Robbant, majd hamuvá égett a családi ház

Hálásak azért, hogy együtt lehetnek •  Fotó: Gondviselés Segélyszervezet

Hálásak azért, hogy együtt lehetnek

Fotó: Gondviselés Segélyszervezet

Nehéz hetek állnak a bibarcfalvi, háromtagú Trinfa család mögött, akiknek háza húsvéthétfőre virradóan robbanás következtében leégett. A szerencsétlenséget követően az erdővidékiek összefogtak, hogy az otthont mihamarabb újraépíthessék, a nagy értékű munkálatokhoz szükséges összeget adományokból próbálják begyűjteni.

Farkas Orsolya

2024. április 12., 21:052024. április 12., 21:05

Közös cselekvésre buzdítja Barót vezetősége az erdővidéki közösséget, miután a városhoz tartozó Bibarcfalván robbanás következtében elvesztette otthonát Trinfa István és családja április elsején, nem sokkal a vargyasi tűzeset után. A szerencsétlenségről a családtagok számoltak be egy Facebookon közzétett videóban.

Semmijük sem maradt, mégis hálásak

Molnár Mária, az édesanya elmondása szerint ugyan semmijük sem maradt, mégis boldogok, hogy senki sem sérült meg, és hogy együtt lehetnek, egészségesen. Felidézte, a robbanás éjszakáján, egy óra tájékán pattogó hangokra lett figyelmes. „Felálltam, elhúztam a sötétítőt, és akkor láttam meg a nagy lángokat” – emlékezett vissza a videóban. Kimenekültek a házból, és ugyan a férje visszament volna megmenteni néhány tárgyat, félő volt, hogy a benti gázpalack robbanni fog.

Idézet
Ahogy kimentünk a kapun, akkor robbant fel a ház

– mesélte, rögtön hozzáfűzve, hogy ekkor az egész tető összeomlott. A tűz rövidesen a garázst is elérte, az építmény az autóval együtt megsemmisült

Idézet
Mindenünk benn égett, semmit nem tudtunk megmenteni. Szégyen vagy sem, egy alsóneművel és pólóval maradtam

– mondta Trinfa István, aki soha sem számított arra, hogy családja öröksége egyszer teljesen megsemmisül.

Ház nem, de hitel maradt.

Ennek ellenére a család nem adja fel, dolgozni fognak azért, hogy újra talpra álljanak. A vélhetően rövidzárlat okozta tűz következtében a pár, és Molnár Mária 14 éves gyermeke, Magor maradt otthon nélkül. „A tűznek, a víznek nincs barátja. És attól menekülni nem lehet” – mondta az édesanya.

Elkél a segítség

Benedek-Huszár János, Barót polgármestere már április elsején jelezte az önkormányzat segítő szándékát. Az unitárius egyház szolgálatában álló Gondviselés Segélyszervezet közleménye szerint a városháza munkatársai 13 utánfutónyi megüszkösödött famaradékot és más hulladékot hordtak el a helyszínről.

Szerda délelőtt hívott össze egy találkozót a polgármester, amelynek keretében a károsult család, a bibarcfalvi református egyházközség és közbirtokosság, az önkormányzat képviselői, illetve a segélyszervezet képviselője jelenlétében arról döntöttek, hogy

a család számára egy új, 50 négyzetméter lakófelületű házat építenek, miután rendezik a telek jogi helyzetét.

Ugyanitt a segélyszervezet megjegyzi, hogy a szakemberek szerint a tervezett ház munkadíjjal együtt legkevesebb 200 ezer lejbe kerülhet.

A pénzösszeg összegyűjtése érdekében az önkéntesek ebben a hónapban házról házra járnak a Baróthoz tartozó településeken adománygyűjtés céljából, de az akciót kiterjesztik Erdővidék más településeire is, amennyiben a közösség megfogalmazza segítő szándékát.

A családnak bárki adományozhat a következő számlászámokon keresztül:
Trinfa István
OTP BANK ROMANIA S.A., BARÓTI FIÓK
RO27 OTPV 3000 0082 8229 RO04 – lej
RO15 OTPV 3000 0082 8229 HU01 – forint
RO65 OTPV 3000 0082 8229 EU01 – euro
Külföldi utalásokhoz SWIFT kód: OTPV ROBU

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason

Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason
2025. július 08., kedd

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni

Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni
2025. július 08., kedd

Lesz-e turista Korondon és Szovátán? Augusztus végén tisztábban fogunk látni

Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.

Lesz-e turista Korondon és Szovátán? Augusztus végén tisztábban fogunk látni
2025. július 07., hétfő

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg
2025. július 07., hétfő

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó

A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó
2025. július 07., hétfő

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról

Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról
2025. július 07., hétfő

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot

Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot
2025. július 07., hétfő

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló

Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken