
Archív
Fotó: Boda L. Gergely
Új szabályozást vezet be az élelmiszereket forgalmazó nagyáruházak számára a fúziók és árubeszerzési szokások terén az Országos Versenyhivatal, melyben az elsődleges szempont a köztük lévő földrajzi távolság – adta hírül a Mediafax hírügynökség.
2017. november 01., 16:552017. november 01., 16:55
2017. november 01., 16:562017. november 01., 16:56
A versenyhivatal azzal indokolta az intézkedést, hogy mind a cégek, mind pedig a vásárlók körében új szokások jelentek meg. Ezért amikor a négyszáz négyzetméternél nagyobb hasznos felületű áruházat elemeznek, figyelembe veszik valamennyi olyan kis és nagy üzlet feltételezhető kölcsönös versenyhelyzetét, amelyek tízpercnyi – gépjárművel mért – távolságra vannak tőle. Az ennél kisebb felületű üzletek esetében a gyalogosan tíz perc alatt elérhető hasonló üzletek versenyhelyzetét elemzik. Ám ez utóbbi esetben figyelembe veszik az olyan nagy üzletházakat is, amelyek a gépjárművel mért tízperces távolságon belül vannak. Ezzel az új elemzőszemlélettel nehezebb lesz teljesíteni azokat a feltételeket, amelyek a versenyhivatali engedélyezéskor felmerülnek. A hivatal által megrendelt tanulmány egyik alapvetően fontos megállapítása az volt, hogy a vásárlói szokásokban változás állt be.
A felmérés azt mutatja, hogy a lakótelepi üzletek főként azonnali igényeket elégítenek ki, a nagyobb bevásárlásokra a lakosság nagyobb része inkább a tízpercnyi gyalogjárásnál nem messzebbi nagyobb (de négyszáz négyzetméternél kisebb) áruházakat részesíti előnyben.
Ezeknek és más tényezőknek a figyelembevételével engedélyezte az Országos Versenyhivatal, hogy az ország különböző városaiban a Carrefour Nederland BV átvegye a Billa üzleteket, azzal a feltétellel, hogy a Carrefour engedjen át három aktív szupermarketet Brăila városban, és legalább tíz évig ne avatkozzon be az átengedett üzletek tevékenységébe. Ami pedig a marosvásárhelyieket illeti, a Real üzletek átvétele az Auchan üzletlánc által olyan feltételek mellett került engedélyezésre, hogy
Ez a feltétel hároméves időszakra érvényes. Egy másik feltétel pedig az volt, hogy öt évig az említett két városban nem nyithat új üzletet. Feltehetően ezért maradt eddig Marosvásárhely mindössze két Auchan üzletházzal.
Az Országos Versenyhivatal elemzését az elkövetkezendő egy hónap folyamán meg lehet tekinteni az intézmény honlapján, és az ezzel kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat be lehet küldeni.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
szóljon hozzá!