
A Hargita és Maros megyei sípályákon kiváló körülmények fogadják a vendégeket. Archív
Fotó: Virginiás Bandó
Az iskolai szünidő és az évváltáskor hivatalosan járó szabadnapok miatt a legtöbb Hargita megyei sípályán, illetve Szovátán is zsúfoltság van. Sokan síznek ilyenkor, ám ahhoz, hogy a kikapcsolódás ne váljon kellemetlen élménnyé, szükséges, hogy megfelelő öltözetben és pár alapvető szabályt betartva űzzük a téli sportokat – erről beszélgettünk Kovács Róberttel, a Maros megyei hegyimentők vezetőjével. Ugyanakkor körbejártuk azt is, hogy 2019 első napján hánykor nyitnak a közkedvelt sípályák.
2018. december 30., 16:542018. december 30., 16:54
2018. december 30., 16:562018. december 30., 16:56
Szezonnyitás óta a szovátai sípályán – ahol a Maros megyei hegyimentők ügyeletet biztosítanak – naponta több sérülés is volt, de csak enyhébbek: térdficamok, kisebb kéz- és fejsérülések – tudatta Kovács Róbert, hozzátéve, hogy ezek elsősorban azért következnek be, mert vannak olyanok, akik nem a megfelelő felszerelésben jönnek sízni. Sajnálatos módon vannak, akik sisak nélkül csúsznak le, és hiába is szólnak nekik, a figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyják.
A másik gyakori gond, hogy a kikapcsolódni vágyók nem veszik figyelembe, a felszerelések csak akkor védik őket, ha megfelelően használják azokat. Például
„Kis odafigyeléssel sok kisebb-nagyobb baleset megelőzhető lenne, és mindenki szép élményekkel távozhatna a pályákról” – hangsúlyozta Kovács Róbert.
Ha az elkövetkező napokban sízni készülünk, jó, ha tudjuk, hogy a Havas Bucsin pályák a téli vakáció ideje alatt, kivéve az évváltást, naponta 10–17 óra között tartanak nyitva. Hétfőn, az év utolsó napján a felvonók 16 óráig működnek, és január elsején 12 órakor indulnak újra.
A szomszédos Bogdán sípályán egy órával korábban küldik szilveszterezni a sízőket, itt december 31-én csak 15 óráig tartanak nyitva. Az év első napján délben indítják be a felvonókat.
Maroshévízen is mindkét pályán nagyon jó körülmények között lehet sízni, január elsején csak a déli óráktól működnek a felvonók.
A Madarasi Hargitán naponta 10–16 óra között fogadják a kikapcsolódni, sportolni vágyókat, pénteken és szombaton esti sízésre is van lehetőség 18–21 óra között. Hétfőn is a megszokott program szerint működnek, vagyis délután négyig, majd január elsején déli 12 órakor nyitnak. A székely síparadicsomnak keresztelt Madarasi Hargitán a Kicsi Súgó, a Nagy Súgó és a Kicsi Mihály pályák üzemelnek. Használni lehet a Nagy Mihály felvonóját is, siklani azonban csak körben, a Csillagösvény–Kicsi Mihály–Nagy Súgó pályaszakaszok érintésével lehet.
A Gyergyócsomafalvi Veresvirág sípályák is nagyüzemi módban működnek, elsején azonban ott is a megszokottnál később indulnak el a felvonók.
A hargitafürdői Miklós és Kossuth pályákon a vakáció minden napján 10–17 óra között működnek a felvonók, évváltáskor rövidebb programmal. A gyerekbarát, kezdő-közepes szintű Piricskei sípálya az év utolsó napján 17.30-kor zár, és másnap csak 13.30-kor nyit.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!