
Fotó: Pinti Attila
A színházi intézmények, iskolák és színházszeretők világszerte a színház világnapját ünneplik március 27-én. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is szervez saját programokat, ezúttal online és személyes jelenléttel is be lehet kapcsolódni a rendezvényekbe.
2021. március 26., 23:292021. március 26., 23:29
A Figura Stúdió Színház idén az online programok mellett a lehetőségekhez mérten élőben megszervezett eseményeket is ajánl a színházi világnapon. A korábbi évek hagyományos és legkedveltebb világnapi programpontja a kulisszatúra, amit ezúttal kis létszámú résztvevővel tartanak meg. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a színház működésébe, a színpadtechnika rejtelmeibe, a gyártási és szervezési folyamatokba. A vezetések délelőtt 11 órától félóránként indulnak szervezett csoportoknak, 12.30-tól pedig nyitott kulisszatúra lesz, amelyre bárki jelentkezhet a 0752-227.011-es telefonszámon.
Fotó: Tamás Gyopár
Szombaton 17 órától Tamás Gyopár Apus könyve című kötetének könyvbemutatóját tartják a Figura stúdiótermében. Tamás Gyopár, a színház volt munkatársa, a Persze című előadás társszerzője több szálon kapcsolódik a Figurához. Személyes hangvételű, családtörténeti tematikájú könyvében négy testvér mesél. A helyek száma korlátozott, ezért ajánlott az előzetes helyfoglalás.
19 órától a YourLivingroomban tart borkóstolót Kolozsi Borsos Gábor a Színész házon kívül projekt keretében. A héttételes borkóstolóra a belépő 35 lejbe kerül, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
A színházi világnapról készült összefoglalót 20 órától tekinthetik meg a az érdeklődők a Figura Facebook-oldalán. Emellett a nap folyamán a színház YouTube-csatornáján archív felvételeket tesznek közzé, 10 órától az Incanto című mesejátékot Csiki Zsolt rendezésében, délután 6-tól pedig a 2016–17-es évadban bemutatott, Albu István által színpadra álmodott Phaedra című előadást láthatják a nézők.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – olvasható a „Románia az EU-ban” stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében.
Pulóveres reggelek, 20 Celsius-fok alatti nappali csúcshőmérsékletek – az idei július továbbra sem a megszokott arcát mutatja. Székelyföldön a hajnali minimumok és a nappali maximumok is inkább egy késő őszi napot idéznek, mint a nyár derekát.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter a Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal folytatott megbeszélésen nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhkivitel feltételeinek alkalmazásában.
1 hozzászólás