
Nem a városháza előtt, hanem a szomszédos megyei tanács épülete előtt tiltakoztak, hogy ne kelljen lezárni a gépkocsiforgalmat
Fotó: Gálna Zoltán
Marosvásárhely polgármesterének lemondását követelte pénteken délután a megyeszékhelyen tüntető mintegy százötven személy. A tiltakozók – köztük a helyi roma közösség tagjai – nem csak azért vonultak utcára, mert szerintük a városvezető gyermekvállalásról szóló nyilatkozata gyűlöletre uszít és feszültséget kelt.
2020. január 17., 18:212020. január 17., 18:21
2020. január 17., 18:302020. január 17., 18:30
Dorin Florea feltételekhez kötné a gyermekvállalást, véleménye szerint, aki nem járt iskolába, nincs munkahelye és megfelelő megélhetése, annak meg kellene tiltani, hogy gyermeket vállaljon. Ha mégis megteszi, és nem tud megfelelő körülményeket teremteni számára, akkor az állam el kellene vegye a gyermeket és nevelőotthonba helyezze. Florea így – nagy felháborodást és sajtóvisszhangot keltve – reagált arra, hogy a tervek szerint megkétszerezik a jelenleg 150 lejes gyermekpénzt.
A Maros megyei önkormányzat és prefektúra épülete előtt összegyűlt tömeg, amelynek nagy része helyi, marossárpataki és mezőbándi romákból állt, azt skandálta, hogy mondjon le Florea, illetve hogy Szégyen, szégyen!
Többen táblákat emeltek a magasba, az alapvető emberi jogok betartását is követelve
Fotó: Gálna Zoltán
A szervező Aresel civil platform képviselője, Nicu Dumitru történelmi pillanatnak nevezte a tiltakozó megmozdulást, hiszen a romák először vonultak utcára, hogy elmondják, nem értenek egyet Dorin Florea kijelentéseivel. „Florea gyűlöletre uszított, a romák ellen hangolta a közösség többi tagját, és ezt nem hagyhatjuk szó nélkül.”
Az egyik helyi szervező, Ciurcui Tibor érdeklődésünkre elmondta, Marosvásárhelyen hatezer roma él, és számukra, de nem csak, sértő volt, hogy a polgármester korlátozni akarja a gyermekvállalást. „A vásárhelyi roma közösség szavazatait elkérte, és meg is kapta Marosvásárhely jelenlegi polgármestere, aki legutóbbi nyilatkozatával megsértette közösségünk tagjait. Azt akarjuk, hogy
Azért gyűltünk össze tüntetni, hogy kifejezzük felháborodásunkat és hangunkat hallassuk. Ha azt hiszi Dorin Florea, hogy egy kiló cukorral és egy kiló liszttel le tud kenyerezni bennünket, akkor téved” – hangoztatta Ciurcui Tibor.
A mobiltelefon szinte senkinek nem hiányzott a kezéből, sokan élőben közvetítették a tiltakozást
Fotó: Gálna Zoltán
A tüntetők között kalapos romák is voltak, akik azért jöttek el, mert úgy érezték, a jelenlegi városvezető kijelentése az egész közösség számára sértő, nem csak a nehezebb sorban élő romák számára.
A Divers Egyesület elnöke, Koreck Mária, aki szintén jelen volt a tüntetésen, arra hívta fel a figyelmünket, hogy a városban, de Maros megyében is sok magyar és román család nehéz sorban él, így Florea kijelentése őket is érinti. Szerinte Florea ahelyett, hogy a gyermekvállalással foglalkozna, a társadalom peremére szorult családok közösségbe való beilleszkedését, a gyermekek taníttatását elősegítő intézkedéseket kellene hozzon.
Skandáltak, beszédeket mondtak, de alapvetően békés volt a tüntetés
Fotó: Gálna Zoltán
A Pro Európa Liga emberjogvédő szervezet társelnökét, Smaranda Enachét mélyen felháborítja, hogy a 2000 óta a várost vezető Florea sorozatosan megsérti a közösség tagjait, volt, amikor a magyarokat, volt, amikor a forradalmárokat sértegette.
„Nem tűrhetjük ezt a végtelenségig. Elvárjuk, hogy mondjon le, és azt akarjuk, hogy bűnügyi eljárás induljon ellene a gyűlöletre való uszítás miatt.
Ciurciu Tibor a helyi roma közösség egyik képviselője
Fotó: Gálna Zoltán
Volt, aki a polgármesterhez fordult volna engedélyért, hogy saját élettársával együtt hálhasson
Fotó: Gálna Zoltán
Smaranda Enache a tiltakozók között
Fotó: Gálna Zoltán
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
2 hozzászólás