Hirdetés
Hirdetés

Református közösségek a fogyatékkal élőkért

Képünk illusztráció •  Fotó: Gecse Noémi

Képünk illusztráció

Fotó: Gecse Noémi

Azokat az egyházközségeket és szervezeteket fogja össze a Diakónia Keresztény Alapítvány sepsiszentgyörgyi kirendeltsége által működtetett Írisz Ház, ahol fogyatékkal élőkkel foglalkoznak, vagy nyitottak arra, hogy a fogyatékkal élőket a gyülekezetek aktív tagjává tegyék.

Bíró Blanka

2018. július 09., 18:312018. július 09., 18:31

Az Írisz Ház fogyatékkal élők nappali foglalkoztató központja július 11-én és 12-én, szerdán és csütörtökön szervez hagyományteremtő szándékkal hálózatépítő találkozót, ahol elhangzik Banga Erzsébet marosvásárhelyi pszichológus előadása a szülők szerepéről a fogyatékkal élők önállósításában.

Hirdetés

Szilágy-Nagy Imola projektfelelős elmondta, a HEKS (Svájci Evangéliumi Egyházak Segélyszervezete) és a németországi Brot Für Die Welt finanszírozásával, az Írisz Ház koordinálásában három évvel ezelőtt indult egy projektjük, amelynek a célja, hogy a református egyházközségeket a fogyatékkal szemben befogadóvá tegyék, hiszen az erdélyi református gyülekezetekben mintegy húszezer fogyatékkal élőt tartanak számon, ám a vasárnapi istentiszteleteken csak egy-két fogyatékkal élő van jelen.

Az elmúlt három év alatt 43 kisebb programot, beruházást támogattak, akadálymentes istentiszteleteket, koncertek, bemutató foglalkozásokat tartottak, az akadálymentesítésben is segítették a református egyházközségeket és a mellettük működő szervezeteket, például

templomfeljárót, fedett járdaszakaszokat, védőkorlátot építettek, hangfelvevő készülékeket vásároltak.

Ez a konferencia alkalom arra, hogy akik eddig csak levélben, telefonon tartották a kapcsolatot, személyesen is találkozzanak. A konferencián a Királyhágó Melléki Egyházkerület és az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktorai tartanak áhítatot, utalva arra, hogy a két egyházkerületben fontosnak tartják a fogyatékkal élők ügyét.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Antal Árpád a kormányválságról: nincsenek véletlenek

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem véletlen, hogy a kormányválság „éppen most robban ki, amikor a katonák, rendőrök, titkosszolgálatok előjogai kerülnének terítékre”. A Bolojan-kormányról május 5-én szavaznak a parlamentben.

Antal Árpád a kormányválságról: nincsenek véletlenek
Hirdetés
2026. április 29., szerda

PNL-alelnök a kormányválságról: egy korrupt rendszer áll szemben egy reformpárti irányzattal

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Ciprian Ciucu szerint Romániában nincs törésvonal az európai elkötelezettségű erők táborában, hanem egy privilégiumait őrző „korrupt rendszer” és egy reformpárti irányzat áll szemben egymással.

PNL-alelnök a kormányválságról: egy korrupt rendszer áll szemben egy reformpárti irányzattal
2026. április 29., szerda

Lemondtak tisztségeikről a PSD politikusai

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását – írja az Agerpres.

Lemondtak tisztségeikről a PSD politikusai
2026. április 29., szerda

Újabb dróntámadások voltak a román-ukrán határ közelében

Oroszország újabb dróntámadást hajtott végre ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen Izmail térségében, a Tulcea megyei folyami határ közelében, szerdára virradóra.

Újabb dróntámadások voltak a román-ukrán határ közelében
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Sok még a kérdőjel az új közalkalmazotti bértörvény körül

A hét végén várhatóan közvitára bocsátja a kormány az egységes közalkalmazotti bértörvény új tervezetét, ha sikerül politikai megállapodásra jutni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

Sok még a kérdőjel az új közalkalmazotti bértörvény körül
2026. április 29., szerda

Nem adott egyértelmű választ az elnök arra a kérdésre, hogy támogatja-e Ilie Bolojant

Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este a horvátországi Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.

2026. április 29., szerda

Aggasztó a kerozinkrízis, de nem kell lemondani a repülős nyaralási tervekről

A rémhírek dacára egyelőre nem kell attól tartani, hogy a légitársaságok teljesen kifogynak az üzemanyagból. A kerozin árának emelkedése miatt azonban a tavalyhoz képest drágább lesz a repülés.

Aggasztó a kerozinkrízis, de nem kell lemondani a repülős nyaralási tervekről
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
2026. április 28., kedd

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter
2026. április 28., kedd

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást

Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást
Hirdetés