
Sajtótájékoztatón részletezték a tudnivalókat. Pénteken tartják a nyilvános főpróbát
Fotó: Kozma Péter
A székhelyéül szolgáló Gyergyószentmiklósi Művelődési Ház felújítása előtti utolsó bemutatójára készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. A K. Gedeon tündöklése és bukása címet viselő tudományos, ismeretterjesztő kabaré-előadást Hatházi András és Deák Katalin alkalmazta színpadra, és a nyilvános főpróbát, bemutatót követően többször is játsszák majd.
2022. február 17., 20:502022. február 17., 20:50
Barabási Albert-László csíkkarcfalvi születésű, Amerikában élő fizikus, hálózatkutató A képlet – A siker egyetemes törvényei című 2018-ban megjelent tudományos könyve a mindennapi életből vett helyzetek, példák nyomán próbálja körüljárni a sikert, megfogalmazni annak törvényeit.
A Figura Stúdió Színház K. Gedeon tündöklése és bukása címmel Hatházi András rendezésében viszi színre a könyv legfontosabb gondolatait. A rendezőnek a lánya, Hatházi Rebeka, aki a darab díszlet- és jelemeztervezője, ajánlotta, hogy ezt a kötetet dolgozza fel, majd hosszú őrlődések és munkafolyamatok után Deák Katalin dramaturg és a szereplő színészek segítségével állt össze az előadás.
Az előadás műfaját tekintve tudományos, ismeretterjesztő kabaré. Több kérdéskört is körüljárnak: például azt, hogy meg lehet-e jósolni a sikert, vagy lehetséges-e egy alig párezres székelyföldi kisvárosban olyan teljesítményt felmutatni, melynek értékelése túlmutat a település határain? „Nem tudom, hogy mit fog erről a néző gondolni, hogy fogja ezt fogadni. Nagyon szeretném, hogy valamilyen formában esemény legyen, és remélem, hogy legalább egy valami elindítja bennük azt a folyamatot, hogy is működik ez a siker, hogyan is működnek ezek az emberi kapcsolatok” – fejtette ki Hatházi András rendező.
Fotó: Kozma Péter
Deák Katalin dramaturg kihangsúlyozta, hogy lényeges szempont volt, hogy a könyvben lévő gondolatok közül, amiket fontosnak tartanak, legyenek benne az előadásban. Barabás Árpád gyergyószentmiklósi születésű színművész 12 év után játszik ismét figurás előadásban. Elmondta, jó érzés egy ilyen produkcióban részt venni, ez egy értelmes munka, és nem titkolta, hogy nagyon fontos a siker a színházban, erre a művész léte, egója ki van éhezve.
Február 18-án lesz a nyilvános főpróba, majd február 19-én, szombaton 19 órától a bemutató, ezekre a jegyek már elfogytak. A további előadásokat február 21-én és 26-án, illetve március 4-én tűzte műsorra a Figura Stúdió Színház, szintén este 7 órától, ezekre még válthatók jegyek. Az eseményeken továbbra is érvényesek az aktuális járványügyi szabályozások. Albu István, a színház igazgatója jelezte, március közepéig igyekeznek minél több előadást játszani, hiszen azt követően kiköltöznek az épületből a felújítási munkálatok elkezdése miatt, ezért is biztatnak minden színházkedvelőt, hogy használja ki ezeket a lehetőségeket.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!