Szigorított feltételekkel lehet hivatásos nevelőszülőnek lenni

Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay.com

Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay.com

Szigorított a kormány a hivatásos nevelőszülővé válás feltételein – jelentette be a kabinet csütörtöki ülését követően Natalia Intotero családügyi miniszter.

Székelyhon

2024. augusztus 01., 15:252024. augusztus 01., 15:25

Sajtótájékoztatóján a tárcavezető ismertette a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit és új szabályait rögzítő sürgősségi kormányrendeletet. Mint elmondta, a módosításokat az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság (ANPDCA), illetve a minisztérium szakemberei által végzett ellenőrzések, valamint a 119-es egységes hívószámra érkezett bejelentések alapján dolgozták ki.

A kormányrendelet a jelenlegi 18 évről 21 évre emeli a korhatárt azok számára, akik hivatásos nevelőszülői feladatra jelentkeznek. Megszabja továbbá, hogy legtöbb 47 év lehet a különbség a gondozásba vett gyermek és a nevelőszülő között, és azt is rögzíti, hogy

a nyugdíjkorhatár betöltése után a nevelőszülő nem vehet gondozásba gyermeket.

Egy másik előírás szerint egy hivatásos nevelőszülő legtöbb két gyermeket vehet gondozásba, ez alól csak azok az esetek képeznek kivételt, amikor több testvérről van szó. A sürgősségi rendelet megszabja azt is, hogy a hivatásos nevelőszülő lakásának olyan településen kell lennie, ahol biztosítottak a megfelelő oktatási és egészségügyi szolgáltatások.

A hivatásos nevelőszülői tanúsítvány megszerzéséhez szükséges felmérést kizárólag a szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok szakemberei (pszichológusok és szociális munkások) végezhetik ezután. Ahhoz, hogy megszerezzék a tanúsítványt, a jelentkezőknek részt kell venniük egy 80 órás képzésen, amelyből 50 órát az elméleti, 30 órát pedig a gyakorlati képzés tesz ki. A tanúsítvány megszerzését követően a hivatásos nevelőszülőknek legalább évente részt kell venniük egy 32 órás képzésen – írja az Agerpres hírügynökség a minisztérium közleményére hivatkozva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 19., szerda

Márciusban is tart fogadóórát a nép ügyvédje Csíkszeredában

Fogadóórát tart a nép ügyvédje Csíkszeredában március 27-én, csütörtökön, a megyeháza 15-ös termében, délelőtt fél 11 és délután 2 óra között.

Márciusban is tart fogadóórát a nép ügyvédje Csíkszeredában
2025. március 19., szerda

Sokan értetlenül állnak a szemétdíj emelkedése előtt, íme a válaszok

Több székelyudvarhelyi olvasónk jelezte, hogy egyik hónapról a másikra magasabb összeg szerepelt a szemétdíjas számláikon, anélkül, hogy előzetesen részletes tájékoztatást kaptak volna az áremelkedés okáról. Az alábbiakban rávilágítunk erre.

Sokan értetlenül állnak a szemétdíj emelkedése előtt, íme a válaszok
2025. március 19., szerda

Kiállítják a Homoród Fotóklub munkáit Székelyudvarhelyen

Fotókiállítás nyílik Székelyudvarhelyen csütörtökön: bemutatják a nagyközönségnek a Homoród Fotóklub munkáit – olvasható a Művelődési Ház Facebook-oldalán.

Kiállítják a Homoród Fotóklub munkáit Székelyudvarhelyen
2025. március 19., szerda

Egyszülős kártyát vezetnek be Kézdivásárhelyen

Gyerekeiket egyedül nevelőkön igyekszik segíteni Kézdivásárhely önkormányzata. Az egyszülős kártyát még három napig, március 21-ig lehet igényelni.

Egyszülős kártyát vezetnek be Kézdivásárhelyen
2025. március 19., szerda

Kormányprogram segíthet a csíkszeredai idősotthon építésében

Két területtel is rendelkezik már a csíkszeredai önkormányzat, ahol idősek otthonát szeretne építeni, de először megvalósíthatósági tanulmányt, majd kiviteli terveket kell készíttetni. A beruházásban kormánytámogatás is segíthet majd.

Kormányprogram segíthet a csíkszeredai idősotthon építésében
2025. március 18., kedd

Hunyadi „hazatért” – avagy hogyan alakította át Kádár L. Gellért életét a sorozat

Teltházzal és vastapssal fogadta Kézdivásárhely a „hazatérő” Kádár L. Gellértet, a Hunyadi filmsorozat főszereplőjét, aki kendőzetlen őszinteséggel vallott életéről, a forgatási időszakról, illetve a számára általános ismertséget hozó szerepről.

Hunyadi „hazatért” – avagy hogyan alakította át Kádár L. Gellért életét a sorozat
2025. március 18., kedd

Egymilliárdos költségvetés Hargita megyében

Közel egymilliárd lejt tesz ki idén Hargita Megye Tanácsának általános költségvetése, amelyből az intézmény saját költségvetése megközelíti a 600 millió lejt, jelentősen meghaladva a korábbi évek büdzséjét.

Egymilliárdos költségvetés Hargita megyében
2025. március 18., kedd

Jelentősen javult a helyzet, de még mindig Romániában halnak meg a legtöbben közúti balesetben

Az Európai Bizottság kedden közzétett adatai szerint az Európai Unióban tavaly közel 19.800 ember vesztette életét közúti balesetben, 3 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban – számolt be az Agerpres.

Jelentősen javult a helyzet, de még mindig Romániában halnak meg a legtöbben közúti balesetben
2025. március 18., kedd

Nemcsak magukat és közösséget fejlesztenek, hanem a színháznak is jótékonykodnak

Thomas Eriksson svéd viselkedéskutató a díszmeghívottja annak a marosvásárhelyi egész napos konferenciának, amelyen az informatikai újdonságokról, de vállalatfejlesztésről és az önismeretről is elhangzanak előadások.

Nemcsak magukat és közösséget fejlesztenek, hanem a színháznak is jótékonykodnak
2025. március 18., kedd

Csőbe húzta, majd vasrúddal majdnem agyonverte áldozatát

Gyilkossági kísérlet miatt tartóztattak le 30 éves Kovászna megyei férfit, akit egy ismerőse uszított rá az áldozatra. A tettes agyba-főbe verte a sértettet, akivel a felbújtónak korábban „üzleti nézeteltérései” voltak”.

Csőbe húzta, majd vasrúddal majdnem agyonverte áldozatát