
Jelenleg gyerekotthon működik a kastély falai között. Megváltoztatnák a funkcióját. Archív
Fotó: Henning János
A tervek szerint jövő ősszel hozzáfoghatnak az oltszemi Mikó-kastély korszerűsítéséhez, amelyben székely lovas múzeumot, konferenciatermet és a vendégeknek szálláshelyet is kialakítanak.
2018. december 14., 09:212018. december 14., 09:21
Jóváhagyta Kovászna Megye Tanácsa csütörtöki soros ülésén az oltszemi Mikó-kastély korszerűsítésének beruházási célkitűzéseit, a műszaki-gazdasági mutatókat. Tamás Sándor a háromszéki közgyűlés elnöke elmondta, a kastélyban jelenleg gyerekotthon működik, ám a SERA Alapítvány támogatásával három családi típusú házat építenek, ott helyezik majd el a gyerekeket.
Az oltszemi Mikó-kastélyt négy évvel ezelőtt vásárolta meg Bodok önkormányzata és Kovászna Megye Tanácsa. Terveik szerint székely lovas múzeumot, konferenciatermet és a vendégeknek szálláshelyet hoznak ott létre – visszacsatolják a turisztikai körforgásba. A jelenlegi kastélyt 1827-ben gróf Mikó Miklós megbízásából építették, az első világháború után egy brassói szász kereskedő, Emil Schmutzler vásárolta meg, akinek Németországban élő leszármazottai visszaigényelték, majd kilenc évvel ezelőtt vissza is kapták. Tőlük vásárolta meg a két önkormányzat.
A tanácsülésen arról is döntöttek, hogy a kastélyhoz tartozó területen megépített fogathajtó pályán szervezik meg jövőben az országos kettes fogathajtó versenyt és a fogathajtó Balkán-bajnokságot. A megyei testület rábólintott, hogy a szervezéshez társulnak a Román Lovasszövetséggel és Bodok önkormányzatával. A megyei önkormányzat vezetője megjegyezte, szeretnének minél több nemzetközi versenyt Háromszékre hozni, hiszen ott van az ország legmodernebb fogathajtó pályája, amelyet a bodoki és a megyei tanács közösen épített.
– emelte ki Tamás Sándor. Mint arról korábban már írtunk, jövő év júniusában a kastély területén szervezik meg a diMANSIONS – Hit Music Festival slágerzenei fesztivált.
Két városban is medve jelenlétére figyelmeztették a lakosságot Hargita megyében csütörtök este és péntek reggel.
Kimenekítették a betegeket csütörtök este a Bihar megyei vaskohsziklási pszichiátriai kórházból egy tűzeset miatt – közölte az egészségügyi minisztérium.
Az időjárás idén is komoly terméskiesést okozott a gyümölcsöskertekben, a szélsőséges jelenségek és kilengések pedig olyan gyakran ismétlődnek, hogy a szakember szerint már a kert megtervezésénél, a csemeték kiválasztásánál is muszáj ezzel számolni.
Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.
Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.
Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.
A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.
szóljon hozzá!