Hirdetés
Hirdetés

Sok diák maradhat bentlakási hely nélkül a járványhelyzet korlátozásai miatt

Szülőket és diákokat egyaránt érinti a kollégiumi elhelyezés problémája. Nagyon sok a kérdés, és kevés a megnyugtató válasz •  Fotó: Pinti Attila

Szülőket és diákokat egyaránt érinti a kollégiumi elhelyezés problémája. Nagyon sok a kérdés, és kevés a megnyugtató válasz

Fotó: Pinti Attila

Számos diák kerülhet nehéz helyzetbe a jövő héten startoló új tanévben, mivel a járványhelyzet miatt kevesebb bentlakási hely áll rendelkezésre, és iskolánként változó, miként kezelik a kialakult helyzetet. A legtöbben azt a megoldást választották, hogy egyméteres távolságra helyezik el egymástól az ágyakat, arra viszont, hogy mi lesz azokkal a diákokkal, akiknek emiatt nem jut hely, senkit sem tud megnyugtató választ adni. Egyes iskolákban ráadásul már beteltek a helyek, máshol még el sem kezdődött az iratkozás.

Iszlai Katalin

2020. szeptember 07., 22:082020. szeptember 07., 22:08

2020. szeptember 08., 16:352020. szeptember 08., 16:35

Mindössze egy hét maradt hátra a tanévkezdésig, ám ennek részletei körül még mindig hatalmas bizonytalanság uralkodik. Az iskolakezdés módjáról csak ezen a héten döntenek, így

a diákok bentlakásokba való elosztása is nehézkessé vált, főleg úgy, hogy a járványhelyzet miatt kevesebb tanulót fogadhatnak.

Ettől eltekintve néhány oktatási intézményben már beteltek a helyek, máshol még várnak a helyzet tisztázására, de az már most látszik, hogy

lesznek olyanok, akiknek nem jut kollégiumi hely.

Hirdetés

Az egyik csíkszeredai középiskola kilencedik osztályába vidékről bejutott kilencedikes tanulójának szülei például megkeresésünkre azt mondták, alig több mint egy héttel az iskolakezdés előtt fogalmuk sincs, hogy mit tehetnének.

Idézet
Forgatókönyvként az is megfordult a fejünkben, hogy rokonokhoz kérezkedne be lányunk egy ideig, vagy lakást bérelnénk számára.

Az első lehetőség egy-két hétig talán még működhetne, ám nem akarunk senkinek a terhére lenni. A lakásbérlésről azonban gyorsan le kellett mondanunk, miután kiderült, hogy milyen horribilis árakat kérnek egy garzonlakásért Csíkszeredában” – sorolta az édesanya, aki

nem tartja jó megoldásnak azt sem, hogy lánya naponta ingázzon hatvan kilométert, hiszen rendkívül rossz a tömegközlekedési összeköttetés.

A követendő szabályok

Hargita megyében 19 iskola rendelkezik bentlakással Demeter Levente főtanfelügyelő szerint, ezek közül többen is jelezték feléjük, hogy

nem tudnak minden kollégiumi szobát igénylő diákot elszállásolni a járványhelyzet miatt.

Mint a tanfelügyelő érdeklődésünkre kifejtette, az egészségügyi- és a tanügyminisztérium közösen kiadott szabályzója szerint amennyiben van rá mód, egy szobában egy diákot kell elszállásolni, és ha ez nem lehetséges, akkor az ágyakat egymástól egyméteres távolságra kell elhelyezni. További szempont, hogy egy szobában lehetőleg ugyanannak az osztálynak a tagjai tartózkodjanak. Hozzátette: arról nincs adatuk, hogy melyik iskola pontosan hány diákot, és milyen módon tud fogadni, erről az oktatási intézmények döntenek a rendelkezésükre álló felület függvényében. „Lesznek problémák, és nem tudom, hogy az iskolák a helyi hatóságokkal karöltve milyen megoldásokat tudnak találni, ezt ők kell megmondják.

