
Dobozba csomagolt törődés. Anitát és családját sok kellemes meglepetés érte
Fotó: Neuhárdt Ottília
Ismét bebizonyosodott: él a jó szándék, az együttérzés a gyergyóiakban, hisz hozzájárulásukkal kevesebb mint egy hónap alatt összegyűlt az az összeg, ami a nyolc és fél éves Neuhárdt Anita lábkorrekciós műtétjéhez szükséges. A szülők már átutalták a pénzt a müncheni Schön Klinika számlájára, és már időpontot is kaptak a műtétre.
2018. január 11., 21:552018. január 11., 21:55
„Január 9-én átutaltuk az Anita műtétjéhez kiállított becsült számla értékét, a banki kezelési költséggel együtt 16 600 eurót. Egy napra rá a műtét időpontját is közölték velünk: május 8-ára programálták Anitát” – kereste fel a jó hírrel szerkesztőségünket Neuhárdt Ottília, a lábkorrekciós műtét előtt álló kislány édesanyja.
a család december közepetájt fordult nyilvánosan, többek között lapunkon keresztül is segítségért. „Ez egy csodálatos összefogásnak az eredménye.
– fogalmazott Ottília. Mint részletezte, magánszemélyek, civil szervezetek, egyházak, cégek, klubok egy emberként álltak a kislány ügye mellé, sokan rendezvényeken, előadásokon szerveztek gyűjtéseket, vagy kimondottan a kislány javára tartottak jótékonysági eseményt.
„Elmondhatatlanul hálásak vagyunk. Az a nagy szikla, amit ölbe kaptunk, egy kicsi kővé vált annak köszönhetően, hogy ilyen sokan támogattak. Nekem egyet kellett lépnem, és felénk tízet léptek az emberek. Csodálatos nyitottságot tapasztaltunk meg ez alatt a rövid idő alatt” – fogalmaz az édesanya. Azt is csodálatosnak tartja, hogy kérés nélkül egy önkéntes csapat szerveződött családjuk köré, amely tagjai nem csak biztatásukkal, de ötleteikkel, konkrét tettekkel is segítették a gyűjtést.
– meséli. Külön kiemelte Anita iskolája, a „kicsi Fogarassy” pedagógus- és szülőközösségének hozzáállását, a Fészek, Gyergyói Édesanyák Egyesületének segítségét, a református és a római katolikus egyházak támogatását, a Figura Stúdió Színház, a művelődési központ, a gyergyói kórusok, a fúvószenekar, a Step Dance Sportklub, a Tütü Balett Egyesület közösségeinek nagylelkűségét. Egy helyi, környékbeli és magyarországi vállalkozókból álló csoport is hozzájárult a „nagy csodához”, a gyergyószentmiklósi Ilyés János közbenjárásával a szükséges összeg nagy részét, 11 ezer eurót ajánlottak fel Anita javára.
„Az ember nem is reménykedik ilyen szintű összefogásban, de mi most megtapasztaltuk, hogy nem halt ki az emberekből az együttérzés a bajban lévők iránt” – fogalmaz az édesanya. Hangsúlyozza, minden egyes adakozónak egyaránt nagyon hálásak.
Ottíliától megtudtuk, bár a műtéthez szükséges összeg kigyűlt, az adománygyűjtést folytatják, lévén, hogy esetleges, egyébként várható költségekre is felkészültek szeretnének lenni. Mivel korábban már kétszer láboperáción esett át Anita, és mindkét alkalommal rehabilitációs programmal gyorsították a felépülését, a szülők most is hasonló, költségekkel járó kezelésekre számítanak. Ezért nem zárják le az elkezdett egyeztetést a gyergyói zenészekkel, akik jótékonysági céllal a közeljövőben adnak közös koncertet, illetve a Progym elnökének felajánlását is elfogadják, ami szerint egy jótékonysági hokimeccs is lesz hamarosan Gyergyóban.
A Neuhárdt család fontosnak tartja, hogy az adományok értéke és útja lekövethető legyen, éppen ezért szívesen fogadták annak a jogtanácsosnak a szakmai segítségét, aki a pénzek nyilvántartására ajánlkozott. A hitelesség, a szavahihetőség ellenőrizhetősége érdekében a városházán adománygyűjtés jóváhagyására kérést is nyújtott be a család, így jóváhagyással helyezték el az üzletekben az adománygyűjtő urnákat.
– hangsúlyozza Neuhárdt Ottília. Hozzáteszi, másokra nézve is fontos, hogy a kislánya javára szervezett gyűjtés a legtisztességesebben történjen, „hiszen ha egy ügy kapcsán az adakozóknak negatív élményei lesznek, egy következő, hasonló ügyet nem valószínű, hogy felkarolnak. Mi úgy érezzük, hogy felelősek vagyunk azokkal szemben is, akik a jövőben fordulnak majd a közösséghez segítségért.”
Segítő szervezet létrehozását tervezik
Az Anita számára szervezett gyűjtés sikere, a sok pozitív tapasztalat arra sarkallja a kislány családját és az ügyüket felkaroló önkénteseket, hogy egy szervezet keretén belül másokon is segítsenek. „Megfogalmazódott egy nonprofit egyesület létrehozásának ötlete azzal a céllal, hogy a hozzánk hasonló helyzetben lévőknek, adott esetben, legyen ahova fordulniuk segítségért. Hosszú távon pedig – úgy gondolom – Anita az egyesületen keresztül tudná visszaadni mindazt a jót ennek a közösségnek, amit most ő kapott” – mondja az édesanya. Megjegyzi továbbá, hogyha a mostani gyűjtés során több pénz gyűlne, mint amennyire szüksége lesz Anitának a gyógyuláshoz, a pluszt egy hasonló helyzetben lévő személynek ajánlják fel.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
szóljon hozzá!