
A korlátozások feloldása utáni időszakra készülnek a polgárőrök
Fotó: Barabás Ákos
Noha a bűncselekmények visszaszorultak, mégis lényegesen kibővült a Hargita megyei polgárőrök feladata a járványügyi helyzet ideje alatt: a megszokott munkájuk mellett az óvintézkedések betartására is figyelmeztetnek, ugyanakkor segítséget nyújtanak az időseknek, rászorulóknak.
2021. április 16., 20:062021. április 16., 20:06
Felfordulást okozott kezdetekben a zetelaki polgárőrség életében a koronavírus miatti járványhelyzet, hiszen újra kellett gondolják tevékenységüket – jelezte lapunknak Gergely István, az egység vezetője.
Mint mondta,
Mindemellett pedig a járványügyi óvintézkedések betartatásában – maszkviselés, távolságtartás, kijárási tilalom – is szerepet vállaltak, elsősorban a szabálytalankodók figyelmeztetésével. Időközben a nappali járőrözésekre helyezték át a hangsúlyt, hiszen erre nagyobb szükség volt. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem figyelik az utcákat a kijárási tilalom idején is. Gergely büszkén vázolta, hogy
„Most arra a pillanatra kell felkészüljünk, amikor újra feloldják a járványügyi korlátozásokat, hiszen előfordulhat, hogy ismét megjelennek a csalók és egyéb bűnelkövetők. Jelenleg ez a legnagyobb kihívás számunkra” – fogalmazott.
Többször látogatták meg az időseket, egyedülálló személyeket, ugyanakkor szükség esetén a gyógyszerek beszerzését és a bevásárlást is elvégezték helyettük – válaszolta Katona Tibor, a gyergyószárhegyi polgárőrség vezetője kérdésünkre, hogy miben változott meg a tevékenységük az elmúlt időszakban. Ezenkívül az óvintézkedések betartását szorgalmazták (még maszkokat is osztottak), valamint a közbiztonság megerősítésére is hangsúlyt fektettek napi szintű nappali és éjszakai járőrözéseikkel. Szerencsére náluk is inkább csökkent, mintsem növekedett volna a bűncselekmények száma – tette hozzá Katona.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Máthé Sándor, a csíkszentdomokosi polgárőrség vezetője is, aki szerint a megszokottnál nagyobb igény volt a munkájukra az elmúlt egy évben. Közölte, elsősorban tájékoztatják a lakosságot a változó járványügyi korlátozásokról, de a rászorulókat is felkeresik időnként, felajánlva segítségüket. Utóbbira egyébként főleg a koronavírus megjelenésekor volt nagyobb szükség.
A helyi polgárőrök is a bűncselekmények visszaszorulásáról számoltak be, ugyanakkor vigyázni fognak, hogy a korlátozások megszűnése után se változzon a helyzet – tette hozzá Máthé.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!