztük a helyi roma közösség tagjai – nem csak azért vonultak utcára, mert szerintük a városvezető nyilatkozata gyűlöletre uszít.

Egyetlen vesszőt sem von vissza nyilatkozatából, miszerint közvita alá kell bocsátani a gyermekvállalás felelősségének kérdését – jelentette ki Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea.

Gyűlöletbeszéd miatt eljárást indított a Országos Diszkriminációellenes Tanács Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ellen. A tanács a városvezető gyermekvállalással kapcsolatos nyilatkozatait elemzi, és meghallgatja az érintettet is.
Dorin Florea szerint az, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) ilyen rövid idő alatt döntött a megbírságolásáról, azt bizonyítja, hogy nem cél az általa felvetett probléma megoldása, csak el akarják hallgattatni – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. A marosvásárhelyi polgármester Facebook-bejegyzésben reagált a CNCD szerdai döntésére, amely szerint tízezer lejes büntetést rónak ki rá a romákkal és gyermekvállalással kapcsolatos kijelentése miatt. „A gyorsaság, amellyel kirótták a büntetést, azt igazolja, hogy nem cél a probléma megoldása, egyszerűen így akarnak elhallgattatni, amikor kimondasz egy igazságot. Romániában sokszor bűntettnek minősül az igazság kimondása. Megfellebbezem az intézkedést, mert nem tartom jogosnak, mint ahogyan az a nagyszámú állampolgár sem, akik támogattak” – fogalmaz bejegyzésében Florea.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás