Hajdú Zsuzsanna néhány hónappal korábban utazott haza Magyarországra. Gökhan Kırcával, Esra Uzzal, Ugrósdy Mercédesszel beszélgettünk.

Miért pont Székelyudvarhelyt választottátok?

Gökhan Kırca: Burszában élünk (Gökhan és Esra egy párt alkotnak, szerk. megj.). Nagyváros, körülbelül hárommilliós lakossággal. Otthon is önkénteskedtünk mielőtt jelentkeztünk volna az EVS-programba. Szabadidős tevékenységeket szerveztünk, a közeli falvak iskoláiba jártunk angolt tanítani. Ott hallottunk először az EVS-ről. Hozzáfogtunk a kereséshez, nem helyszínek, hanem jó projektek után kutatva, néhányra jelentkeztünk is. Viszont nehéz olyat találni, ahová Esrával együtt, párként is fogadtak volna. Végül a koordinátorunk hívta fel a figyelmet az Udvarhelyi Fiatal Fórum programjára. Viszont nagyon rövid volt a gondolkodási idő, 15 napon belül már indulni is kellett, és egy nap alatt döntést kellett hoznunk.

Esra Uz: Rögtön rákerestünk a neten Székelyudvarhelyre. Láttuk, hogy kisvárosról van szó. Az egyik ismerősöm Sepsiszentgyörgyön volt önkéntes, őt is megkérdeztük, ő hívta fel a figyelmünket, hogy itt mindenki magyar és nem román. Az az igazság, hogy nagyon meglepett ez az egész. Aztán rákerestünk Székelyföldre, és nagyon sok szépet olvastunk, láttunk.

Gökhan Kırca: Törökországban is előítéletek élnek Romániával szemben. A szüleink, ismerőseink is értetlenül álltak a helyzet előtt, hogy miért akarnánk pont Romániába menni. De a Google a barátunk volt, és végül úgy döntöttünk, hogy belevágunk.

Esra Uz: Aztán végül 15 napos késéssel érkeztünk meg Udvarhelyre, mert a vízumot nem sikerült időben megszereznünk.

Merci, számodra nem volt teljesen ismeretlen a terep....

Ugrósdy Mercédes: Valóban, hiszen Csíkszeredában voltam cserediák egyetemista koromban, úgyhogy én pontosan tudtam, hová jövök vissza. Nagyon tetszett az UFF programja, amire egyébként egy barátom hívta fel a figyelmem. „Gyerekekkel kell dolgozni. Ezt pont neked való” – ezt mondta.

A helyszín mellett a téma is fontos szempont volt a döntéshozásnál?

Esra Uz: Számunkra az egyik legfontosabb szempont volt, hogy gyerekekkel fogunk majd dolgozni. Otthon már szereztünk ilyen tapasztalatot, viszont a nyelvi akadályok miatt így is érdekes kihívás volt. Ezzel szemben a kisiskolásokkal, középiskolásokkal egyszerűbb dolgunk volt, hisz ők már beszélik az angolt. Viszont a kicsikkel volt a legszebb a munka, nagyon nyitottak voltak, ebben a korban még nincsenek görcseik, hogy nem beszélik a nyelvet. Bátran próbálkoztak, sokszor kézzel-lábbal mutogattunk egymásnak.

Gökhan Kırca: Jó volt látni, hogy hétről-hétre egyre jobban megértették a nyelvet. És rengeteg szeretetet kaptunk. Egyébként a helyi iskolások meglepően jól beszélnek angolul, nagyon sok jó pedagógust is megismertünk.

Négy napköziben tanítottatok rendszeresen nyelvet, de idősebb gyerekekkel is foglalkoztatok. Otthon szeretnétek majd folytatni ezt a tevékenységet?

Esra Uz: Otthon mindenképpen folytatnám az önkéntességet, továbbra is gyerekeket szeretnék tanítani. Sok jó programot lestünk el az UFF-tól, ezekből néhányat kipróbálnánk otthon is.

Egy Székelyudvarhely méretű kisvárosban hamar híre megy a külföldieknek. Hogy érzitek, befogadó a város?

Gökhan Kırca: A város hétköznapi életébe is igyekeztünk bekapcsolódni, különböző korú székelyudvarhelyiekkel ismerkedtünk meg, például csatlakoztam egy floorball-csapathoz is. Itt mindenki mindenkit ismer, ez érdekes, nagyon szerettem. Így, egy év után kezdett hiányozni a nagyváros pezsgése.

Ugrósdy Mercédes: Én Balatonfüredről jöttem, Gödöllőn végeztem az egyetemet, így a kisvárosiasság nem hozott újdonságot.

Esra Uz: Furcsa volt azonban Udvarhelyen, hogy nincsen bevásárlóközpont, a boltok vasárnap zárva vannak, és hogy majdnem másfél órányira van a legközelebbi mozi. De ettől függetlenül jó érzés volt egy olyan városban élni, ahol ismerik egymást az emberek, ahol egy-két hónap után már nekünk is köszöntek az utcán.