Hirdetés
Hirdetés

Sok meglepetés került idén is az „ajándékot termő fa” alá

Már állítják össze a csomagokat a rászorulóknak •  Fotó: Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt

Már állítják össze a csomagokat a rászorulóknak

Fotó: Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt

Idén is megszervezte a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt az Ajándékot termő fa akciót. A vírushelyzet következtében megváltozott körülmények miatt egy helyett négy gyűjtőpontban várták szombaton az adakozók bekapcsolódását, hogy új vagy újszerű állapotban lévő játékokkal, tanszerekkel és tisztálkodási eszközzel szebbé tegyék a hátrányos helyzetben élő családok gyermekeinek a karácsonyát.

Barabás Orsolya

2020. november 29., 12:302020. november 29., 12:30

„Az adományozók most sem hagytak magunkra, és ha kicsit lassabb tempóban is, de érkeztek az adományok, amiket a nap folyamán a kollégáim már fertőtlenítettek, és állítják is össze a csomagokat” – mondta Ferenczi Lilla szervező.

Hirdetés

20–25 fős csapat dolgozott szombaton Gyergyószentmiklóson a négy gyűjtőponton, emellett a székhelyen is folyt a munka. A szervezők elmondták, a gyergyószentmiklósi és a környék településeinek önkormányzataival vették fel a kapcsolatot, és a szociális irodák közölték a hátrányos helyzetű személyek listáját, akik között szétosztják a csomagokat.

Idézet
Eredetileg a program indításakor évekkel ezelőtt »Játékot termő fa« volt a kezdeményezés neve, de láttuk, hogy egyre nagyobb igény mutatkozott a tanszerekre és tisztálkodási eszközökre is, ezért kibővítettük. Köszönjük mindenkinek, aki támogatott minket az idei akciókban is, hogy karácsony közeledtével több szociálisan hátrányos helyzetű gyereknek tegyük szebbé az ünnepét

– hangsúlyozták a szervezők.

Az érkező adományokat azonnal vitték is a Vöröskereszt székhelyére, ahol fertőtlenítették azokat •  Fotó: Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt Galéria

Az érkező adományokat azonnal vitték is a Vöröskereszt székhelyére, ahol fertőtlenítették azokat

Fotó: Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt

Aki szombaton nem tudott bekapcsolódni a karitatív megmozdulásba Gyergyószentmiklóson, de szívesen adományozna játékot, tanszert vagy tisztálkodási eszközöket, keresheti a gyergyószentmiklósi Vöröskereszteseket a közösségi oldalukon, ők majd egyeztetést követően átveszik az adományt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés