
Ragulevesnél fontos, hogy minél több zöldséget használjunk
Fotó: Beliczay László
Könnyed és gyorsan elkészíthető ételeket lehet összeállítani a szárnyasokból, most ilyet ajánl Karácsony József, a Főnix Konyha séfje.
2020. január 22., 12:372020. január 22., 12:37
2020. január 22., 12:412020. január 22., 12:41
„Puha, zamatos és egészséges húsuk van a szárnyasoknak, amelyet ráadásul nem is kell pácolni órákkal az elkészítésük előtt. Fogyasztásuk ugyanakkor roppant egészséges, hiszen nem zsírosak. Mindez hatványozottan érvényes a csirkénél nagyobb rostokkal rendelkező pulykahús esetében” – fejtette ki lapunknak Karácsony József, a Főnix Konyha séfje. Mint mondta, a pulyka tökéletes alapanyaga lehet egy sültnek, pörköltnek, salátának vagy levesnek. Arra azonban mindig vigyázzunk, hogy ne vágjuk túl apróra, hiszen más húsokhoz képest könnyen kiszáradhat. A mellrészt szinte bármilyen ételhez használhatjuk, de combból érdemes kicsontozottat vásárolni, ha levest készítünk belőle.
Karácsony József azt vallja, egy leves elkészítésénél derül ki, hogy ki az igazán jó szakács, hiszen azt jóval nehezebb finomra összeállítani, folyamatosan kóstolgatni kell. Ezúttal pulykamellet választott a séf a leves alapanyagaként, mivel könnyű vele dolgozni. Első lépésként egyforma kockákra vágta a húst, majd a fazékba vajat tett, és bekapcsolta a tűzhelyet. A vajat csak kevés ideig hevítette, nehogy megégjen. Ezután került az edénybe a felaprított pulykamell.
Már az elején érdemes megfűszerezni a ragulevest
Fotó: Beliczay László
„Lényeges, hogy vajat használjunk, mivel az olaj kicsapódik a fehér színű levesben, a hozzávaló ráadásul a húst is megpuhítja” – magyarázta Karácsony. A pulykamellet csak addig forgatta az edényben, amíg átfehéredett. Amint ez megtörtént, máris hozzáadta a zöldségeket: zöldborsót, kukoricát, sárgarépát, petrezselymet és zellert. „Egy ragulevesnél kifejezetten fontos, hogy minél több zöldséget használjunk, hiszen ettől lesz igazán finom és megfelelő állagú” – jegyezte meg. Pirítás közben a zöldségek is engednek némi nedvet, és ha ez a hús előpárolásával egy időben történik, akkor szép tiszta lesz a kész leves, nem lesz olyan, mintha „összefutott tejet tálalnánk”.
Öt-tíz perces dinsztelés után gombát vágott a hozzávalókhoz. Ez esetben csiperkét használt, de például a rókagomba és más erdei gombák is alkalmazhatók. „Fontos, hogy a gomba már az elején bekerüljön a levesbe, mivel ha később tesszük bele, akkor feljön a tetejére” – fogalmazott a séf.
Ezután némi friss kaprot vágott az ételbe – persze van, aki majoránnát, rozmaringot vagy tárkonyt használ –, és megjegyezte, hogy ebből a főzés befejezése előtt is kell tenni bele valamennyit, hiszen akkor lesz igazán intenzív illat az ebédlőben. „Utóbbinak köszönhető, hogy még a pincér is mosolyogni fog, nem csak a vendég” – viccelődött. A kapor adagolásával egy időben sóval és borssal ízesített, valamint kevés citromlevet is csepegtetett az ételbe.
Fotó: Beliczay László
„Fontos, hogy már az elején fűszerezzünk, hiszen krémlevesről van szó, így ha a végén ízesítünk, minden a tetején marad, és nem fog megfelelően érvényesülni. Persze mindenki ízlés szerint fűszerezzen, hiszen beletenni még lehet, de kivenni már nem” – hangsúlyozta. Ezután lisztet szórt a hozzávalókra, hogy besűrűsödjön az étel. Fél liter vízhez nagyjából egy kanál liszt kell a jó eredményért.
Végül két deci főzőtejszínt és néhány kanál tejfölt is adagolt az ételhez, hogy krémesedjen a leves. Továbbá némi fűszerkeveréket is beleszórt a jobb ízhatásért, valamint a felaprított fokhagyma sem maradt el. „Minden szakács azt mondja, hogy a kés fejével roppantsuk meg, majd daraboljuk fel a fokhagymát, mert akkor lesz a legintenzívebb az íze, ugyanis nem távoznak belőle az illóolajok” – tanácsolta a séf. A művelet után főni hagyta az ételt.
a készítés során folyamatosan kóstolni kell a levest
Fotó: Beliczay László
Még húsz perc sem kellett, máris elkészült a leves. Mielőtt levette volna tűzhelyről, egy kevés kaprot adott hozzá, amely – mint korábban mondta – az illat miatt fontos. A jobb ízhatásért ugyanakkor reszelt parmezánt és kevés morzsolt gorgonzola sajtot is szórt az ételbe, és készen is volt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!