
Fotó: Csató Andrea
Felelősség és hűség, lehetőség és döntések, álmok megvalósítása, a mindennapok megélése – csak néhány útravaló azok közül, melyek elhangzottak a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ pénteki tanévnyitóján biztatásként az első egyetemi évüket kezdő hallgatók számára.
2024. szeptember 20., 20:332024. szeptember 20., 20:33
Szép számú hallgatóság töltötte meg a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termét péntek délután, ott tartották ugyanis a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK) tanévnyitóját. A magyar himnusz eléneklését követően Ilyés Ferenc, a SZÉK programigazgatója, a tanévnyitó házigazdája nyitotta meg a rendezvényt.
– fogalmazott a házigazda az évkezdő diákokhoz intézett nyitóbeszédében.
Az eseményre Székelyudvarhely leendő polgármestereként hivatalos volt Szakács-Paál István is, aki elmondta, véleménye szerint manapság az egyetem már nem csupán egy elméleti kutatóközpont.
Szakács-Paál István
Fotó: Csató Andrea
„Nem a tudás elefántcsonttornya, hanem egy olyan intézmény, amelynek az a feladata, hogy bekapcsolja az egyetemet, a hallgatókat az adott térség gazdasági, tudományos és kulturális életébe” – fogalmazott, hozzátéve, meglátása szerint a Székelyudvarhelyi Egyetem Központnak az elmúlt pár évben ez sikerült. Rámutatott arra is,
„Abban is hiszek, hogy, ha mi nemcsak a statisztikákat és a száraz számokat nézzük, hanem a saját szemünknek is hiszünk, akkor láthatjuk azt, hogy olyan helyen élünk, ahol van jövő. Én azt gondolom, hogy ilyen minőségben, ilyen emberek között van jövő Székelyudvarhelyen, Udvarhelyszéken és Székelyföldön is” – jelentette ki a leendő városvezető.
„Felelősség és hűséggel” – idézte választott jelmondatukat Szász Jenő, a SZÉK-et fenntartó Székelyudvarhelyért Alapítvány, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, miniszteri biztos. Kiemelte, nagyon tartalmas üzenetnek tartja ezt a két szót, amit útravalónak is szán az elsőéves hallgatóknak.
Szász Jenő
Fotó: Csató Andrea
„Felelősséggel és hűséggel lenni azt jelenti, hogy hűséggel szolgáljuk az embertársainkat, odahaza a családunkat, szeretteinket, és természetesen azt a közösséget, amihez tartozunk. És mindezt tegyük felelősséggel. Ha felelősséggel és hűséggel szolgálunk vagy végezzük a munkánkat, akkor megérezzük mind a két küldetésnek azt a magasztos voltát, ami túlmutat az egyénnek a saját személyes boldogulásán. Mert hiszem és vallom, hogy nincs egyéni boldogulás a közösség boldogulása nélkül” – emelte ki az elnök.
Vigh László, az Edutus Egyetem tudományos és nemzetközi rektorhelyettese is szólt a diákokhoz. Elmondta, meggyőződése, hogy középiskolás diákból egyetemi hallgatóvá válni komoly mérföldkő, ami valódi minőségi váltást jelent, és két kulcsfogalom van, amit mindenképpen említésre méltó.
Vigh László
Fotó: Csató Andrea
Az egyik a lehetőség, amit az egyetemek biztosítanak, a másik pedig a felelős döntések, amiket a diákoknak kell meghozniuk.
– mutatott rá a rektorhelyettes.
Káposzta József szakvezető, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdasági Intézetének oktatója is köszöntötte az új hallgatókat, kiemelve az innovációra való nyitottság fontosságát a tanulmányok során.
Káposzta József
Fotó: Csató Andrea
„Legyenek nyitottak az új ötletekre, és legyenek álmaik” – fogalmazott, hozzátéve, hogy azt kívánja álmodjanak közösen a következő négy évben.
Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karának dékánjának ünnepi üzenetét Oroszlány Gabriella adjunktus tolmácsolta.
Oroszlány Gabriella
Fotó: Csató Andrea
Rámutatott, a tanulók egyetemistaként a középiskolában megszokottakhoz képest nagyobb szabadságot fognak élvezni. Ez igaz lesz a tanulás számos módjára, a tananyag feldolgozására, az időbeosztásra, de nem lesz igaz a számonkérésekre. Hangsúlyozta, okosan kell élni ezzel a szabadsággal, mert ez egyben felelősség is, mérnöknek lenni pedig nem egyszerűen csak egy szakma, hanem komoly társadalmi és szakmai szerepvállalás is.
A hagyomány és modernizmus kettősének szükségességéről beszélt az egyetemet kezdő diákoknak Ágoston István, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának oktatási dékánhelyettese.
Hangsúlyozta, az egészségügyben számtalanszor szükség van erre a képességre, és ez az egyik legfontosabb dolguk a benne dolgozóknak, hiszen többet jelent, mint a gyógyszerek, vagy a sebészorvosoknak a segítsége.
Ágoston István
Fotó: Csató Andrea
A diákokra a hagyomány és modernizmust bízta, hogy vigyék magukkal és okosan használják azokat az egyetemi éveik alatt. Emellett azt is kiemelte, „önök most abban az életszakaszban vannak, amikor tényleg megtehetnek még mindent, és erre biztatom is önöket. Higgyék el, ez lesz az életünk legjobb négy éve, ha önök is ezt akarják.”
Fotó: Csató Andrea
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!