Idézet
Reménykedünk, hogy minél több diákot el tudnak szállásolni, mert sok esetben ingázással sem lehet megoldani a bentlakásban elhelyezni nem tudott diákok helyzetét, mivel számottevő távolságokból jönnek. Mi megyeszinten nem tudunk megoldást adni arra, hogy mi lesz a bentlakást nem kapott diákokkal, ezt az iskolák kell megoldják

– adott eléggé kilúgozott, koránt sem megnyugtató választ a tanügyi hálózat megyei első embere. Ennek fényében oktatási intézményektől érdeklődtünk azzal kapcsolatosan, hogyan birkóznak meg a kialakult helyzettel.

Már beteltek a helyek

A csíkszeredai Kós Károly Építőipari Szakközépiskola bentlakása a saját tanulói mellett a szomszédságában lévő másik két szakközépiskola, a Venczel József és a Kájoni János diákjainak is szálláslehetőséget nyújt. Két kollégiumi épületük van,

egyikben a lányokat, a másikban a fiúkat szállásolják el, a helyek azonban már mindkettőben beteltek

– árulta el megkeresésünkre Szén János igazgató. Mint részletezte, szeptember elsejétől kezdődött el az iratkozás a bentlakásba, amelyet átrendeztek annak megfelelően, hogy biztosítani tudják az egyméteres távolságot az ágyak között. Így mintegy

80 fiúnak és 80 lánynak tudtak helyet biztosítani, és az érdeklődők többségének jóvá is hagyták a kérelmét, ám aki ezután szeretne kollégiumi szobát igényelni, már nem fog találni.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiuma eddig 140 férőhellyel működött, az idei tanévtől azonban ők is kevesebb helyet tudnak biztosítani a diákok számára – tudtuk meg Tamás Levente igazgatótól. Mint mondta, az ajánlásoknak megfelelően, a távolságtartási szabályok tiszteletben tartásával rendezték át a bútorzatot a szobákban, biztosítva az egyméteres távolságot az ágyak között. „Valamivel kevesebb ezáltal a kapacitás, és a helyek mind be is teltek, ugyanis még a július közepi beiratkozáskor megtörtént a kérések elbírálása. Azóta nagyon sokan érdeklődtek, de nem tudtuk az igényeket kiszolgálni.

Idézet
Arra törekedtünk, hogy a saját diákjainkat mind elszállásoljuk, és fogadtunk tanulókat más oktatási intézményekből is, de tovább nem tudjuk emelni a férőhelyek számát. Az látszik, hogy jóval magasabb az igénylők száma, mint ahány helyet biztosítani tudunk

– részletezte az igazgató. Hozzátette: az a javaslat, hogy csak két diák legyen egy bentlakási szobában, kivitelezhetetlen lenne, mivel abban az esetben nagyon le kellene csökkenteni a helyek számát. Meglátása szerint

az sem megoldás, hogy sok diák ingázzon, hiszen a tömegközlekedési eszközökön is magas a fertőzésveszély.

Zárásként arra is kitért, hogy a 130 tanulóval működő kollégiumban az előírások teljesítése így is óriási többletmunkával fog járni, amit a jelenlegi személyzettel lehetetlen teljesíteni.

A kollégium és a gimnázium esetében is kisegítő személyzetre volna szükség, hogy a járványügyi helyzet kihívásaira megnyugtató megoldásokkal tudjanak válaszolni.

Betartják a törvényt: tesztelnek

A szintén csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központban (MÁTK) ebben a tanévben legtöbb 72 diákot (ebből új kollégista 20 fő) tudnak elszállásolni a működtető FK Csíkszereda weboldalán közzétett adatok szerint. Az intézmény egyik feltétele a 14 naponta csoportosan elvégzett, kötelező RT-PCR- teszt (orr- és garatváladékból egyaránt), ennek hiányában nem lehet belépni a MÁTK udvarába. Az első tesztelést várhatóan szerdán tartják a kollégiumnál. A teszteket a MÁTK működtetője végezteti és ezek költségét a páratlan tesztek esetében (első, 3., 5., stb. alkalom) a kollégista, a páros tesztek esetében (második, 4., 6., stb. alkalom) a MÁTK működtetője fedezi. Jelentkezni hétfő éjfélig lehet, bővebb információk az fkcsikszereda.ro oldalon találhatók.

