
Fotó: Gergely Imre
Gyilkostó – múlt, jelen és jövő elnevezéssel szervezett kerekasztal-beszélgetést Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatala, partnerségben a Viridis és a Monturist cégekkel. Múltbeli és jelenlegi problémákat sokat felsoroltak a felszólalók, a jövőkép még nem körvonalazódik.
2022. szeptember 08., 19:262022. szeptember 08., 19:26
Az esemény kezdetén Csergő Tibor polgármester azt hangsúlyozta, hogy Gyilkostóval kapcsolatosan rengeteg a feszültség, konfliktus keletkezett az utóbbi időben, párbeszédet próbálnak elindítani annak érdekében, hogy minden fél, aki érdekelt a tó és környéke helyzetében, párbeszédet tudjon folytatni egymással.
A beszélgetés elején a polgármester történeti visszatekintést tartott, eljutva a jelenlegi helyzetig. A nehézséget okozó problémák között említette a tulajdon visszaszolgáltatások nyomán keletkezett káoszt, illegális építkezéseket, a megyehatár körüli vitát, de többek közt azt is, hogy
Hozzátette, hogy ebben az utóbbi kérdésben ugyanabba csapdába kerültek, mint tíz évvel ezelőtt az akkori városvezetés, és le kell mondjanak a több éve elnyert pályázat megvalósításáról. Pozitívumként említette ezzel szemben, hogy sikerült a Monturist cég felszámolását megakadályozni, hogy a város saját hegyimentőcsapatot hozott létre, illetve azt, hogy az országos útügyi igazgatóság leaszfaltozta a településen átvezető útszakaszt, és hogy modern víztisztító állomást üzemeltek be.
– mondta Zólya László, a közműszolgáltató vezetője, bemutatva, hogy hol is tart ebben a Gyilkostó: vannak vezetékek lefektetve, de szakaszosan: a korábbi, félbehagyott beruházást kivitelező cég amikor azzal szembesült, hogy sziklában kellene csöveket vezetni, ezt nem tudta megoldani. Nem készültek el a tervezett fúrt kutak és a derítőállomás sem.
Fotó: Gergely Imre
A Gyilkostón működő vállalkozások közül csak kettőnek, a szervező Monturistnak és Viridisnek vezetői foglaltak helyet az asztalnál. Nagy Attila, a Viridis részéről a cég tevékenységének a bemutatása mellett kifejtette, hogy
Az esemény programjában szerepelt egy együttműködési szerződés aláírása Gyergyószentmiklós önkormányzata és a brassói Transilvania egyetem között, amely a környezetvédelem, erdőgazdálkodás, és más területeken fejtené ki a hatását. Azonban az egyetem vezetősége nem volt jelen, csak üzenetben jelezték, hogy nyitottak a partnerségre.
Amint az eseményen elhangzott, a párbeszédre való nyitásnak ez az alkalom volt az első lépése, a későbbiekben évente több hasonló kerekasztalt szeretnének szervezni. Szükség is lenne rá, hogy az álláspontját más is kifejthesse, erre az eseményre nem kaptak például meghívást a városi képviselőtestület tagjai, és a gyilkostói vállalkozók közül is csak az említett két cég vezetője volt jelen.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!