Hirdetés
Hirdetés

Sztrádaépítés Erdélyben: a bűngyenge 2017 után a gyümölcsöző 2018 jöhet

Lesz mivel dolgozni 2018-ban. Archív •  Fotó: Boda L. Gergely

Lesz mivel dolgozni 2018-ban. Archív

Fotó: Boda L. Gergely

2017-ben összesen 15,4 kilométernyi autópályát adtak át a forgalomnak, de tény, hogy főként az észak- és a dél-erdélyi sztrádáknál felpörgött a munkatempó, így remélhetőleg 2018 és 2019 „gyümölcsözőbb” lesz. Emellett a Marosvásárhely–Aranyosgyéres pályaszakasz teljes finanszírozását jóváhagyta a szaktárca.

Gáspár Botond

2017. december 21., 22:002017. december 21., 22:00

2017. december 22., 20:392017. december 22., 20:39

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) 2017 folyamán 15,4 kilométernyi autópályát vett át, így a romániai gyorsforgalmi utak összhossza 748 kilométer, és további 21 kilométer majdnem elkészült, de még nem forgalombiztos. A szakhatóság tájékoztatása szerint a Brassó–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad nyomvonalú észak-erdélyi sztráda Nyárádtő és Marosugra közötti, majdnem 10 kilométeres szakaszán 17 százalékról 60 százalékra (a szerződést 2016 januárjában írták alá, 2017 januárjáig pedig 17 százaléknyira sikerült kivitelezni), a Marosugra és Radnót közötti szakasz munkálatainak kivitelezése – amelyre a szerződést 2016-ban írták alá – az év eleji 0 százalékról 36 százalékra haladt. A Radnót és Maroskece közötti szakasz megépítése 0-ról 20 százalékra, a Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakasz pedig 0-ról 5 százalékra alakult – mindez olyan körülmények között, hogy az építkezési engedélyeket csak idén májusban, illetve novemberben bocsátották ki. A három utóbbi szakasz összhossza 37 kilométer.

Hirdetés

A CNAIR továbbá kitért arra is, hogy megoldódni látszanak az elmúlt évek bürokratikus akadályai, és folytatódtak a munkálatok a korábban már eltervezett 9 bekötő-terelőút esetében is: Bákó, Brassó, Caracal, Marosvásárhely, Mihăileşti, Nagykároly, Székelyhíd, Tecuci, Zsilvásárhely.

Az 1,8 milliárd lej (395 millió euró) értékű Marosvásárhely–Aranyosgyéres teljes sztrádaszakasz esetében a szaktárca jóváhagyta, hogy a 2014–2020 közötti időszakra meghatározott infrastrukturális programból nyerjen támogatást, miszerint az összeg 75 százalékát az Európai Unió, 25 százalékát az állami költségvetésből fedezik. A projekt szerint

2019-ig majdnem 52 km új, menetirányonként kétsávos sztrádát és 4,7 km menetirányonként kétsávos gyorsforgalmi utat, 13 hidat, 30 felüljárót, 2 viaduktot, egy parkolót, 5 útkereszteződést, karbantartási központot és szervizt építenek.

A következő időszakra nézve Felix Stroe közlekedési miniszter kijelentette, hogy 2018-ban majdnem 157 km autópálya készül el: a Marosvásárhely–Marosugra, a Marosugra–Aranyosgyéres szakasz és a gyalui csomópont, a Ploieşti–Bukarest sztráda 3 km-es fővárosi „vége”, valamint a Lugos–Déva és a Szászsebes–Torda sztrádaszakasz. Minderre 2,7 milliárd lejt (583 millió euró) irányoztak elő, ami 24 százalékkal több a 2017-es büdzsénél.

Marosvásárhely–Jászvásár előtt Brassó–Bákó?

A szállításügyi miniszter felvetette, hogy mivel a Marosvásárhely és Jászvásár között tervezett sztráda esetében hosszú évek óta nincs haladás, a Brassó–Ojtoz völgye–Ónfalva–Bákó–Jászvásár vonalon építenének autópályát, amely könnyebben kivitelezhető és olcsóbb is. Ezzel az elképzeléssel azonban két gond is felmerül: a moldvaiak nem Bukaresttel, hanem Erdélyen keresztül Európával szeretnék erősíteni kapcsolataikat, ráadásul az „új” terv elkerüli Székelyföldet. Az A8-as, Marosvásárhely–Jászvásár sztrádáért egyébként december 17-én újabb utcai megmozdulást szerveztek a moldvai megyeszékhelyen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
2026. szeptember 24., csütörtök

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen
2026. szeptember 24., csütörtök

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára

A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál

Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál
2026. szeptember 24., csütörtök

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát
2026. szeptember 24., csütörtök

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya
Hirdetés