Eltérő helyzetek

Hargita megye más térségeiben is problémát okoz a járványhelyzet, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium esetében például több tényező is közrejátszik a bentlakási helyek számának csökkenésében. Laczkó György igazgató elmondása szerint a járványügyi korlátozások mellett az is gondot jelent, hogy

elkezdték felújítani a kisebb épületüket, amelybe az 1-8. osztályosok jártak, ezért őket át kellett helyezni, tehát a bentlakásban fognak működni az elemi osztályok.

Ezáltal tovább csökkent a rendelkezésre álló helyek száma. „Nagy gond van nálunk, más iskolákból senkit sem tudunk fogadni, és még a saját diákjaink közül sem biztos, hogy mindenkit el tudunk szállásolni.

Idézet
Eddig 130-140 diákot fogadtunk, most azonban csak mintegy 100-at tudunk, de még nem véglegesítettük a számot

– mutatott rá az igazgató. Arra is kitért, hogy ők is azt a megoldást választották, hogy az ágyakat egyméteres távolságra helyezik el egymástól, azt viszont még nem tudni, hogy mikor kezdődik el az iratkozás a bentlakásba.

Gyergyószentmiklóson már jobb a helyzet, a Salamon Ernő Gimnáziumban minden igénylőnek tudtak bentlakási szobát biztosítani Lakatos Mihály igazgató szerint. Mint kifejtette, eddig hatágyasok voltak a szobák, miután azonban átrendezték ezeket úgy, hogy biztosítva legyen közöttük az egyméteres távolság, már csak öt fért el. Ezért

azokat a diákokat, akiknek így nem maradt hely a bentlakási szobákban, a vendégszobákban fogják elszállásolni.

„Eddig úgy néz ki, hogy mintegy 65 bentlakónk lesz, de még mindig van három vendégszobánk, ahol szükség esetén tudunk diákokat fogadni. Az elsődleges cél az volt, hogy a saját diákjainknak helyet biztosítsunk, de más iskolákból is fogadunk kollégistákat” – emelte ki Lakatos.

Egyelőre üres a szoba. Egy hét múlva kezdődik a tanév, de nem minden diáknak jut hely a bentlakásokban •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Egyelőre üres a szoba. Egy hét múlva kezdődik a tanév, de nem minden diáknak jut hely a bentlakásokban

Fotó: Pinti Attila

Másnak nem jut hely

Hargita megyéhez hasonlóan Maros megyében is kihívás elé állította az iskolákat a diákok elhelyezése: a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Gimnáziumban sem jut hely minden igénylő számára Szilágyi András aligazgató szerint.

A tanintézmény keretszerződést kötött a Transilvania Kereskedelmi Szakközépiskolával, amelynek értelmében ott szállásolják el mindkét iskola fiú diákjait, a pedagógiai gimnázium bentlakásában pedig a lányok kapnak helyet mindkét iskolából.

Tavaly emellett számos diákot fogadtak a Bolyai Farkas Gimnáziumból, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnáziumból, az Unirea Gimnáziumból és az Alexandru Papiu Ilarian Gimnáziumból, ezekből azonban idén csak azokat tudják fogadni, akik már korábban is bentlakóik voltak, új igénylők számára viszont nincs hely. A kilencedik osztályt kezdők közül tehát csak a saját diákjaiknak tudnak helyet biztosítani. Az aligazgató megerősítette, hogy ők is

egyméteres távolságra helyezték el az egymástól az ágyakat, és törekednek arra is, hogy egy szobába ugyanannak az osztálynak a tagjait helyezzék el.

Egy személy egy szobában

A középiskolák mellett a felsőoktatási intézmények esetében is módosításokra volt szükség, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán például azt a megoldást választották, hogy

egy szobában csak egy diákot helyeznek el, néhány kivételes esetben kettőt.

Ezt úgy tudják megoldani Lázár Ede dékán magyarázata szerint, hogy a hibrid oktatási modellt alkalmazzák, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy

kéthetes modulokra osztották a hallgatókat, tehát minden diák kétszer két hetet fog hagyományos tantermi oktatásban részt venni, a többi pedig online képzés lesz.

Minden szak három részre van osztva, a bentlakásban pedig 90 szoba van, így kivitelezhető, hogy nagyrészt minden szobában csak egy hallgató lakjon, mert egyszerre csak a diákok harmada fog beköltözni.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
Hirdetés