
Fotó: Beliczay László
Történelmi, kulturális és turisztikai szempontból is fontos támogatást nyert a székelykeresztúri önkormányzat, így restauráltathatja a Gyárfás-kúriát, amelynek kertjében a hagyomány szerint utolsó vacsoráját fogyasztotta el Petőfi Sándor. Az épületet eredeti állapotába szeretnék visszaállítani, és állandó tárlatot rendeznek be ott az érdeklődők számára.
2023. február 27., 11:562023. február 27., 11:56
Örömmel vette tudomásul Koncz Hunor János székelykeresztúri polgármester, hogy sikeres volt az Európai Beruházások és Projektek Minisztériumának Hívogató Románia programjában benyújtott pályázatuk, amelyet
Egyelőre nem lehet pontos összegről beszélni a támogatás mértékét illetően, az akkor fog kiderülni, ha elkészülnek a restauráláshoz szükséges műszaki tervek.
Az elöljáró meglátása szerint azonban
Noha jelenleg is van egy Petőfiről szóló kiállítás a Gyárfás-kúriában, ennek megtekintéséhez előzetesen egyeztetni kell a tárlatvezetővel. Koncz Hunor János azt szeretné, ha ez a felújítást követően megváltozna:
Tágas termeket képzeltek el, ahol a kiállítások mellett akár előadásokat is lehet tartani. A terv szerint a kúria alsó részében raktárhelyiségeket rendeznének be, az első emeleten pedig szálláshelyeket, irodahelyiségeket alakítanak ki – magyarázta a polgármester.
Fotó: Beliczay László
Tudni kell, hogy jelenleg a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársai használják az épület egy részét, ahol fogyatékkal élő gyerekeket nevelnek. Ők azonban hamarosan át fognak költözni a helyi kórház udvarán készülő épületegyüttesbe. Ezt követően
A felújított Gyárfás-kúria – akárcsak a szintén restaurálás alatt álló fiatfalvi Ugron-kastély – történelmi, kulturális és turisztikai bástyája lehet Székelykeresztúrnak – jelentette ki Koncz Hunor János. Hangsúlyozta, hogy
Megjegyezte azt is, hogy idővel, ha minden nem is fér bele a mostani projektbe, a kertben is komolyabb tereprendezési munkálatokat végeznének, hogy a terület alkalmas legyen kültéri rendezvények megszervezésére.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.
Buzău és Vrancea megyében is volt egy földrengés vasárnap hajnalban – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.
A város fő vízvezetékének meghibásodása miatt vasárnap, előreláthatóan este 8 óráig nem lesz ivóvíz Segesváron és a környező településeken.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
szóljon hozzá!