Hirdetés
Hirdetés

Szakmákkal ismerkedhetnek a diákok a Székelyföldi Karriernapokon

•  Fotó: Kocsis B. János

Fotó: Kocsis B. János

Ötödik alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Karriernapokat november 25. és 27. között a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban. A többnapos rendezvény középiskolás diákoknak nyújt lehetőséget 34 különböző hivatás megismerésére, és tapasztalt, sikeresen elhelyezkedett szakemberekkel való beszélgetésre is.

Farkas Orsolya

2023. november 17., 16:042023. november 17., 16:04

Az eseményre minden nap 1-től 5-ig lehet ellátogatni, előzetes regisztráció alapján. Elsősorban sepsiszentgyörgyi 11. és 12. osztályos diákok jelentkezését várják, de bármely középiskolás tanulót is szívesen látnak, aki érdeklődik a karrierépítés témája iránt és egyetemi oktatás előtt áll.

Számos területtel barátkozhatnak meg az érdeklődő fiatalok, köztük kommunikációval, művészetekkel, iparral és IT-val, igazságszolgáltatással, gazdasággal és vállalkozással, egészségüggyel és lélekgondozással is.

Zsigmond József, a Centrum Studiorum elnöke, városi önkormányzati képviselő kifejtette, hogy

a rendezvénynek nem az a lényege, hogy a különböző egyetemeket népszerűsítse, hanem az, hogy valójában megmutassák a szakmaválasztás előtt állóknak, hogy egy-egy foglalkozás miről is szól a gyakorlatban.

„Azt gondolom, hogy erre a tudásra nagyobb szükség van, mint azokra az információkra, hogy hogyan lehet elvégezni az egyetemet. Például, ha valaki orvosi egyetemre akar menni, megtalálja az információt, felkészül, bejut, elvégzi, remélhetőleg hazajön. De azt, hogy egy orvos ténylegesen nap mint nap mit csinál, egy 11. vagy 12. osztályos tanulónak nagyon kevés rálátása van, márpedig most kell ezt a nagyon fontos döntést meghozni” – részletezte az önkormányzati képviselő.

Hirdetés

Zsigmond József azt is elmondta, hogy

a rendezvény idei kiadása a városfejlesztés és fenntarthatóság témakörébe lesz csomagolva, és ehhez törekednek majd hozzászólni az előadók is a hétfői nap folyamán.

Elsőként Antal Árpád polgármester tart nyitóelőadást, azt követően Szakács Paál István, a Hargita Business Center igazgatója fog beszédet mondani, végezetül pedig az érdeklődők Székely István Gergő, a Székelyföldi Közpolitikai Intézet kutatási igazgatójának előadását is meghallgathatják.

A kedd a gazdaságról és vállalkozásról (marketing, bank és pénzügy, vendéglátás, stb.), egészségügyről (orvoslás, esztétika és szépészet, állatorvos, stb.), és lélekgondozásról fog szólni, ahol pedagógustól kezdve, a pszicholgóuson át a lelkészig minden szakmából érkeznek képviselők. A szerda a művészetek és kommunikáció (színművészet, filmkészítés, ruhatervezés, stb.), ipar és IT (építőipar, informatika, mezőgazdaság, stb.), valamint igazságszolgáltatás (ügyvéd, jogász, stb.) irányzatainak napja. A képviselő kiemelte, hogy

a szakemberek ingyen és bérmentve érkeznek az eseményre, társadalmi felelősséget vállalva a fiatal generáció iránt, hiszen mindig szükség lesz jó munkaerőre, utánpótlásra.

•  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Fotó: Kocsis B. János

„Arra biztatjuk a fiatalokat, hogy menjenek, tanuljanak, tapasztaljanak, és aztán jöjjenek haza, kamatoztassák itt a tudásukat” – hangsúlyozta Zsigmond József.

Hozzátette, hogy ameddig lehet, a diákoknak érdemes igényelniük a diákigazolványt is. Idén úgy döntöttek, hogy digitalizálják a rendszert a fiatalság igényeihez igazodva, így

elég csak a telefonos applikációt használni ahhoz, hogy élvezni tudják a kártya nyújtotta előnyöket a tanulók.

„Az is nagyon fontos, hogy ez idéntől egy fesztiválkártya is lesz, abban az értelemben, hogy birtokosai között nagyobb erdélyi és magyarországi fesztiválokra is belépőket sorsolunk ki” – egészítette ki az elnök, felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy a Vibe fesztiválra való jegyvásárláskor jövőhéten 10 százalékos kedvezményt tudnak kapni azok a diákok, akik rendelkeznek diákigazolvánnyal.

A Székelyföldi Karriernapokon való tumultus elkerülése végett a szervezők arra kérik a diákokat, hogy előzetesen regisztráljanak a diakigazolvany.ro oldalra kattintva, vagy a plakáton szereplő QR-kód segítségével. Kiemelték továbbá azt is, hogy a regisztráltakat rendszeresen értesíteni fogják ösztöndíj-, és álláslehetségekről, valamint gyakornoki és önkéntes munkákról is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés