Tájházba vitték a stafírungot

Az indulás nem volt könnyű, a szekrényt ugyanis a lánnyal együtt kellett a szekérre emelni. Vonulás előtt felolvasták a parafernumot – a helyi beszéd szerint a pernefóriumot –, vagyis azt a listát, amely a leány stafírungját tartalmazta. Egészen addig, hogy hány pityókás zsák vagy hány zsebkendő került a szekérre.

A szekerek a bútorokkal és a lakodalmas néppel együtt ahhoz a közel száz esztendős házhoz érkeztek, amelyben egykor a néhai Sövér István bácsi lakott, és amelyet a csomafalvi önkormányzat vásárolt meg, illetve alakított át uniós pályázat segítségével tájházzá. A faluünnep adott alkalmat a megnyitásra, és mostantól bárki megtekintheti.

Közös udvaron található a szociális központtal, és az elképzelés szerint jól kiegészítik majd egymást, ugyanis a központban folyó kézműves tevékenységekből származó alkotások is láthatók lesznek a tájházban.

A régi, romlásnak indult ház felújítását a csomafalvi Köllő Miklós műépítész irányította, helyi cég és helyi szakemberek végezték a kivitelezést. Márton László Szilárd polgármester külön kiemelte az idős emberek szerepét, akiknek emlékei szerint elevenedett meg a bútorvivés szokása és más régi lakodalmas hagyomány is. A polgármester felhívta a figyelmet:

a bejárati ajtó nem véletlenül alacsony. Ennek az a szerepe, hogy aki belép, főhajtással tegye.

Reméli, gyakran lesz nyitva a tájház ajtaja és sokan belépnek majd így, sokan megtekintik az itt elhelyezett tárgyakat, eszközöket. Az egyik helyiség egy autentikus tisztaszoba, ahová azok a bútorok kerültek vissza, amelyeket az egykori lakó, Sövér István is használt, éppen csak hogy megtisztította és kicsit felújította a szintén helyi, bútorrestauráláshoz is értő Antal Árpád. Ő végezte egyébként az ajtók, ablakok felújítását is.

A másik helyiség egy kiállítóterem, ahol jelenleg a Köllő Miklós-iskola és magánemberek gyűjteményéből származó régi használati eszközök vannak kiállítva, de majd más tárlatoknak is helyet ad.

Itt látható egy zöld cserépkályha is, amelynek szintén érdekes a története. Amint azt Csata Jenő, a felújítást végző cég vezetője elmondta, néhány régi csempét találtak a ház padlásán, és azok mintájára készültek a kályha további darabjai. A vállalkozó elmondta, a cégénél dolgozó idősebb szakemberek még értettek a ház építésének idején szokásos régi technológiákhoz, így lehetett a lehető legjobb minőségű az elvégzett munka, de egyébként is mindegyikük beletette szívét-lelkét, hogy szép legyen az eredmény, hiszen ez a ház az egész falunak fontos.

Egy, az eredetihez hasonló ajtózárért hónapokig kutakodtak több városban is – aztán egy helyi porta öreg épületén találták meg a megfelelőt.

„Meg akartuk mutatni, főleg a fiataloknak, hogyan lehetett kicsi helyen sokan felnőni, élni” – szögezte le, hozzátéve,

egy ilyen házban száz évig vagy még hosszabb ideig is éltek a családok, valószínűleg sokkal egészségesebben, mint a mai modern módszerekkel épült házakban.

Néprajzos szakemberként követte az eseményt Szőcs Levente, aki szerint státuszszimbólum egy falunak, ha tájháza van. A helyi örökséget szimbolizálja, a csomafalvi múltat képviseli a ház és a berendezése.