
Fotó: Pinti Attila
Elkészült a Csíkszentsimonban a többfunkciós sportcsarnok szerkezete, a tervek szerint nemcsak a tető kerül rá idén, hanem az oldalfalakat, ablakokat is felszerelik. Így a tél folyamán is tud dolgozni a kivitelező cég, a belső szerelésekkel folytathatják a munkát.
2020. november 15., 10:142020. november 15., 10:14
A betonból készült tartószerkezet és a hozzá kapcsolt lelátó már áll a csíkszentsimoni kultúrotthon udvarán, ugyanakkor a fém tetőszerkezetet is rögzítették – így a sportcsarnok váza elkészült. Ezekre kell rögzíteni az előregyártott panelekből készülő oldalfalakat, ablakokat, illetve a tetőt ahhoz, hogy
Fotó: Pinti Attila
Kozma István szentsimoni polgármester szerint az építők az előzetesen rögzített ütemterv szerint haladnak, és a célkitűzés az épületet szerkezetkész állapotba hozni a tél beálltáig. Így
Az építkezést tavasszal kezdte el a kivitelezéssel megbízott csíkszeredai Impex Aurora Kft., a költségeket az Országos Beruházási Társaság (CNI) biztosítja. Nem volt egyszerű az előkészítés, mivel
Erről eredménytelen közbeszerzések tanúskodtak, amelyekre nem volt jelentkező. Tavaly jóváhagyták a költségnövelést, és
Fotó: Pinti Attila
A községnek a terület mellett a közművesítést kell biztosítania, a villany- víz- és csatornahálózathoz csatlakoztatni a csarnokot. Ennek előkészítése folyamatban van, most az áramszolgáltató belegyezését várják a bekötéshez – tudtuk meg. Mivel a községben még nincs szennyvízhálózat, amelynek kiépítése ezután történik meg,
A gázhálózatra is várni kell még, ezért az első években a csarnok fűtését fatüzelésű kazánnal biztosítják.
Fotó: Pinti Attila
Az épületben sportolói, illetve játékvezetői öltözők, mosdók, elsősegély szoba, sportraktár is lesz, illetve egy
A játéktér a testnevelés órák mellett kézilabdázásra, kosárlabdázásra, teremlabdarúgásra is alkalmas lesz, az asztaliteniszezők is használhatják, illetve csoportos alakformáló edzéseket is lehet tartani a sportcsarnokban. Ugyanakkor különböző sport- és kulturális rendezvényeknek adhat helyet.
Fotó: Pinti Attila
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!